Meghallgatva az Igét

Ez 34,1-11 - Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna. Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk - pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal -, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük. Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.

Zs 22 - Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Mt 20,1-16a - Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.’’

Meghallgatva az Igét: „Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok?” [Mt 20,14-15]

Milyen jó hallani, az utolsónak azt, hogy Isten kegyes vele! Az is igaz, hogy az én alázatosságomon múlik az, hogy hova sorolom magamat. Képes vagyok méltóságomat megélni, megőrizni akkor is, amikor utolsónak vallom magamat, Isten előtt!? – Annak tekintem magamat, akinek rettenetesen nagy szüksége van Isten irgalmas szeretetére? Képes vagyok elfogadni azt, hogy az utolsó vagyok azok között, akik Isten kegyelmét bírhatják? (Ugyan, melyikünk az, ki kiérdemelheti?)

Én magam vagyok, lehetek egyedül az, aki méltóságomat, és, egyúttal, szükségemet is őrzöm, gondozom, hogy benne állhassak mindenkor és folyamatosan Isten, soha meg nem változó, meg nem szűnő szeretet áradatában, melyben megtartani, megőrizni készséges! Ha, fontos számomra, és igénylem Isten közelségét, a Vele való közösséget, és egységet. Ezt azonban úgy fejezhetem csak ki, hogy közösségben vagyok, és közösségre törekszem testvéreimmel, mindazokkal, akikben szintén él a vágy: egyre őszintébben, elkötelezetten, szolgálatban – alázatban, szelídségben -, és engedelmességben egységre jutni Krisztussal.

Ennek alapja az a szeretet legyen (ez az egyetlen mód erre), mely minden értelmet egyesíteni akar a Szentlélek ereje által. Ezt pedig tanulnunk kell, ez nem automatizmus. Erre kapjuk azt a legalapvetőbb emberi képességet, ami az értelem, és a szabad akarat. Ha képességeinket összekapcsoljuk szeretetképességünkkel, akkor ebből állhat össze emberi méltóságunk, mely eljuttathat bennünket Isten méltóságával közösségre. 

Méltóságunk valami olyasmi, ami nem irigykedik, nem ágál mások kincsei ellen, nem neheztel, és nem elégedetlenkedik a maga hiányosságai miatt, ugyanakkor, képes mindazért amije van, és ami másoknak van a maga üdvösségének javára fordítani. Azaz, ebből a méltóságból olyan belső békesség árad, mely derűs életben fejeződik ki. Ezt nem én mondom, hanem Madame de Méjanés, a Szent Krisztiána rend alapítója, akiknek lelkisége már jelen van közösségünkben. Mert Isten kegyelme, bizony, munkálkodik közöttünk, és bennünket magához akar vonzani, szeretetben, szeretete által. Ha hitünk van Krisztusban, akkor képesek lehetünk magunkat fejlődésre bírni, hiszen, ez az élet tanuló pálya a számunkra.

„Mindenhol honoljon a béke” – „Legyetek mindnyájan derűsek és békében egymással!”  (Madame de Méjanés) Ennek alapja nem más, mint az, hogy bennem, bennünk legyen béke, lelki béke. És akkor fog értelmet kapni a számomra is Anne-Victoire Méjanés sóhaja: „engem boldogít mindegyik alkalom, amikor derűs embereket látok!”

„Jézus Krisztus szeretete ösztönöz minket, hogy egy szív és egy lélekként legyünk!” Ámen