Felesleges, hiábavalóság a bosszú

Jób 3,1-3.11-17.20-23 - Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: „Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: „Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Zs 87 - Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek. A „Mahálát” szerint. Éneklésre. Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok. Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre. Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik. A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége. A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből. Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába. Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat. Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem. Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet: Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Vajon hirdetik-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén? Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén? Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat? Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott. Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid. Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek. Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam.

Lk 9,51-56 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

Felesleges, hiábavalóság a bosszú, ha abból élet úgy sem támad! Ráadásul, bűnbe hajlik, és megölni kész azt is, ami életre van szánva.

Ferenc pápa a Gaudete et exsultate kezdetű enciklikájában végig veszi a nyolc boldogságot is, hogy annak tanulságaival buzdítson bennünket a jóra, az életszentségre. Majd „nagy szabályként”, felelősségét magyarázza: »Jézus e súlyos követelményeivel kapcsolatban az én dolgom, hogy kérjem a keresztényeket: őszinte nyíltsággal fogadják el és kövessék, „sine glossa”, megjegyzések, magyarázkodások és mentségek keresése nélkül, amelyek erőtlenné tudják tenni őket, mert az irgalmasság „az evangélium dobogó szíve”.« (97.) Igen, felelősségünk van abban, hogy Isten kinyilatkoztatását hogyan értjük, és mire használjuk fel. Különösen akkor, amikor Isten a mindenek javát akarja az egész teremtéssel. Hogy vetemedhetek arra, hogy én, a magam részéről, teljesen az ellenkezőjére voksolok, és keresztbe fekszem a teremtői szándéknak? Csak azért – és ebben van az Ember együgyűsége mutatkozik meg– mert kicsinyes és öntelt logikámmal képes vagyok azt gondolni, nem is hinni, hogy a pillanatnyi,és a pillanatban már el is füstölt érdekem minden más érdeket felül írhat, még a teremtői szándékot is. Azt már fel se említsük, hogy az állításunk Isten szándékát kész követni. Mert, ha ez így volna, akkor, lehet, hogy nem is állítanánk semmit, hanem szép csendesen elvonulnánk a pusztába, és faggatnánk Istent, hogy hol vagy, miért nem válaszolsz, amikor azt kérem, hogy használj a szándékaid szerint.

Nehéz a feddésekkel megbarátkozni, és elfogadni, hogy bizony, mindaddig feddéseket vagyunk kénytelenek elviselni, Tőle, míg azt várjuk, hogy Ő lépjen velünk közösségre. A helyett, hogy mi kutatnánk azt, hogy még mi az, amit teljesítenem kellene ahhoz, hogy végre közösségre juthassak Vele. Istenem, adj önmérsékletre hajlandóságot, képességet nekem! Ámen