A kegyelem az, mely táplálni akarja az embert!
Péld 9,1-6 - A bölcsesség házat épített magának, kifaragta hét oszlopát, leölte áldozatait, elegyítette borát, meg is terítette…
Még eddig soha nem találkoztam olyan apokrif irattal
Jel 11,19a; 12,1-6a.10 - Ekkor megnyílt Isten temploma az égben, és láthatóvá lett a szövetség szekrénye a templomában [1 Kir 8,6]; villámok,…
Nagyon elgondolkodtató, ahogy Jézus lezárja ezt a beszélgetést
Józs 24,1-13 - Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a…
Mi történt itt?
Józs 3,7-10a.11.13-17 - Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: „Ma kezdelek felemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy úgy, ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is.…
Mindannyiunkat Jézus közösségbe von
MTörv 34,1-12 - Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta…
A tanítvány az, aki kész megtérni
MTörv 31,1-8 - Elment tehát Mózes és elmondta mindezeket az igéket egész Izraelnek. Aztán ezt mondta nekik: „Százhúsz esztendős vagyok immár; nem…
Nyíltszívű, jókedvű, vagyis szabad lelkű
2Kor 9,6-10 - Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne…
Meg kell engednem magamnak
1Kir 19,4-8 - maga pedig egy napi járásnyira bement a pusztába. Miután beért, s egy borókafenyő alá leült, azt kívánta magának, hogy haljon meg. Így szólt:…
A hit tudatos ráhagyatkozás Istenre
MTörv 6,4-13 - Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből. Legyenek a szívedben ezek az…
Bizony, felmerül bennem az a kishitű kérdés
MTörv 4,32-40 - Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön -…
Hat nap múlva
Dán 7,9-10.13-14 - Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú;…
Isten gyógyító szeretete mindenkit megszólító szeretet
Szám 13,1-2a.25 - 14,1.26-29.34-35 - Ekkor szólt ott az Úr Mózeshez: „Küldj férfiakat, hogy vegyék szemügyre Kánaán…
Megérinteni. Megérinthetem!
Szám 12,1-13 - Ekkor Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek az ő etióp felesége miatt és azt mondták: „Hát csak Mózes által szólt az…
Jézus annyira elkötelezett
Szám 11,4b-15 - Az a gyülevész népség pedig, amely velük feljött, kívánságra gerjedt, s leült és siránkozott és Izrael fiait is csatlakozásra bírta…
Mit keresett a tömeg?
Kiv 16,2-4.12-15 - Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze…
Mit gondoljak Heródesről?
Lev 25,1.8-17 - Így szólt továbbá az Úr Mózeshez a Sínai hegyen: Számlálj továbbá magadnak hét évhetet, azaz hétszer hét, tehát összesen…