Látok egy érdekes különbséget

Dán 3,14-20.91-92.95 - Azt mondta ekkor Nebukadnezár nekik: „Igaz-e, Sidrák, Misák és Abdenágó, hogy nem tisztelitek isteneimet és nem imádjátok az aranyszobrot, amit állíttattam? Nos tehát vagy készen vagytok arra, hogy mihelyt meghalljátok a harsona, a fuvola, a citera, a lant, a hárfa, a koboz és a többi hangszer szavát, leborultok és imádjátok a szobrot, amelyet készíttettem, vagy pedig, ha nem imádjátok, tüstént az égő tüzes kemencébe vettetlek titeket; és ki az az isten, aki kezemből megszabadíthatna titeket?” Így felelt erre Sidrák, Misák és Abdenágó Nebukadnezár királynak: „Nem szükséges, hogy feleljünk erre neked, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égő tüzes kemencéből és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedből. De ha ezt nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amit állíttattál, nem imádjuk.” Erre Nebukadnezár eltelt haraggal, és arcának színe elváltozott Sidrák, Misák és Abdenágó miatt, és megparancsolta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogy befűteni szokták. Megparancsolta továbbá serege legerősebb férfiainak, hogy kötözzék meg Sidrák, Misák és Abdenágó lábát, és vessék őket az égő tüzes kemencébe.

Dán 3,52-56 - „Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene! Dicséretre méltó, dicsőséges és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó, és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy dicsőséged szent templomában, mindenekfölött dicséretre méltó és mindenekfölött dicsőséges mindörökké! Áldott vagy királyi trónodon, mindenekfölött dicséretes és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy, aki a mélységeket szemléled s a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy az ég erősségében, dicséretre méltó és dicsőséges mindörökké!

Jn 8,31-42 - Azoknak a zsidóknak, akik hittek neki, Jézus azt mondta: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Azok azt felelték neki: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy „szabadok lesztek”?” Jézus így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek: Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert a tanításom nem hatol belétek. Én azt mondom, amit az Atyánál láttam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól hallottatok.” Azt felelték neki: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus azt mondta nekik: „Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. Ti a ti atyátok tetteit cselekszitek.” Erre azt mondták neki: „Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten!” Jézus így szólt hozzájuk: „Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.

Látok egy érdekes különbséget az ószövetségi történet, és az evangéliumi történet között.

A pogány király ellenében a három Istenhívő zsidó férfi állhatatossága áll a történetben. Ezzel szemben, az evangélium az Isten fia ellenében azokat a zsidó tanítványokat mutatja be, akik kétkedő hittel hittek Neki.

Miért lehet ez így? Azért teszem fel a kérdést, mert úgy gondolom, hogy én is inkább hasonlítok ezekre a tanítványokra, akik nem képesek eldönteni, hogy tanítványok-e vagy inkább ragaszkodnak evilági kapcsolatrendszereikhez, azokat tisztelik, és Istennek szolgákként, kényszeredetten engedelmeskednek. Talán egyszerűbb, és kényelmesebb is, az e világ által felrajzolt koordinátához igazodni, mintsem Isten koordinátarendszerét felvázolni, magamnak (!), és hinni, hittel a szerint élni. Ez utóbbi, feladattá lesz, és teher is lehet, mi több, a világtól nem remélhető érte kárpótlás, elismerés, méltányosság. Azonban, olyan ígéreteket kapok, általa, melyek távlatot nyitnak az Ember számára!

Ekkor, a kérdés már az lesz, hogy mit kezdek a távlatokkal? Mit érnek számomra a távlatok? Képes vagyok-e rá, hogy a távlatok adta lehetőségek felértékelődjenek a számomra? Többre tartsam, mint amit a világ nyújthat a számomra? Nagy dilemma lehet ez, ha az Embert e világ lépten nyomon, a maga megszólításaival izgalomba képes hozni. Bár, itt is lehet még olyan, ami kaphat olyan megvilágítást, hogy e világ értékeit lehetne felhasználni a távlatok kiaknázására.

Jézus, abban a korban élt, és olyan dolgokról tanított, melyekhez nem kell szinte semmi olyan eszköz, melyet ez a világ tud adni az Ember számára! Egyetlen egy dolog kell: szeretettel elfogadni Őt, és azt, hogy tanítása vezessen keresztül engem, ezen az életen. Ettől kezdve, e világról szerzett tudás, vagy magam rabszolgává alázása sem válik érdekké, azért, hogy az használjon nekem és a reám bízottaknak javára, mely haszon csak e világ vonatkozásában hasznosítható!

Amikor az Ember, ebben a világban már egzisztenciát teremtett, és akkor jön rá erre, akkor bizony, elég nehéz innen visszafelé mérlegelni azt, hogy mi az, ami e világhoz kell számomra, és mi az, ami nem kell, mert az elválaszt engem a távlati értékítéletemtől. Vagyis: ebben a szituációban már a távlati értékrendem óhatatlanul alá lesz rendelve a már elért egzisztenciális viszonyaimnak. Annak, ami bennem, magamban értékítéletté lett! Mert önmagamat a legnehezebb új pályára állítani, átkalibrálni. Talán az egész neveltetésem, az a közeg, melybe beleszülettem behatárolja e világban létem értékítéletét. Így, természetesen, a távlatok felé is erről az ugródeszkáról tudok csak elrugaszkodni.

Ha én ezzel nem is tudok teljes mértékig, reálisan mit kezdeni, az egyetlen remény az lehet a számomra, hogy Isten szimpátiája, lojalitása sokkal érzékenyebb, kifinomultabb, és megengedőbb, amit a szeretet irgalmasságával, alázatával, a kiengesztelődés túláradó nagylelkűségével szentségében ajándékoz oda nekem, és minden embernek! Ezt elfogadni, és hálával, örömmel (!) dicsőíteni, én, ez az együgyű ember, csak megkísérelni vagyok képes.

De megkísérlem, mert ez örömömre van, és elgyengít! Abban a reményben, hogy gyengeségemben Isten ereje lehet képes elérni azt a világban, ami rajtam keresztül szándéka. Ámen