Ahogy Izajás próféta, úgy Pál apostol is

1Kir 17,10-16 - A nagy szárazság idején Illés próféta az Úr parancsára útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem; magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.

Zs 145 - ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek. Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.

Zsid 9,24-28 - Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye [Iz 53,12]; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.

Mk 12,38-44 - Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!” Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”

Ahogy Izajás próféta, úgy Pál apostol is úgy fogalmaz, hogy „sokak bűnét elvegye”. Azaz, nem mindenkiét! Akkor azok e sokaság részei, akiket az Atya eleve meghívott, és megszentelt (l.: Szof 1,7). Akikről Jézus is beszél: „Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon.” [Jn 6,39]. És akikről Pál apostol mondja ezeket: „Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.” [Róm 8,29-30]. Mégis, azt tudhatjuk, hogy most kik vagyunk, de abban ne legyen bizonyosságunk, még, hogy mik leszünk. Ahogy János apostol figyelmeztet bennünket: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezt reméli tőle, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.” [1Ján 3,2-3]

Számomra úgy áll össze a fenti idézetekből Isten üzenete, hogy mi, akiket arra rendelt Isten, hogy Krisztuséi legyünk, azaz tanítványaivá és követőivé, az Ő dicsőségét szolgálhatjuk, és „élvezhetjük” is minden előnyét. Ámde, ezt tudnunk kell megélnünk, e dicsőség szolgálatára reménységben megengedővé lennünk, hogy a megszentelő kegyelem, mely Istentől lett részünk, az beérjen. A tanítvány méltóvá legyen Mesteréhez! Tudva, hogy ítéletünkre az lesz, amit életre tudtunk kelteni abból, amiben részesedtünk. Ebben rejlik értelme annak a példabeszédnek, amit Jézustól hallunk ma: vajon a feleslegemet, amit ebben a világban már nem tudok hasznomra fordítani, abból adok Istennek? Vagy mindenem Istené, és megistenült létemet osztom meg a világgal? Ma még van lehetőségem ráébredni arra, hogy másként éljek. Segíts engem Istenem, hogy életem minden napja alkalom legyen rá, hogy tévedéseimet kiigazítsam, és életem a Te dicsőségedre váljék! Ámen