Hat nap múlva

Dán 7,9-10.13-14 - Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

2Pét 1,16-19 - Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.

Mk 9,2-10 - Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: „amikor halottaiból feltámad”.

„Hat nap múlva”! Az után, hogy magához hívta a tömeget, tanítványaival együtt. A hat nap szavai ezek: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.« [Mk 8,34-38]

Egy intenzív, egy hetes kurzus, melyben semmi másra nem figyelek, de mert figyelmemet minden Rá irányítja, csak arra, hogy milyen kapcsolatot kíván Ő, és milyen kapcsolatom lehet az Istennel – még személyesebben: A Mester és tanítványa között, Általa és Vele -, és ezek után visszatérni, lejönni a hegyről; embert próbáló.

Felmerülnek kérdések bennem: Vissza lehet találni a hétköznapokba? Megtörtént a színeváltozás katarzisa? Hogyan lehet e világi létünket összeegyeztetni a megtapasztaltakkal?

Hirtelen az emberre rászakad egy mérhetetlen nagy űr. Üresség, melyben téblábol, ügyetlenül bolyong, keresve a helyét. Nos, ilyenkor van szükség a kegyelemre, arra a mérhetetlen nagy bizalomra, melyre az ember az Isten tenyerén találva magát, türelemre képes inteni természetét. Egómat félre tolva azt mondani: imára! Nekem ott kell legyen, meg kell találnom olyan valamit a hátizsákom mélyén, amit Ő, a Magasságos és szerető Mester belecsempészett. Mert Ő tudta előre, hogy milyen lesz a visszatérés ebbe a zajos, talán számára is idegen világba.

Azt mondja Péter, ma, nekünk: „súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.”

Majd pedig Márk ezzel folytatja a számunkra: „Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: „amikor halottaiból feltámad”.

Ne félj! Engedjük meg magunk számára, hogy elérkezzen a feltámadás megdicsőülése! Vagyis: az, amit a hat napon számomra, egyedül nekem mondott a Mester, az fényességre gyulladjon, megvilágosodjon. Ez lehet most számunkra a feltámadás boldogító élménye. Addig pedig, kaptunk egy gyertyát és egy CD-t, no meg egymástól bizalmat, hogy használjuk egymást.

Fel kell dolgoznunk azt az élményt, amit kaptunk, ami egyedül a miénk lett, ott fenn a hegyen. Amiért köszönetet mondunk. De vajon miért is mondok köszönetet? Mi az, amit kaptam? Nem tudom – még. De tudni akarom, hogy mit kaptam? Igen! Ez lesz most számomra az imádkozás, hogy megélem, megtapasztalom még egyszer, vagy többször is, elrendezem magamban azt, amit kaptam, hogy beépüljön az életembe, hogy valóban az enyémmé legyen az, amit a Mester lábainál ülve, elmondott nekem. Végre, feltámadjon az az ember, aki maga az Isten bennem. Aki feltámadásával valami többet akart tudtomra adni, mint amit eddig hallottam róla, megértettem róla.

Mi az a titok, aminek most a birtokosává lettem? Kik is azok az emberek, akik e titok halmaznak a birtoklásához hozzájuttattak engem? Mit kezdek ezzel a csodálatos megtapasztalással? Mire lehetek képes az által, hogy vagyok, és Isten szeretetében kinyilatkoztatásának részévé válhattam?

Engednem kell, hogy amit meghallottam, az a szívemig hatoljon, majd lelkemből feltörve cselekvővé váljon. Ha nem vagyok képes cselekvővé lenni ezek után, akkor az azt jelenti, hogy nem vettem rá fáradtságot, nem engedtem meg, hogy a befogadott ismeret lecsordogáljon a szívemig, és ott talajt fogjon, majd elhaljon, és új életet fakasszon belőlem. Pedig Mennyei Atyám erre számít, erre vágyakozik, ezért vezetett el erre a kurzusra. Nekem semmit sem kell tennem, csak megengednem, hogy életre keljen a tanítás, és nem szabad útjába állni kishitűségemmel, önbizalmam hiányával, együgyűségemmel. Ne legyen kétség bennem, hogy lehet-e, képes lehetek-e, mert nem én vagyok már, aki által Krisztus, a Mester akar élni, hogy Benne az Atyának élete legyen!

Mester, szeretném Rád bízni magam! Szeretnék megengedővé lenni Neked, miután magamévá tettem mindazt, amit ezen a héten rám bíztál! Köszönöm bizalmadat, nagyvonalúságodat, szereteted pazarló bőségét, mellyel engem táplálsz! Add, hogy elmém képessé legyen erre az ismeretre, és létemet alázatra, engedelmességre bírjam kegyelmeid által! Ámen