Ez nem hozzánk szól

ApCsel 17,15.22 - 18,1 - Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: „Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: „Az ismeretlen istennek.” Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent -- mivel ő a mennynek és a földnek ura --, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják -- bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: „Az ő gyermekei vagyunk.” Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.” Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: „Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.” Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

Zs 148 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat az egekből, dicsérjétek őt a magasságban! Dicsérjétek őt, angyalai mind, dicsérjétek őt, seregei mind! Dicsérjétek őt, nap és hold, dicsérjétek őt mind, ragyogó csillagok! Dicsérjétek őt egek egei, és minden vizek az ég felett dicsérjék az Úr nevét! Mert ő parancsolt és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, s el nem múló törvényt szabott nekik. Dicsérjétek az Urat a földről, sárkányok és mélységes vizek mind! Tűz, jégeső, hó, fagy és szélvihar, amelyek parancsát teljesítik; Mindnyájan ti hegyek és halmok, gyümölcstermő fák és mind a cédrusok, Vadállatok és minden állat, csúszómászók és szárnyasok, Föld királyai és mind a népek, fejedelmek és mind, bírái a földnek, ifjak és szüzek, vének és gyermekek, dicsérjék az Úr nevét,mert csak az ő neve magasztos. Fönsége felülmúlja az eget és a földet, és hatalmat adott népének. Dicséret minden szentjének, Izrael fiainak, a népnek amely hozzá tartozik. ALLELUJA!

Jn 16,12-15 - Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

Ez nem hozzánk szól! Pontosabban: nekünk értenünk kell azt, hogy milyen módon szól hozzánk Jézusnak ez a mondata: „Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni.” Mert, nehogy félreértelmezzük, vagy magunkra vegyük, és ezzel felmentsük magunkat az alól, amit értenünk kell. Mi nem azok vagyunk, és nem az a problémánk már, ami Jézus tanítványaié volt. Mi nem azért nem vagyunk képesek elviselni a tanítást, mert nem kaptuk meg a Szentlelket, az Igazság lelkét! A mi problémánk az, hogy nem hisszük, hogy a Szentlélek ereje képessé tudna tenni bennünket az Igaz-ság megértésére, ha, magunkra vennénk a Lélek erejét! Aki nem erőlteti ránk magát, de szeretné, ha elfogadókká, megengedőkké válnánk rá, mert betölteni akar! Belénk vetette Isten azt a magot, mely szárba akar szökkenni, és bőséges terméssé akar lenni. Csak ne csomagoljuk be magunkat e világnak megfeleltetéseinkbe, ne elégedjünk meg, és ne töltsön el bennünket vallásosságunk büszkesége, gőgje. Mert az még nem az Isten ereje! Az, egyelőre, csak a magunk erejének, a magunk ügyességének és okoskodásának a fitogtatása, azaz önbecsülésünk, önelégültségünk és önérvényesülésünk: én több vagyok másoknál. Ez nem az az alázat, az a szelídség, amit Isten elvár az Ő népétől, ahhoz, hogy népe által megszentelhesse a világot!

A kiválasztottságunk, az, egyelőre felelősség, kötelezettség, feladat, és nem érdem. Érdemmé akkor válhat számunkra, ha képessé leszünk Isten megszentelő erejével betölteni a földet. Ahogy Pál apostol emlékeztet bennünket erre: „A rátok lejövő Szentlélek azonban erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam (…), egészen a föld határáig.” [ApCsel 1,8] Ez, Pál szájából úgy szolt, mint jövő idő, de számunkra már jelen idejű alakban, és egyes szám első személyben értelmezendő! Kell értenünk, és élnünk! Így élek? Így élünk? Hiszem, érzem, és megengedő vagyok Isten erejének kiáradására? Vagy erővel és ésszel arra törekszem, hogy az legyen, ami az én akaratom, az én sikeremmé lehet, és amiben tetszeleghetek Isten és Emberek előtt? ’Én vagyok a jó, én már biztos, hogy üdvözülni fogok, bezzeg ti!’

A magam dicsőségét vajon, nekem kell megszereznem, vagy Jézus szavára bízzam magam, aki azt mondja: „Ő majd megdicsőít”? Ha Jézus a Lélek által dicsőülhet meg, akkor én miért nem hiszem azt, hogy az én erőm, az én értelmem, nem arra való, hogy magamat megdicsőítsem?

Azt mondjuk, hogy Pünkösd a Szentlélek eljövetelének az ünnepe. Igaz, de nem most fog eljönni a Szentlélek! A Szentlélek jelen van! Az Egyház ünnepe csupán emlékeztetni akar rá, hogy ne feledjem, magamra kell vonnom a Lélek erejét, melynek feltétele az én hitbéli állapotom. Én úgy fogalmazok, hogy végre nagykorú Krisztus követővé kell válnunk, és nekem személyesen kell a kapcsolatomat építenem Krisztussal, akivel a kapcsolatom megérlelheti azt a lelki fejlődést, amikor már képes vagyok megélni a Lélek bennem, és általam való munkálkodását. Én eszköz vagyok Isten kezében! Ha eszközévé teszem magam. Ahogy ezt megtenni képes volt Jézus is. Ő az által lett Istenfiúvá, hogy arra a szolgálatra emberségét képes volt alárendelni! Szép az a vallásos kép, hogy Isten testesült meg Jézusban. De, azt nem hiszem, hogy bennem is Isten akar megtestesülni? Miért állok meg ott, hogy Jézus az más. Ő azért született és lett emberré, hogy én Istenfiúvá lehessek! Hogy elhiggyem, hogy én értem érdemes lesz Neki, majd másodszor visszajönni a földre! Jézus a nekem szánt örökségbe akar elvezetni engem, akinek úgy van az Atyánál örök részem, ahogy van Jézusnak is már! Jézus azért a Krisztus, az Egyház feje, mert Ő teljesítette a küldetését, egészen, - csont nélkül, ahogy szoktuk mai nyelven mondani - elvégezte azt a feladatot, amit az Atya rá osztott. Igen a megváltásom, és minden ember megváltásának feladatát Neki kellett elhordoznia. Csakhogy, az Atya számára Jézus küldetése sem nagyobb küldetés, mint mindegyikünkké, akiket nevünkön szólít, akiket Ő választott ki arra, hogy tanúi legyünk, a föld végső határáig. Ő, az Atya, megszentelni akar, hogy megszentelődésére legyünk a világnak! Nem tudom, hogy mit mondanak tanult emberek az én hitvallásomra, de nem is fontos. Számomra az kell, hogy fontos legyen, hogy ma és minden nap, mi az a hit, ami engem képessé tesz arra, hogy teljesítsem a magam küldetését, mely Istentől az! Aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Akikkel egy személyűvé vágyom lenni. Mert, valójában az örökkévalóság, és az Isten szeretete erre irányul: hogy mi mindannyian egyek legyünk, az Atyában. (Jn 17,21) Ámen