2018.03.30.
2018. március 30. írta: Kovász

2018.03.30.

Megállni, és állva maradni!

Jézus az áldozat   Iz 52,13 - 53,12 - Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte…

2018.03.29.
2018. március 29. írta: Kovász

2018.03.29.

A rész és az Egész - az egy és a Mind

Jézus kérdésén tűnődök   Kiv 12,1-8.11-14 - Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: „Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján…

2018.03.28.
2018. március 28. írta: Kovász

2018.03.28.

Mt vagyok képes elviselni?

Ezt a kérdést körül kell járni   Iz 50,4-9a - Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg.…

2018.03.27.
2018. március 28. írta: Kovász

2018.03.27.

Hogy összeérjen bennem Isten és az Ember

Istennel perlekedni   Iz 49,1-6 - Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott…

2018.03.26.
2018. március 26. írta: Kovász

2018.03.26.

Jellemek és jellemhibák

Láthatjuk, és tapasztalhatjuk   Iz 42,1-7 - Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem…

2018.03.25.
2018. március 26. írta: Kovász

2018.03.25.

A szeretet, és nem a félelem

Fel kell tennem a kérdést magamnak   Iz 50,4-7 - Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam…

2018.03.24.
2018. március 24. írta: Kovász

2018.03.24.

Dolgunk van még

Ezekiel szavai még mindig csak jövendölések   Ez 37,21-28 - és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én kiragadom Izrael fiait a nemzetek közül, amelyek közé jutottak, és összegyűjtöm őket mindenünnen, és a saját földjükre vezetem. Egy néppé teszem őket az országban, Izrael hegyein, és egy…

2018.03.23.
2018. március 24. írta: Kovász

2018.03.23.

A Teljesség, és az egyetlen Igazság így érthető a számomra

Isten, isteníteni akarja az Embert   Jer 20,10-13 - Mert hallottam sokak rágalmát, rettenetet mindenfelől: „Jelentsétek! Jelentsük fel őt!” Akik barátságban voltak velem, mind bukásomat lesik: „Hátha rá lehet szedni, legyőzhetjük, és bosszút állhatunk rajta!” De az Úr velem van, mint hatalmas hős,…

2018.03.22.
2018. március 22. írta: Kovász

2018.03.22.

Az eredetben van a teljesség

Íme, itt vagyok!   Ter 17,3-9 - Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: „Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté…

2018.03.21.
2018. március 21. írta: Kovász

2018.03.21.

Isten dicsőítése

Látok egy érdekes különbséget   Dán 3,14-20.91-92.95 - Azt mondta ekkor Nebukadnezár nekik: „Igaz-e, Sidrák, Misák és Abdenágó, hogy nem tisztelitek isteneimet és nem imádjátok az aranyszobrot, amit állíttattam? Nos tehát vagy készen vagytok arra, hogy mihelyt meghalljátok a harsona, a fuvola, a…

2018.03.20.
2018. március 20. írta: Kovász

2018.03.20.

A tanúság akkor éri el célját, ha őszinte

Nagyon érdekes Jézus kommunikációja   Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában?…

2018.03.19.
2018. március 19. írta: Kovász

2018.03.19.

Elhiszem, hogy a világ minden csodája üzenet Istentől

Az ígéret azoknak szól, akik hisznek Benne!   2Sám 7,4-5a.12-14a.16 - Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz…

2018.03.18.
2018. március 18. írta: Kovász

2018.03.18.

A történet a Teljességnek a része

Új szövetség, mely Jézus előtt nem volt   Jer 31,31-34 - Íme, jönnek napok, - mondja az Úr, - amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről; azt a…

2018.03.17.
2018. március 17. írta: Kovász

2018.03.17.

A káoszból kivezető út a csenden át vezet

Sokszor magam is mondom emberekre   Jer 11,18-20 - Az Úr tudatta velem, és megtudtam. Akkor megmutattad nekem tetteiket. Én pedig olyan vagyok, mint egy kezes bárány, melyet levágni visznek; és nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: „Pusztítsuk el a fát gyümölcsével együtt, és vágjuk ki…

2018.03.16.
2018. március 17. írta: Kovász

2018.03.16.

A kérdések kérdése

Nekem már egészen másként hangoznak Jézus szavai   Bölcs 2,1a.12-22 - Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak: „Rövid az életünk ideje és szomorú, nincsen orvosság az ember halála ellen, és nincs, akiről tudnák, hogy visszajött az alvilágból. Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll, és…

2018.03.15.
2018. március 15. írta: Kovász

2018.03.15.

Jézusnak adni hitemet, hogy az Atyában leljem meg a dicsőséget

Jézus, teljes tudatában teszi azt, ami az Atya szándéka Vele   Kiv 32,7-14 - Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj le hamar, mert vétkezett néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek arról az útról, amelyet mutattál nekik: öntött borjút készítettek maguknak, imádták azt,…

2018.03.14.
2018. március 14. írta: Kovász

2018.03.14.

Az igazán erő, a szeretet

János közli velünk   Iz 49,8-15 - Így szól az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: „Jöjjetek ki!”, és azoknak,…

2018.03.13.
2018. március 14. írta: Kovász

2018.03.13.

A csoda csak a bevezető

Ferenc pápa azt mondja   Ez 47,1-9.12 - Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső…

2018.03.12.
2018. március 12. írta: Kovász

2018.03.12.

Az igaz barát

Akkor, amikor mindez történik   Iz 65,17-21 - Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. Ujjongok majd…

2018.03.11.
2018. március 11. írta: Kovász

2018.03.11.

Akit az Ember nem ért, azt Isten felmagasztalja

Isten, Aki megdicsőítette Jézust   2Krón 36,14-16.19-23 - Sőt még a papok valamennyi elöljárója meg a nép is hűtlenül a nemzetek valamennyi undokságát követte, s megszentségtelenítette az Úr házát, amelyet az Úr magának szentelt Jeruzsálemben. Az Úr, atyáik Istene elküldte ugyan hozzájuk követeit,…

2018.03.10.
2018. március 10. írta: Kovász

2018.03.10.

Isten békességére, a szeretet alázata vezeti el az embert

Különös nap, ez a mai   Oz 6,1-6 - Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek: „Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket, megvert, de gondjába is vesz minket. Két nap múlva ismét életre kelt minket; harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt. Ismerjük…

2018.03.09.
2018. március 09. írta: Kovász

2018.03.09.

Nehéz értenünk a különbséget

Tegnap előtt elmélkedtem arról   Oz 14,2-10 - Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen…

2018.03.08.
2018. március 08. írta: Kovász

2018.03.08.

Merjünk őszinték lenni önmagunkhoz

Két gondolat, melyek között összefüggést látok Jer 7,23-28 - hanem ezt a parancsot adtam nekik: Hallgassatok szavamra, akkor Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek! Járjatok mindig azon az úton, amelyet parancsolok nektek, hogy jó dolgotok legyen! De nem hallgatták meg, és nem hajtották…

2018.03.07.
2018. március 07. írta: Kovász

2018.03.07.

Nekem ma, ez az ószövetségi Ige is új

Isten meghirdette törvényét a világnak   MTörv 4,1.5-9 - Most pedig, Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak, hogy megtartsd őket, s így élhess és elérhesd és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene majd nektek ad. Tudjátok, hogy parancsolatokra…

2018.03.06.
2018. március 06. írta: Kovász

2018.03.06.

E felvetéssel dolgunk van

Hasonlatosság van   Dán 3,25.34-43 - Azarja pedig ott állt, és a tűz közepén imádságra nyitotta ajkát és így szólt: Kérünk, ne szolgáltass ki minket végleg a te nevedért, ne semmisítsd meg szövetségedet, ne vond meg tőlünk irgalmadat kedveltedért, Ábrahámért, és szolgádért, Izsákért, és…

süti beállítások módosítása