Aki bennünk van, hogy lehet közöttünk?
Filem 7-20 - Szeretett Testvérem! Nagy örömmel és vigasztalással töltött el, amit szeretetedről hallottam, mert megnyugvást szereztél a hívek szívének. Ezért – bár Jézus Krisztusra hivatkozva meg is parancsolhatnám azt, ami úgyis kötelességed, mégis – a szeretet alapján inkább kérlek, én, az öreg Pál, aki most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet (Krisztusban). Egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Amennyiben pedig megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál – saját kezűleg írom – én térítem meg. Arról nem is szólok, hogy önmagaddal is nekem tartozol. Bizony, így van ez, testvér! Szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban. Teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban!
Zs 145 - ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek. Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.
Lk 17,20-25 - Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: „Íme itt van,” vagy „Amott”. Mert az Isten országa köztetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: „Íme, itt van”, „íme, ott van”; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.
Aki bennünk van, hogy lehet közöttünk? Csak úgy, ha mindazokban jelenlévő, Ő, a Krisztus, akik közösségben vagyunk egymással is. De, mert, közösségre léptünk Krisztussal, akinek erejéből leszünk közösségben egymással is. Ugyan, hogyan értheti ezt az, aki kívül reked, csak, mert haszontalan arra, hogy szüntelen kutassa Vele, Krisztussal a személyes kapcsolatot? A világban élő embernek, bizony komoly energiákat és időt kell szánnia e kutatásra.
Azt mondom, hogy szüntelen (ahogy ez áll a Lk 21,36 -ban), amiért ebben a világban, mely nem az életet hirdeti, de tagadja, bizony, csak ott érhető tetten Jézus jelenléte, ahol egyikünk által jelenvaló lehet. Ezért mondja azt Jézus, hogy „ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján.“ A közösséget Krisztusban, és általa az Atyával a Lélek teremti meg, és nem a testi, az anyagi világban megtapasztalható közelség. A Lélek pedig, a mi legbensőbb énünkön keresztül teremti meg a közösséget közöttünk. Éppen ezért fontos - kell, hogy fontos legyen - számunkra az, hogy megismerjük önmagunkat. Ahogy nagy gondolkodó, lelki elődeink is mondják: Szent Ágoston (353-430): „Ha te magad távol vagy önmagadtól, honnan közeledhetsz Istenhez?” Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153) egyik adventi prédikációjának tömör megfogalmazásában: „Neked, ember, nem kell tengereken keresztülhajóznod, felhőkön áthatolnod, az Alpokon átkelned (vö. MTörv 30,11-14). Nem kell hosszú utat megtenned, mondom.” Inkább: „Menj Istened elébe, egészen önmagadig.”
Meg ne rekedjünk e világban! Segíts bennünket Istenünk! Ámen
