Isten lába előtt hever Minden

Jel 14,14-19 - Ekkor íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült [Dán 7,13], akinek fején arany korona volt, és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: „Csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló a földön!” [Jo 4,13] És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal jött ki az égben levő templomból, neki szintén éles sarlója volt. Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: „Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei!” [Jo 4,13] Az angyal megindította sarlóját a földre, és leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy borprésébe dobta.

Zs 95 - Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden földek! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó a dicséretre, minden istennél félelmetesebb. Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott. Színe előtt fenség van és szépség, szentélyében ékesség és hatalom. Ünnepeljétek az Urat, népek családjai, ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát. Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget, hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. Boruljatok le szent pompával az Úr előtt, rettegjen előtte az egész föld! Hirdessétek a nemzetek közt: „Király az Úr!” Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék, s igazságosan ítéli a népeket. Örvendjenek az egek, ujjongjon a föld, zúgjon a tenger s ami betölti azt; Vigadjanak a mezők és minden, ami rajtuk van! Ujjongjon akkor az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, eljön hogy megítélje a földet. Igazságban ítéli meg a föld kerekségét, s a népeket hűsége szerint.

Lk 21,5-11 - Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: „Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok”, és: „Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek.

Isten lába előtt hever Minden! Hogy felemelje magához, mert méltó arra; vagy eltiporjon mindent, mi méltatlan Hozzá! Isten Mindent, a maga méltóságában, és méltóságára teremtett. De Isten nem ragaszkodik semmihez sem, abból, ami keze műve, ha az, nem válik méltóvá szeretetének örömére.

Jézus a végidőkről beszél. Melynek idejét senki sem ismeri. De, bizonyos, hogy eljön az ideje annak, hogy Mindennek véget vessen Isten, ami hiábavaló, és haszontalan. Isten egyetlen egy dolgot tisztel, és egyetlen egy dologra féltékeny. Az pedig nem más, mint az a szentség, melyben fogantatott általa Minden. Ami, és Aki A Szeretet.

De ennek a fogalomnak értékét, méltóságát ember fel nem éri, míg ebben a teremtett világban van, melynek szentségét elárulta, beszennyezte, felélte, és elpazarolta. Akkor, amikor az Ember együgyűségében nem ismerte fel Teremtőjéhez való méltatlanságát, tiszteletét, mely félelemre kellene, hogy kötelezze a teremtményt. Azt a teremtményt, akit csupán hasonlatosságára teremtett, de még nem az. Az Embernek félnie kell azt a hatalmat, mely minden felett úr, és minden, mindenben! Isten és Ember közé áll szabad akaratuk. Mindkettőé! Csak abban különböznek egymástól, hogy míg Isten a szabad akaratában végtelenül tiszteli és szereti a teremtés minden apró részletét, annyira, hogy e tiszteletben magát alázza meg, nehogy a termett mindenség szabadsága sérüljön, addig az Ember szabadságával fellázad teremtője ellen, és Isten méltóságára tör. Az Ember együgyűségéből fakad, hogy nem képes felfogni azt, hogy, bár arra van teremtve, hogy eljusson Isten méltóságára, de annak egyetlen módja az, hogy, ha képes magát megalázni olyan mértékben, olyan módon, és olyan szelíd szeretettel, amilyen az Isten! Világunk félre érti, félre ismeri, és félre magyarázza Istent, Aki Krisztusban kész magát feltárni a teremtése számára!

E helyett, az Ember azzal tölti idejét, azzal foglalatoskodik, ami haszontalan. De, mert értetlen zavarában nem tudja, mit kezdjen magával, a helyett, hogy minden erejével azon fáradozna, hogy felfedezze Istenét, Aki nem rajta kívül, hanem benne lakik. Ebben is az Ember együgyűsége mutatkozik meg: mert még arra sem jöttünk rá, hogy önmagam felfedezésén, megismerésén keresztül juthatok el Istenem ismeretére, Istennel való személyes találkozásomra!

Az Embernek, együgyűségében egyetlen reménye az lehet rá, hogy eljuthat arra a teljességére, melyre rendelve van, melyre teremtve van, hogy Isten fáradhatatlan, és nem képes csalódni önmagában, szentségében! Melyet megosztani akar a teremtményével. Isten végtelenül türelmes, szelíd és szeretete mérhetetlen! Reményem Benned van Istenem, még ha mindenekben csalódom is! Ámen