Jézus kíméletlenül dorgálja korának vallási vezetőit

2Pét 1,2-7 - Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus ismeretében! Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet.

Zs 90 - Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik, azt mondja az Úrnak: „Te vagy az én oltalmazóm és erősségem, Istenem, akiben bizakodom.” Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől. Szárnyával árnyékot borít rád, és tollai alatt menedékre találsz; Pajzs és páncél az ő hűsége, nem kell félned az éjszaka rémeitől, a nappal repülő nyíltól, a sötétben látogató járványtól, a délben pusztító ragálytól. Ezren essenek el bár oldalad mellől és tízezren jobbod felől, hozzád semmi sem közeledik. Sőt saját szemeddel fogod nézni, meglátod a gonoszok bűnhődését. Mert te vagy, Uram, menedékem! Ha a Fölségest választottad oltalmadnak, balszerencse nem ér téged, csapás nem jut sátrad közelébe. Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Áspiskígyón és viperán fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt. Mivel bennem bízik, megszabadítom, oltalma leszek, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, a szorongatás idején vele leszek, megmentem és megdicsőítem. Betöltöm őt hosszú élettel, és megmutatom neki üdvösségemet.

Mk 12,1-12 - Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: „A fiamat tiszteletben fogják tartani.” A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: „Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!” Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben”?” [Zsolt 118,22-23] Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet. Otthagyták hát őt, és elmentek.

Jézus kíméletlenül dorgálja korának vallási vezetőit. Igaz, hogy eszköze, a példabeszéd nem szemtől szembe korholásuk, mégis, tükröt állít számukra. Szembesíti őket önmagukkal. Amit meg is értenek, hiszen keresik a módját, hogy hogyan hallgattassák el.

Mi már az ilyen mentalitásra úgy reagálunk, hogy egységesen kirekesztjük, és nem adunk teret a szavainak. Nagyobb ereje van már a gonosznak, a rossznak. Vagy, úgy is mondhatnánk, hogy a gonoszságaink is jónak vannak álcázva. Azt gondolom, hogy a példabeszédekkel való nevelés korunkban már nem működőképes. Ennél már mi sokkal mélyebben benne vagyunk a közöny és a képmutatás lehúzó iszapjában. Sajnos.

Annyira, hogy a Szentleckében elhangzó Péter levél szavai már fülünkig sem jutnak el. Pedig, Péter szavai nagyon finomak, és értékesek lehetnének keresztény fülünknek, mi több, lelkünknek.

„Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus ismeretében!” Valóban teret és időt szentelünk mi annak, hogy Jézus ismeretének igénye töltsön el bennünket? Mit teszünk meg azért, hogy megismerkedjünk Jézus szándékaival, melyeket szavai és tettei által megengedi számunkra – sőt: vágyakozza -, hogy Vele közösségre léphessünk. Persze, ehhez alázatot és szelídséget kellene magunkra venni!

„Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott.” Meghívottak vagyunk! De, e meghívásunk azt jelenti, hogy az élethez és az istenfélelemhez szükséges javainkat Isten biztosítja számunkra, melyekkel élnünk kell! Hiába a meghívásunk, ha azzal nem vagyunk képesek mit kezdeni!

„.Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától.” Képes vagyok isteni természetemet azonosítani? Amelyeket azért bírok, hogy a világ romlottságától távol tarthassam magam! Bizony, fertőzöttek vagyunk, mind! Én különösen is, azoktól a dolgoktól, melyekről a világ azt állítja, hogy szükségesek, jók, és kedvesek az Ember számára, mi több érvényesülésünket, és életben maradásunkat szolgálják! A vágyak és az érzések, az érzelmek is mind ajándékaink, természetünk részei, csakhogy, mindennek, ahogy az érmének is, két oldala van! Javamat szolgálják, vagy sem? Ez az, amit nagyon nehéz eldöntenünk, és mi minduntalan a kés élén táncolunk, inkább, mintsem bármi jóról is lemondjunk, mely ebben az életben kedves nekünk.

„Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet.” A hitünk szolgáljon bennünket! Erre szólít fel Péter apostol! Ebből a hitből jut el arra az intelemre, hogy mértékletesség legyen az eszközünk arra, hogy az úton maradjunk, mely szeretetre képességünket szolgálhatja! De, hol van ebben az önmagam szeretete, tisztelete? Egyáltalán szükséges az önszeretet, tisztelet? Azt gondolom, hogy annak szüksége abban áll, ahol már az elején az erényre, az erényességre hívja fel a figyelmemet! Mert hiszen, az erények elsősorban önművelő eszközök, melyek készségessé tenni akarnak rá, hogy Isten igazsága szerinti életre bírjam magam, és általuk mértékletességre legyek képes. A második parancs is azt mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Vagyis, ha önmagam szeretete híján vagyok, ugyan, hogy lehetek képes arra a felebaráti szeretetre, melyre elvezetni próbál Péter tanítása?!

Azaz, van dolgunk az életben pontosan elég, ahhoz, hogy lelki érettségünkre eljuthassunk. És ez az út mindegyikünk számára személyes, ahogy személyes minden élettapasztalatunk, életérzésünk, és Istentől való személyiségünk is. Mi mást kérhetek erre az útra, mint Isten végtelen, irgalmas, és gondviselő szeretetét, mely segítség nélkül, csak eltévedek ebben a sűrű rengetegben! Ámen