Menjünk vissza odáig

3Jn 5-8 - Helyesen teszed mindazt, amit a testvéreinkkel, főleg az úton levőkkel cselekszel. Ezek dicsérték szeretetedet a hívek közössége előtt.

Jól teszed, ha Istenünkhöz méltóan ezentúl is gondoskodol a továbbutazókról. Hiszen az Úr nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát befogadnunk őket, hogy együttműködjünk velük az igazság szolgálatában.

Zs 111 - Boldog az az ember, aki az Urat féli, és nagy tetszését leli parancsaiban! Utóda hatalmas lesz a földön, áldott lesz az igazak nemzedéke. Dicsőség és gazdagság lesz házában, és igazsága mindörökre megmarad. Világosságként ragyog fel a sötétségben az igazaknak az irgalmas, a kegyes, az igaz. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsönt ad, aki a törvény szerint intézi dolgait, mert az soha meg nem inog. Örökké emlékezetben marad az igaz, rossz hírtől nem kell félnie. Erős a szíve, bízik az Úrban, rendületlen a szíve, nem fél, amíg le nem nézheti ellenségeit. Osztogat, adakozik a szegényeknek; Igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik. Látja a bűnös és bosszankodik, fogát csikorgatja és emészti magát. A bűnösök kívánsága meghiúsul.

Lk 18,1-8 - Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: „Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.” Azután így szólt az Úr: „Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

Menjünk vissza odáig, hogy az a fogalom, hogy ima, még nincs benne a szótáramban. Nem ismerem e fogalmat. Azért indítom innen a mai gondolatomat, amiért úgy tartom, hogy a vallásos ember számára e fogalom értelme rémségesen torzult, átminősült az évszázadok során. Véleményem szerint nem azt jelenti számunkra, amire Jézus gondol az imádság kapcsán, és amire e fogalmat használja.

Egyébként, Jézus szájából nem hangzik itt el ez a szó, vagy fogalom, hogy ima! Ezt a narrátor teszi hozzá. Jézus hitről beszél, és embernek Istennel való beszélgetéséről, kommunikációjáról.

Jézus értünk való aggódását érzem ki a szavaiból. Pontosan azt, hogy jaj, ne tévedjünk rossz útra, amikor az Istennel való kapcsolatunkra gondolunk.

Én oda kanyarodnék, onnan indulnék el a mai elmélkedésemben, ahol Jézus azt mondja, hogy senki sem ismeri az Atyát csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni (Mt 11,27), illetve, amikor azt mondja Jézus, hogy senki sem juthat el az Atyához, csak általam (Jn 14,6).

Hogyan akarok én kapcsolatot teremteni az Atyával, ha a Fiúval nem állok olyan viszonyban, melyben Ő meg akarja mutatni nekem az Atyát? Hogyan akarok én kapcsolatot teremteni az Atyával, úgy, hogy a Fiút próbálom kihagyni abból?

Amikor megkísérlem, hogy kapcsolatba lépjek Istennel, akkor először azt kell tisztáznom, hogy ki Ő a számomra? De, ha elfogadom – márpedig el kell fogadnom, ahhoz, hogy ténylegesen kapcsolat jöhessen létre köztem és az Atya között – hogy Jézus Krisztus nélkül nem juthatok el az Atyához, még beszélgetésben sem, akkor mindezt megelőzően Jézussal kell a kapcsolatomat felépítenem. Bizalmi és hitbéli kapcsolatot: Hiszem, hogy Ő Isten Fia, hiszem, hogy amit közöl, azt velem akarja közölni, és azt közli, amit az Atya akar magáról közölni velem, és mindazt, amit közöl, azért közli, mert bizalommal és szeretettel van irántam Ő, és az Atya, akik egyek abban a szeretetben, melybe engem is bele akarnak vonni. Ezért áll szóba velem Jézus, a Krisztus – vagy küldött. Ugyanakkor, tudnom kell azt a végtelen távolságot közte és köztem, melyen Ő képes csak, egyedül áthatolni, lehajolni hozzám, hogy Vele, és Általa én képes legyek majd áthatolni, magamat átküzdeni ezen a távolságon. Ebből az ismeretből kell bennem, Isten iránt felépülni annak a bizalomnak, és a bizalomra épülő hitnek, melyből megszólíthatom, és mely állapotomban beszélgetésbe elegyedhetek Velük. És ez a beszélgetés lehessen kérdés-feleletté, kéréssé, és hálaadássá, mi több köszönömök sorozatává. Amíg én nem ismerem fel a személyes kapcsolatteremtésem valós módját az Istennel, addig azt sem hallhatom meg, azt sem érthetem meg, amit Ő, és ahogy Ő akar velem kommunikálni.

Ebben a dialógusban lehet képes engem tanítani, nevelni, vezetni és terelgetni Isten, hogy az én világi valóságom felemelkedhessen Isten bölcsességére, logikájának és gondolkodásának szintjére. Nekem lehetőségem van, lehet, hogy másképpen lássam a világot, mint mindenki más, aki földhöz ragadt, és csak a gondokra képes fókuszálni. (Én, azokkal léphetek közösségre, azokkal alkothatok közösséget, akik ebben az Istenkapcsolatban hasonlóak hozzám. Mert elsősorban Istennel kell, hogy közösségünk létre jöjjön, hogy majd e közösség révén kerülhessünk mi egymással is közösségbe!)

Bizony, az Élet felöl, másképpen néz ki a világ, mint a halál árnyékából! Isten az Élet Istene, míg a világ mindig csak azt látja, ami éppen elmúlt, ami mulandó. A világ az elmúlás félelmével él, míg az Istenszeretők azzal a szeretettel vannak jelen a világban, mely az Életet óhajtja. Ebben különbözik az Istennel való kapcsolatunk is. Bizony, hogy akarok eljutni Istenhez, ha magammal nem vagyok tisztában? El kell döntenem, hogy Élet oldalán állok, vagy e világ az én életem?

Mennyei Atyám! Jézus Krisztus által, a Szentlélek erejében erősítsd meg bennem az Élet szeretetét, hogy Benned találjak közösségre! Ámen