Egy hirtelen váltás

ApCsel 6,8-10; 7,54-59 - István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt.

Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Zs 30 - A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: „Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.” Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: „Elvetettél szemed elől engem!” Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Mt 10,17-22 - De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül.

Egy hirtelen váltás, így, Karácsony másnapján. Még csak most született, és már is arról van szó, hogy aki ezzel a gyermekkel közösséget vállal, annak vállalnia kell a konfrontációt, a meghurcoltatást, és, mindezen túl még azt is, hogy gyűlöletet keltünk, és a gyűlölet életünket is követeli. De, csupán, az evilági életünket! Krisztus nevéért, mindezt, „de aki kitart mindvégig, az megmenekül”!

Ezt a történetet beljebb viszem. Egészen önmagamba, ahol a világ és Isten világa kerül egymással szembe. A két világ között találom a magam személyét! Nem anyagi létemet, és nem is a szellemlétemet, vagy érzelmeimet, hanem mindent, aki én vagyok. Ki, és mi vagyok én, ebben a világok közötti harcban? Tulajdonképpen a harc az, aki vagyok, a harcos, akinek azt kell eldöntenie, hogy melyik világ harcosává válok, és melyik világ az, ami ellen fellázadok.

Ez a gyermek, aki megszületik, késztet arra, hogy szembesüljek a ténnyel: két világ áll egymással szemben, és a küzdőtér bennem van. Nem kívülem!

Vajon, egyáltalán kell foglalkoznom azzal, hogy e kettő mennyiben kettő, és miért nem egy? Ha kettő, akkor a kettő nem lehet, hogy bennem vegyüljön egybe? Ha nem képes vegyülni, vagy vegyülésük mindkettő értékét rontja, akkor miért nekem kell döntenem arról, hogy melyiket válasszam? Vagy, az egyik jó, és a másik nem? Min múlik az, hogy mi a jó és mi a rossz?

Családunknak van egy hite, és ez pedig az, hogy van öröktől való jó, és örökkévaló jó, amit szeretnénk követni és szeretnénk annak az örökké jónak megfelelni.

De az is a hitünk része, hogy ezt az örökkévaló jót nem képes birtokolni az Ember. De, mert szeretné, mégsem képes rá, pótcselekvésekben éli ki magát. Mert szeretné megragadni az örökkévaló jót. Az önbizalma, és önérvényesülése, amit mára már társadalmi szinten is hirdet az Ember, olyan szintre jutott, hogy hinni akarjuk, és hitetjük magunkkal, hogy képesek vagyunk megszerezni az örökkévaló jó feletti rendelkezést. De, hogy ezt képesek legyünk elhitetni magunkkal, az örökkévalót lebutítottuk erre az életre, a magunk életére, mert így lehet kiiktatni azt a tudásunkat, hogy teremtmények vagyunk. Egy teremtés részei vagyunk, és az egész teremtést Valaki - a fogalmunk erre fellelhető még: az Isten -, képes átlátni, felelősen kezelni, és végrehajtani – bölcsességgel, fegyelemmel, tudatossággal, erővel, alázattal, és szelídséggel, no meg szeretettel -, majd eredményre elvezetni, ami eredményben már nem hiszünk.

Pedig - és ez még mindig a hitünk része, hogy - a Teremtő Isten nem rajtunk kívül álló tény, hanem bennünk van, és általunk akar életet teremteni. A teremtésnek nem csak, hogy alanyai vagyunk, de társai is! Itt vétjük a legbanálisabb hibát: mert, ha nem hiszünk a Teremtőben, és abban, hogy a Teremtő társai vagyunk, akkor sajnos, mi egész életünkön a teremtő szándékkal megyünk szembe és annak szándékának fekszünk keresztbe. Ez az, amit bűnnek mond a vallás, és a mi hitünk.

A karácsonynak van egy mélységes bölcs üzenete: Ha Istengyermek, akinek a születésnapját ünnepeljük ilyenkor, és aminek ünneplése az egész világon ünnep, miért kellett ugyanolyan individuálisan belépnie a világba, miért nem lett valamilyen katartikus élményként hatásosabb és mindent felforgatóan egyértelművé? Ahogy azt annyi mesében, sci-fi és egyéb alkotásban az Ember próbálja elképzelni, kérdésként megfogalmazni. Hogy mindenki hinni tudja, hogy nincs nélküle jó a világban!? Nem tudom a jó választ, de azt igen, hogy bennem és bennünk, mindegyikünkben akar megszületni és bennünk akar növekedni, hogy életünkké legyen Isten szándéka. A jó, ami minden embert képes jóra serkenteni, és a jó szolgálatára alkalmassá tenni. Ugyanakkor annyira alázatos ez az Isten, hogy senkire nem erőlteti rá magát. Viszont, az, akiben felismeri a jóra való szándékot, hajlandó és segíteni kész azzal, hogy a szándékát is elfogadja. Ezt nevezzük irgalomnak. És az, aki valóban a jóra szeretne törekedni, annak azt a tanácsot adja, hogy, ha számít Isten segítségére, akkor Ő maga azzal bizonyítsa szándékát, hogy megkegyelmez a másik embernek, vagyis irgalmat gyakoroljon, hogy Istennek irgalmát maga is kiérdemelhesse!

Menekíts meg bennünket Istenünk! Ámen