Akkor, amikor mindez történik

Iz 65,17-21 - Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja. Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő, sem öreg, aki nem tölti be napjait; mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít. Házakat építenek, és bennük laknak, szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét.

Zs 29 - Zsoltár. Ének a Templomszentelés ünnepére. Dávidtól. Magasztallak, Uram, mert fölemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek fölöttem. Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem, és te meggyógyítottál engem. Uram, visszahoztad lelkemet az alvilágból, életben tartottál, hogy ne szálljak a sírba. Zengjetek zsoltárt az Úrnak, ti is az ő szentjei, áldjátok szent emlékezetét! Mert haragja csak egy pillanat, de élethosszig tart jóakarata. Este a sírás tér be, de reggelre a vidámság. Mikor dúslakodtam, így szóltam: „Nem fogok meginogni sohasem.” Mert te, Uram, kegyességedben szilárddá tetted dicsőségemet. De te elfordítottad arcodat tőlem, és én megrendültem. Ekkor, Uram, hozzád kiáltottam, és Istenemhez könyörögtem. Mi hasznod lenne véremből, ha leszállnék a sírgödörbe? Vajon a por magasztalhat-e téged, és hirdetheti-e hűségedet? Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam, az Úr lett az én segítségem. Sírásomat öröménekké változtattad, szőrruhámat szétszaggattad, vidámsággal öveztél körül, hogy énekeljen neked dicsőségem, és sohase hallgasson. Áldalak érte örökké, Uram, én Istenem!

Jn 4,43-54 - Két nap múlva eltávozott onnan Galileába. Jézus ugyan saját maga tanúsította, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, mégis, amikor Galileába ment, befogadták őt a galileaiak, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben művelt az ünnepen, mert ők is ott voltak. Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” A királyi tisztviselő erre azt felelte: „Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!” Jézus azt mondta neki: „Menj, a fiad él!” Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.” Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „A fiad él.” Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.

Akkor, amikor mindez történik, amit olvasunk ma az Evangéliumban, nem tudták az emberek, hogy ez az ember, aki Jézus, meghal, és fel fog támadni. Azt azonban, már tudták, hogy mire képes, milyen dolgokat művel, ráadásul kijelentette, hogy Isten erejével teszi tetteit. A királyi tisztviselő talán nem is volt zsidó, azaz, nem is volt Galileából való. Talán, rá nem is volt érvényes az, hogy előtte nincs becsülete Jézusnak. Mindenesetre bajban volt, és szüksége volt valakire, aki bajában segítsen. Jézus, pont jókor jött Galileába!

Én, a mai evangéliumból azt emelném ki, hogy az Ember akkor képes befogadóvá válni Isten Igéjére, amikor szüksége van rá a bajban. Valójában a bajban ismerem fel, hogy szükségem van Istenre! Ahogy, a bajban derül ki az, hogy ki az igazi barát! Isten, kimondottan barátkozó lény.

Vajon, van olyan ember, akit mindig elkerül a baj? Vajon, minden ember képes felismerni Isten gondviselő szeretetét a bajban? Talán, akkor kell ott lenni egy megtért embernek a másik mellett, amikor azt Isten megsegíti. Legyen akkor, az a valaki, aki figyelmezteti rá, hogy nem a szerencse dolga az, ami veled történt, hanem Isten végtelen szeretete, mely lehajolt Hozzád! Talán, nincs is több dolgunk, csupán ennyi, hogy emlékeztessük egymást, a megfelelő időben, és helyen, hogy Isten van jelen az életedben! Vagyis: hinni Istent, és Isten hitére segíteni másokat! Csak erre lehessek alkalmas Istenem! Add meg nekem! És ennyi elég nekem. Ámen