Jézus, teljes tudatában teszi azt, ami az Atya szándéka Vele

Kiv 32,7-14 - Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj le hamar, mert vétkezett néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek arról az útról, amelyet mutattál nekik: öntött borjút készítettek maguknak, imádták azt, áldozatokat mutattak be neki, és azt mondták: „Ezek a te isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről!”„ Aztán így szólt az Úr Mózeshez: „Látom már, hogy keménynyakú nép ez! Hagyj engem, hadd izzék fel haragom ellenük, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: „Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? Kérlek, ne mondhassák az egyiptomiak: „Álnokul kivitte őket, hogy megölje mindnyájukat a hegyekben, és eltörölje őket a földről.” Szűnjék meg haragod, és légy kegyelmes néped gonoszságával szemben! Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: „Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!”„ Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.

Zs 105,19-23 - A Hórebnél borjút készítettek, és az öntött képet imádták. Dicsőségüket fölcserélték a füvet evő bika képével. Elfeledték Istent, aki megszabadította őket, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Kám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös tengeren. El is határozta volna, hogy elpusztítja őket, ha választottja, Mózes, nem állt volna résen, hogy elhárítsa haragját, nehogy megsemmisítse őket.

Jn 5,31-47 - Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Ő égő és világító lámpás volt, ti pedig csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő fényében. Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Emberektől nem fogadok el dicsőséget. Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek?”

Jézus, teljes tudatában teszi azt, ami az Atya szándéka Vele. Jézust, az Embert meggyőzik azok a tettek, melyeket véghezvisz küldetéseként. Arról is nyíltan tesz vallomást, hogy a tettek, melyeket véghezvisz, nem sajátja, azokat engedelmességből teszi meg. Az Atya szándékára! Ebben a bizonyosságában, meggyőzöttségében jelenti ki, hogy számára, az emberek véleménye nem fontos. Őt nem gyengítik azok, akik elutasítják Őt, hiszen Őt magát az Atya igazolja. Jézus azt a hitet kéri számon rajtunk, ami bennünket kellene, hogy meggyőzzön szavai és tetei által, az Atya szeretetéről! Pedig, és ezt Jézus már tudja, hogy az Isten szeretete az Élet. A hit tüzét vágyakozza Jézus, hogy végre fellobbanjon, fellángoljon körünkben az a tűz, mely rádöbben, hogy miről is tanúskodik Jézus.

Megdöbbentő dolgot jelent ki Jézus: „Emberektől nem fogadok el dicsőséget”. Ugyan, mennyire foglalkozunk ezzel a kijelentésével? Jézus nem a dicsőítést várja az Embertől, hanem a hitet, és e hit szerinti változás buzgóságát. Amit az bizonyítana, ha azzal a szeretettel kezdenénk valamit, amiről tanúságot tesz Ő maga. Én úgy értem, hogy az, aki megérti Jézust, az nem merül ki a dicsőítésben. Azt mondja Jézus, hogy félreértjük, és félre vezetjük egymást. Azt tapasztalja, hogy az, amivel Felé fordulunk, az nem a hit eredménye: „Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek?” Ha hinnénk Benne, akkor arra igazolást nem egymástól várnánk, hanem felérnénk, milyen dicsőségre juthatnánk Istentől, hitünkért cserében! Vagyis, ha személyes kapcsolatra jutnánk a hit által Istennel, akkor Benne volna számunkra a válasz arra, hogy mit jelent Isten szeretete, mely élettel tölt el.

Na most, ezt ugyan Jézus ránk olvassa, de nem azért, hogy vádlónkká legyen. Egyedül az üdvösségünket akarja megsegíteni! Jézus Krisztus Igéi, tanítása azoknak szól, akik Vele közösséget vállalnak. De újat nem tanít, csak azt próbálja közérthetőbbé tenni, amit már Mózes óta, a prófétákon keresztül kommunikálni igyekszik Isten a világgal. Mert Isten, mára, már Jézusban akarja egyesíteni az Eget és a Földet! Múltat, jelent és jövőt a Teremtést a Teremtőjével. Vágyakozom, és kutatom Istenem Krisztusban azt, Aki Te akarsz lenni a számomra. Tudatomat formáld a Lélek erejéből, hogy tudatosan törekedjek a hitre, mely Veled közösségre vezet. Szentlelkeddel bőven termővé tégy engem! Ámen