Nem csak egy álom

ApCsel 16,22-34 - A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: „Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!” Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Azok azt felelték: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.” Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett házanépével együtt, hogy híve lett Istennek.

Zs 137 - Dávidtól. Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből, mert meghallgattad szájam szavát. Magasztallak az angyalok színe előtt, leborulok szent templomod felé; áldást mondok nevednek irgalmadért és igazságodért, mert mindenek fölött felmagasztaltad szent nevedet. Bármikor hívtalak segítségül, meghallgattál engem, és gyarapítottad az erőt lelkemben. Hálát ad neked, Uram, a föld minden királya, a te szád minden szavának hallatára, és megéneklik az Úr útjait, mert nagy az Úr dicsősége. Fölséges az Úr és rátekint az alázatosakra, de messziről megismeri a felfuvalkodottakat. Ha szorongatások között járok is, megőrzöd életemet; Ellenségeim haragjával szemben kinyújtod kezedet, és jobbod megszabadít engem. Az Úr mindezt véghezviszi értem, Uram, irgalmad örökkévaló: ne vesd meg kezed alkotásait!

Jn 16,5-11 - Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: „Hová mégy?” Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.

Nem csak egy álom: letérdeltem egy templomban és azon tűnődtem el, hogy valójában örülnöm kellene, sőt öröm van bennem, mégis, mintha ezt az örömöt beárnyékozná a keserűség, valami szomorúság, érthetetlen fájdalom. Ugyanakkor, azonosítani is tudtam magamban mindkettő okát. De, mert képes voltam azonosítani mindkettő okot, éppen azért, mintha elnyomná a keserűség, a bánat, az örömömet. Azaz, a fájdalommal átitatott szomorúság határozza meg tetteimet, és reakcióimat mindabban, ami megérint. Miért nem az öröm az, ami képes úrrá lenni a bánaton?

És tessék, ezt olvasom a mai Regnum Christi elmélkedésben: „A bánat mindig jelen van a zarándok életében, és mi, keresztények üldözöttek vagyunk egy idegen országban. Örömünket és reménységünket hitünkből merítjük, így vagyunk képesek Urunk nyomdokában járni. Krisztus áldozata és győzelme ad értelmet napi megpróbáltatásainknak.”

Valóban, erről szól a mai olvasmány is! Pált és Szilást börtönbe zárják, de nem engedik, hogy úrrá legyen rajtuk a csüggedés, a bánat, inkább dicsőítésbe kezdenek. Hogy, akit felmagasztalhatnak, azt dicsőítsék, és így felejtsék, elnyomják magukban, és a megviselt sorstársaikban is a keserűséget. Mert, valójában e világ feletti hatalom, azaz Isten dicsőségéből van, lehet örömünk, míg a világ okoz számunkra bánatot, fájdalmat, és keserűséget. Ha én Isten embere vagyok, vagyis lelki ember, akkor igenis erőt kell vennem magamon, és Isten dicsőítésében kell örömömmel úrrá lenni mindazon a bánatomon, melyet a világ terhel rám! Ezért tanítja, és erre is kell vonatkoztatnunk Jézus szavait, hogy „ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” [Mt 6,33-34] Csak nem teszi hozzá, mert alázatos, hogy örömötök legyen úrrá rajtatok, mely Isten igazságából fakad.

Oktalanság, ha azt gondoljuk, hogy a világ fog adni számunkra olyan békességet, örömöt, amiben feloldódhat bánatunk! Azt az örömöt add nekem Istenem, melyet semmi sem ragadhat el tőlem! Ámen