Mindennek megvan a maga ideje

Préd 3,1-11 - Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig.

Zs 143 - Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra. Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm; pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet. Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá? Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék. Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket. Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja! Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked. Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától. Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja. Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; Leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok. Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; Juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken, Marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáikon jajgatás nem hangzik. Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!

Lk 9,18-22 - Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.”

Mindennek megvan a maga ideje! „Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni”! Éppen ezért, az ember, azt képzeli, hogy neki kell megszabni azt, hogy minek, mikor legyen ideje. Illetve, elkerülhető, aminek ideje számára nem kedves, vagy hiábavalóságnak gondolja. Együgyűség! Ez az Ember együgyűsége, ami felesleges, és oktalanság, azaz: hiúság, ami gonoszat szül!

Jézus képes volt elfogadni azt, emberként, hogy ebben a teremtett világban, számára is – vagy pontosabban: éppen, hogy emberként van benne a világban, rá is érvényes a törvény -, rá is vonatkoznak a teremtettség törvényei: mindennek ideje van!

És minden elmúlik, a maga idejében. Azaz: semmi sem tart örökké. Ha így viseltetünk minden iránt, elfogadással, és megengedéssel, akkor az idő terhe már egészen másként fog ránk nehezedni. Az idő megélése nem válik küzdelemmé, ellenben megélhetővé lesz.

Mindennek, amit a Prédikátor megemlít, meg kell történnie ebben az életben, és ha ebben az életben, akkor velem is, ha éppen abban az időben vagyok, azzal az idővel érek egybe.

Az én számomra adott időben is zajlik, egyszerűen történik az, aminek az ideje van. Rá kell ismernem, és meg kell élnem, talán azért, amiért nekem arra van szükségem. Az én szerepem az időben ott van, hogy én, hogyan élem meg azt, aminek az ideje van. Mert az időnek az ura is az Isten, Aki a Szeretet. A viszonyom az én időmhöz, kifejezi azt, hogy hogyan, milyen a viszkozitásom a szeretettel, az Istennel.

Tanítványaként, Krisztusnak, tanulnom kell azt is, hogy képessé legyek változni, beleoltódni Isten idejébe, hogy a szeretet részévé legyek, lehessek! Tégy engem Istenem alkalmassá a tanulásra, a belső békém megélésére, a szelídségre, és az elfogadásra, mely hiúságom ellenében alázatra bír, és örömömre rátalálhassak. Ámen