A felelőssége mindenkinek más.

Én 2,8-14 - Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át. Íme, a kedvesem szól nekem: ,,Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem! Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult, földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban. A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!’’

vagy

Szof 3,14-18a - Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: ,,Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.’’ ,,Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.

Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Lk 1,39-45 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.’’

A felelőssége mindenkinek más. Mária felelőssége ebben a pillanatban az volt, útra keljen. Nem ismerjük a részleteket olyan mélységig, hogy tudnánk Erzsébet minden kínját, vívódását. De azt tudjuk, hogy miután tudomást szerez arról, hogy várandós lett, elvonult. Ma pedig halljuk szavait: „hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Talán szüksége volt rá, hogy Urának anyjával találkozzon, aki aztán Vele marad, és lelki közösségükben beérhetett benne az anyaság édes íze, zamata. Az idősödő ember nehezebben képes elfogadni, hogy felelősségi körét kénytelen kitágítani, megváltoztatni, amit, ráadásul, nem is önszántából kell megtennie! Talán Erzsébet nem is volt annyira boldog attól, amit kért tőle az Isten? Talán nem véletlen az, hogy Mária köszöntésében így szól Erzsébet: „boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.’’ Persze, ott volt az a tapasztalás, hogy Isten elvette a szégyenét az emberek előtt, és az anyaság méltóságában részesíti, de, azért, mégis. Biztos, hogy tudatában volt mindannak, amivel ez a maga testére, életére, körülményeire, felelősségi körére ki fog hatni. Minden meg fog változni azzal, hogy gyermeke lesz! Amivel már leszámolt, és már úgy alakította ki életét, életvitelét, hogy abban nem kell helyet adni, helyet szánni a gyermeknevelés gondjainak. Erzsébetnek képessé kellett lennie rá, hogy azokat a gondokat, felelősségeket, melyeket magára vont azzal, hogy nem lett gyermekük, elengedje, és helyette azt vállalja magára, amit Isten kér tőle!

Talán sikerül bele gondolnunk abba, hogy ha egyik pillanatról a másikra az élethelyzetünk megváltozna, melyet nem mi alakítunk, hanem elvárnak tőlünk, ahhoz hogy viszonyulnánk. Mennyire lennénk képesek elfogadni, tudomásul venni, hogy ettől kezdve nem arra kell a figyelmünket fordítani, amire eddig fordítottuk, hanem egészen másra?

Mária, a fiatalasszony, aki örömmel, boldogsággal élhette meg, hogy Isten valami rendkívüli dolgot vár el tőle, amit ugyan maga is óhajtott, hiszen vágyta, hogy anya lehessen, hogy Józseffel közös gyermekük lehessen, és azt együtt, szeretetben és teljes összhangban, hitben és szeretetben neveljék fel, biztos, hogy lelkesen indult el Erzsébethez, elfogadva az indíttatást. És biztos, hogy ez a repeső érzés segíthette az öregedő asszonyt abban, hogy el tudja fogadni Istentől ezt a kegyelmet, kérést, akaratot. Amit Ő már talán nem akart volna magának. Isten nagy rendező, csak hinnünk kell, és engednünk kell, hogy a rendezésében helyünk lehessen! Mindannyiunknak helye van Isten rendezésében, de mindegyikünknek más és más. De, valószínű, hogy, ha mindegyikünk a helyén elfogadná Isten rendezését - a magunk felelősségi körét –, akkor mi is egymás segítségére lehetnénk, és segíthetnénk egymásnak elfogadni azt, ami nem biztos, hogy mindig kedvünkre való, de Isten szándékának megfelelhetnénk. Küldetésben vagyunk mindannyian, küldetésünk szent. Csak lehetnénk mi mind egymás megszentelődésének eszközeivé! Add meg nekünk Istenünk, hogy képessé lehessünk! Ámen