Tegnap előtt elmélkedtem arról

Oz 14,2-10 - Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé „Istenünk”-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.” „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? Én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.

Zs 80 - A karvezetőnek. A „Szőlőprések” szerint. Ászáftól. Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek, ujjongjatok Jákob Istenének. Kezdjetek énekelni és szóljon a dob, a szép hangú lant és a hárfa. Fújjátok a harsonát újholdkor, és holdtöltekor, ünnepünk napján. Ez Izrael törvénye, Jákob Istenének parancsa. Bizonyságául rendelte ezt Józsefnek, amikor kivonult Egyiptom földjéről. Ismeretlen beszédet hallottam: „Megszabadítottam hátát a tehertől, kezét a rabszolga-kosártól. Szorongatásodban segítségül hívtál, s én megszabadítottalak, meghallgattalak a fergeteg rejtekéből, a Meriba vizénél próbára tettelek. Halljad, én népem, hadd intselek! Izrael, bárcsak meghallgatnál engem! Ne legyen más isten közötted, ne imádj idegen istent! Mert én vagyok a te Urad, Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről: nyisd ki szádat és én megtöltöm. De népem nem hallgatott szavamra, s Izrael nem figyelt rám. Ezért ráhagytam őket szívük keménységére, hadd menjenek a saját fejük után. Ha népem rám hallgatott volna, ha Izrael az én útjaimon járt volna, rögtön megaláztam volna ellenségeit, s üldözőire vetettem volna kezemet. Hízelegnének neki az Úr ellenségei, s idejük örökké tartana. Táplálnám őket a búza javával, és jóltartanám mézzel a kősziklából.”

Mk 12,28b-34 - Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: „Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat - többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.

Tegnap előtt elmélkedtem arról, hogy hogyan gondol Isten az első parancsra. Azt mondtam, hogy Isten vágyakozik arra, hogy a szeretetére válaszoljon az ember. Ezért áll a parancsban az, hogy szeresd Uradat, Istenedet. A Szentírás, amikor arról beszél, hogy Isten parancsol az embernek, akkor értenünk kell azokat a szavakat amelyeket Isten ezekben a kifejezésekben elénk él. Isten sosem durva és nem közönséges. Isten kijelentéseiben meg kell éreznem az ő végtelen szeretetét. Éppen ezért amikor parancsról beszél az írás, akkor az Istennek a vágyakozása, sóhajtása, óhaja, szomjúsága fejeződik ki, amivel az ember felé fordul, és ki kívánja fejezi azt, hogy mennyire szeretné ha viszonozná az ember az ő szeretetét.

Ugyanakkor a parancs nyomatékos értelmével arra is rá akar mutatni, hogy szüksége van a válaszomra, igényli. Hiszen az is olvasható a Szentírásban, hogy szavai nem térnek vissza Hozzá eredménytelenül: „Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.” [Iz 55,10-11] Isten akarata az, hogy a szeretet váljon a teremtésben uralkodóvá. És, mert tudja, hogy a teremtésben minden jó, a szeretet műve, és rendje, ezért a parancsolat kifejezésével él.

A második törvény pedig, nyilvánvalóan ebből az elsőből fakad. Hiszen, ha az Ember képessé teszi magát, hogy felérje Isten szeretetét, azaz: azonosulni képes Isten szándékával, akkor már nem kérdés az, hogy abból a viszonzott szeretetből jut önnön szeretetére is, melyben, ha egészséges és Isten szándékából az, osztozik felebarátjával! Ami besül, és nem hoz termést, nem termékenyül meg, az nem szeretet, sajnos. Ez az a tapasztalás, melyből az Ember felismerheti azt, hogy félreérti a szeretet törvényét, parancsát. Rosszul állok hozzá, félreértem Istent, nem vagyok Vele közösségben. Vívódásom oka ez kell, legyen. Bűnbánatom indítéka ez kell legyen! Aki érti Istent, de nem éli még, arra érvényes Jézus kijelentése: „Nem vagy messze az Isten országától.” Csak ne hagyd Istenem, hogy ezen a ponton megtorpanjak, elakadjak! Segíts ki engem! Ámen