Ma már Advent első vasárnapja van

Jer 33,14-16 - Íme, jönnek napok, - mondja az Úr, - amikor valóra váltom azt a jó igét, amelyet Izrael házáról és Júda házáról mondottam. Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki majd jogot és igazságot szolgáltat az országban. Azokban a napokban megszabadul Júda, és Jeruzsálem biztonságban lakik; így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk.

Zs 24 - Dávid zsoltára. Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem! Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek. Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, és ösvényeidre taníts meg engem! Vezess és oktass engem igazságodra, mert te vagy az én üdvözítő Istenem, és én tebenned bízom szüntelen! Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről, és irgalmadról, hisz azok öröktől valók! Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza; Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam, hiszen te jó vagy, én Uram! Édes az Úr és igazságos, ezért útbaigazítja a vétkeseket. Végzésével vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket. Az Úr minden útja irgalom és igazság azok iránt, akik szövetségét és törvényeit megtartják. A te saját nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az! Ki az, aki féli az Urat? Annak megmutatja, milyen utat válasszon. Annak boldogságot élvez majd a lelke, és utóda örökli a földet. Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik. Állandóan az Úrra tekint szemem, mert ő húzza ki lábamat a tőrből. Tekints rám és irgalmazz nekem, mert elhagyatott és szegény vagyok. Szívem szorongatásai megsokasodtak, vezess ki ínségemből engem. Nézd megalázottságomat és szenvedésemet, bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim, milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem! Oltalmazz és szabadíts meg engem, ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hiszen benned remélek! Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak, mert beléd vetem bizalmamat. Szabadítsd meg Isten, Izraelt minden szorongatásából!

1Tessz 3,12 - 4,2 - Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. Ámen. Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adunk nektek.

Lk 21,25-28.34-36 - Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.’’ Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.’’

Ma már Advent első vasárnapja van, de ide hallatszik még a múlt hét liturgiájának témája. Annál is inkább, mert a mai evangélium a múlt hét összefoglalása. Csütörtökön, 29-én hangzott el a mai evangélium első fele. Amikor Ferenc pápa, homíliájában brutális dolog közlésére vállalkozott. Figyelmeztet bennünket, Európa kereszténységét: észrevesszük esetleg azt, hogy nekünk szól, nekünk akarja felhívni figyelmünket az evangélium?

„A keresztény élet nem békíthető össze a világias élettel – fogalmazott a pápa november 29-én, csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. (…) Elpusztul az a civilizáció, amely pogánnyá válik! (…) Gondoljunk korunk Babilonjára, a hatalmas birodalmakra, amelyek az előző században összeomlottak. Így végzik a mai nagyvárosok is, sőt, a mi életünk is, ha továbbra is az elpogányosodás útján járunk. Csak azok az emberek maradnak meg, akik az Úrba vetik reményüket. Nyissuk meg szívünket a remény előtt, és távolodjunk el az élet elpogányosodásától! – figyelmeztetett homíliája végén Ferenc pápa.” Így idézi a pápa szavait a Magyar Kurír.

(http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-veget-er-az-civilizacio-amely-pogannya-valik)

Ez az intelem, engem is érint! Komolyan, elkötelezett vagyok világunk jövőjéért, önmagam jövőjéért, szeretteim jövőjéért, vagy minduntalan másra hárítom a felelősséget, és felteszem a kezeimet, hogy én nem tudok ezért semmit sem tenni? Nem marad más hátra, mint abban bízni, hogy majd Isten irgalmasságával megsegít?

Ideje volna eltűnődni azon, hogy mi az én felelősségem, dolgom, és mi az, amit át kellene értékelnem magamban és ehhez az élethez való kapcsolatomban!

Talán ott kell elkezdeni, ahol önmagammal való viszonyom félreértelmezett, félreismert, és félre magyarázott. Mi az, ami az én döntésemen múlik, és mi az, amiben nem vállalok fel döntést, és megelégszem azzal, hogy mások hogyan döntenek felettem?

Vissza kellene mennem a magam teremtéséig. Mennyiben vagyok tisztában azzal, hogy bennem Isten magja van elültetve, hogy én egy termőtalaj vagyok. Föld, anyag, por, sárgolyó. De arra méltatott Isten, hogy belém vesse az Ő magját. Rám bízza, hogy az Ő napja, esője, és levegője segítségével mivé lehet általam és velem közösségben az a mag. Elhalhat, de növekedhet is! Milyen talaj vagyok én? Végül kivágnak, és tűzre dobnak, vagy hatalmas lombkoronát növesztek, hogy madarak fészkelhessenek bennem? Képes vagyok életet adni másoknak?

Itt vagyunk ma, a születés asztalához készülünk oda ülni, ünnepelni a megtestesülést. Van mit ünnepelnem? Mi születik meg bennem, és általam? Ferenc pápa, mintha ezt a kérdést próbálná feszegetni, felvetni számunkra, kik kereszténynek mondjuk magunkat!

Menyire vagyok elkötelezettje a magnak, melyet rám bízott Isten? Egyáltalán látom a magot? Látom, milyen az, és mi dolgom van vele? Képes vagyok feléleszteni magamban a figyelmet rá, hogy törődjek vele? Végig nézve életemen, rá kell döbbennem arra, hogy mennyire elgazosodott, mennyire nem gondoztam a földemet. Mennyire elnyomja a gaz a magot. Szinte a hajtása nem is látszik a sok gaz között. Vagy, legalább is, én észre sem veszem, hogy valami szeretne növekedni bennem, de nem adom meg hozzá a lehetőséget, a figyelmet.

Talán még nem késő! Vezess engem a felismerés bölcsességére, hogy felismerjem mi az, amit belém vetettél, és amiben örömödet szeretnéd lelni, hogy képessé lehessek még megsegíteni, termővé tenni szándékodat! Ámen