Vita, a vita alapja, talán mindig az

Jób 1,6-22 - Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen.

Zs 16 - Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, méltasd figyelemre könyörgésemet. Hallgasd meg könyörgésemet, nem álnok ajakról fakad. Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat. Vizsgáld meg szívemet, és látogasd meg éjjel, tégy tűzpróbára engem, és nem találsz bennem gonoszságot. Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem ajkad igéi szerint az erőszakos utakat. Tartsd meg léptemet a te ösvényeiden, hogy meg ne inogjon a lábam. Hozzád kiáltok, hisz te meghallgatsz, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg szavaimat! Mutasd meg csodás irgalmadat, hiszen megmented az üldözőktől azokat, akik jobbodban bíznak! Óvj, mint szemed fényét, nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem a gonoszok elől, akik nyomorgatnak engem! Ellenségeim dühöngve körülkerítettek, bezárták kövér szívüket, szájuk ontja a kevélységet. Megleptek, s íme, körülvesznek, rám szegezik szemüket, hogy földre terítsenek, Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké. Kelj fel, Uram! Előzd meg és terítsd le őt! Ments meg engem kardoddal az istentelentől, karoddal a halottaktól, Uram, a holtaktól, akiknek nincs már részük az életből! Töltsd meg hasukat javaiddal, hadd lakjanak jól gyermekeik, s hagyják fiaikra, ami megmarad. Én azonban igazságban látom meg arcodat, és színed látása tölt el amikor fölébredek.

Lk 9,46-50 - Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”

Vita, a vita alapja, talán mindig az, hogy félelem van bennünk: nehogy a másik ember fölém kerekedjen! Ahogy a birkózásban is: nem szabad megengednem, hogy fölék kerüljön, mert akkor én fogok padlóra kerülni!

A félelem uralkodik többnyire az életünkön. Mert szeretnék én lenni az első, a legjobb, a legértékesebb és a legsikeresebb. Nem szeretünk alul maradni. A versenyszellem él bennünk. A minősítés és az önérvényesülés vágya hajt. Talán minden fejlődés motorja is ez, hogy valami olyan dolgot szeretnék elkövetni, amire senki más nem képes, és amiért én kerülhetek reflektorfénybe.

Jézus fejére állítja a világot. Azt a világot, melyet mi építünk a magunk számára. Hogy ne a félelmeink irányítsanak bennünket, és ne a félelmeink legyenek azok, amelyek meghatározzák mozgásunkat, és energiáink irányultságát.

Az vagyok, ami motivál engem. Jézus azt akarja, hogy a szabadságom, a szeretetre való nyitottságom legyen a mozgató erőm, és az határozza meg mozgásom irányát. Ha jobban bele gondolok ebbe, akkor ez azt a szándékot fejezi ki, hogy mi, egymást a jóra tegyük alkalmassá és képessé, a jó megtételére segítsük és ösztönözzük, és ne akadályozzunk meg minden jó szándékot, melyre képesek lennénk, de az a rengeteg negatív energia, amit kibocsátunk magunkból, az a másikat visszaveti. És, nem csak, hogy visszaveti a másikat a jóra képességében, de azzal, hogy nem képes a jót tenni, az olyan elkeseredettséget, és önbecsülés hiányát termeli, ami bizony, testi és lelki károsodást okoz az egyénnek. Egymást tesszük boldogtalanná, mert nem vagyunk képesek a jót, jól tenni.

Ugyan, hogyan lehetnénk rá képesek, még akkor is, ha a szándékunk jó, de fogalmunk sincs arról, hogy mi a jó? Mert nem tudjuk, még azt sem, hogy magunknak mi a jó. Akkor, hogyan érhetnénk fel azt, hogy a másik embernek mi a jó? És, bizony nem is várhatjuk el magunktól azt, hogy ráismerjünk a jó értékére, amíg nem vagyunk képesek, hajlandók, elégségesek rá, hogy Istennel közösségre lépjünk! Amikor Ferenc pápa megírja a Gaudete et exsultate buzdítását, mely az életszentségre szóló meghívásról a mai világban akar bátorítást adni, akkor azt szeretné elmondani, hogy nincs más esélyünk az örömre és az ujjongásra, csak az, ha közösségre tudunk lépni Krisztussal. Mert ebben a közösségben lehetünk képesek megismerni önmagunkat, azt, ami számunkra az igazi és felhőtlen örömöt jelentheti, ami nem különbözik a másik ember felhőtlen örömétől! Ha ő, az a másik ember is, hajlandó a valódi énjét felfedezni, Krisztusban. Mert önismeretünk hiányában csak árnyakat kergethetünk, olyan öröm pótlékokat akarunk megszerezni, birtokolni, ami nem elégítheti ki azt az igényünket, ami belénk van kódolva, ráadásul, még más kárára is hajkurásszuk azokat. Melyek valójában lufik, melyek, ahogy elérjük, ki is durrannak, szertefoszlanak, mert valójában csak álmodozásainkat öltöztettük fel velük.

Istenem, add meg, hogy képessé legyek felébredni, és tudatos életet élni, álmok helyett! Ámen