Ez az!

Gal 5,18-25 - Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!

Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.

Lk 11,42-46 - De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.’’ Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: ,,Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.’’ Ő ezt felelte neki: ,,Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.

Ez az! Megkülönböztetettek vagyunk. Nem! Megkülönböztetettek lehetünk, ha képesek leszünk megfogadni, követni Pál tanácsát: átlépni korlátainkat, szelíden, nagyvonalúan, derűvel.

Talán a derű pontosan az, aminek hiányát olvassa rá Jézus a farizeusokra, amikor azt mondja, hogy hiányzik belőlük az Isten igazsága és szeretete. Mert, hogyan is kellene gondolkodnunk nekünk, keresztényeknek a derűről? A közelmúlt lelki élményei során, talán három példa jut az eszembe, amikor tanítást kaptam az isteni derűről, ami nélkül a szelídség és nagyvonalúság sem lehet szeretetből való.

Igen, ma erre akarsz Istenem, Atyám, Jézus nevével, általa, tanítani, buzdítani, bátorítani, hogy Jézus Krisztus nevében legyen megszentelődésem!

Melyik ez a három tanítás? Nézzük csak:

A Szent Krisztiána rend alapítójától, Anne-Victoire de Méjanèstől jegyezték le az alábbi gondolatot: »Legyetek mindnyájan derűsek - mert a derűben és a jó hangulatban megérkezhet a béke, és ennek nyomában a szeretet. A derű egy békében levő lélek külső kifejezése, amiben nincs neheztelés, sem elégedetlenség, sem irigység.« (M. Grosdidier de Matons: Egy lotaringiai Lélek – M. de M. élete)

A minap volt Érden a Sajtóapostolok szakmai találkozója, ahol Dobszay Benedek ferences provinciális homíliájából idézek, Aki Assisi Szent Ferenc kapcsán mondta: »Jellemezte Ferencet továbbá a derű – nem az az állapot, amikor az ember hosszú infantilizmusból tér át a korai szenilitásba – hanem mély istenkapcsolatban annak megélése, hogy életünkben egyszerre van hétköznap és ünnep, fájdalom és öröm. „Ha Istenhez ragaszkodunk, képesek vagyunk derűvel élni”« (https://www.magyarkurir.hu/hirek/merjuk-kepviselni-magunkat-sajtoapostolok-tartottak-szakmai-talalkozot-erden)

Szentmártoni Mihály SJ, a Jézussal kettesben c. könyvében beszél Istenkapcsolatról. Azt mondja, hogy „az Istenünkkel való találkozás a lelki élet egyik legfontosabb feladata.” Ha lelkiéletről beszél, akkor az, természetes számomra, hogy a találkozást nem egy egyszeri eseménynek gondolja, hanem lelki életünk állomásainak, egy folyamatos kapcsolat részei a találkozások. Majd beidézi a könyvébe Ferenc pápa, „A keresztény az emlékezet embere” c. elmélkedését. Melyben a pápa azt mondja, hogy „a Jézussal való találkozás reménysége egy feszülő élet: az emlékezet és a reménység, a múlt és a jövő között.” E gondolatokból azt akarom kiemelni, és arra próbálok rávilágítani, hogy életünk realizmusának titka az a derű, mely abból lehet életállapotunkká, hogy minden történésünket az Istenkapcsolatunkon keresztül fogadunk el, éljünk meg, egyensúlyban tartja a küzdő embert. Ez békét teremtő kegyelmi állapot, és mely béke a világ számára a derűben válik érzékelhetővé. Akarom mondani: e három említett idézet, egymásra hangolt idézetek. Egymásra mutatnak, és együtt, számunkra üzennek.

Isten vágya velünk kapcsolatosan az, hogy képesek legyünk a megkülönböztetésre. De azért, hogy általunk értse meg a világ azt, hogy mi a különbség Isten országa és e világ országa között! Amíg erre mi, keresztények nem leszünk képesek, addig Isten Szent Lelke vajúdik, szenved, hiányunktól, hiányosságunktól. Nem a bűnünk a borzasztó, hanem bűnünk következménye! Mely terhe a világnak, és hiánya Isten országának. Ébressz fel bennünket Istenünk! Hogy Lelked derűjét megízlelhessük, és megszerethessük, majd életigényünkké válhasson! Ámen