„Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá.”

ApCsel 9,1-20 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.

Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Jn 6,52-59 - Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.

„Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá.” – Hasonlat, valami olyan dologhoz, melyet felfogni, értelmezni képesek lehetünk, mi e földön élő, két lábon járó teremtmények.

De, amikor ezt a kijelentést meghallom, akkor meg kell állnom, és el kell tűnődnöm azon, hogy mit is akar közölni e szavakkal Jézus? Mert a szavak mindaddig csak szavak, míg a Lélek át nem járja azokat! Isten az, Aki megszenteli a szavakat, és betölti erővel, tűzzel, és irgalommal. Így válhatnak a szavak bennünket megszentelő kegyelemmé.

Jézus által, a kimondott szó, mely Istentől származik, megszentelni és életet akar adni. Azaz: szeretetet közvetít a földnek. De ki az, aki a szóval kezdeni tud bármit is? Egyedül az Ember! Isten és Ember között a szó, a kimondott szó a teremtő erő! Isten szava, az Emberben teremt, alkot, és újítja meg a föld színét! Ha én, az Ember Isten szavát hiszem, és ebben a hitben méltósággal veszem magamhoz. Magamban forgatom, újra és újra felöklendezem, míg meg nem termékenyül bennem. Rá kell ismernem, fel kell érnem, hogy mekkora erő lakozik a szóban, ha azt megszentelődésként tisztelettel fogadom el, hordozom, és viselem el.

Igen el is kell viselni, önmagam ellenében. Akkor, amikor én azt képzelem magamról, hogy a magam ura vagyok. Ha ezt állítom, akkor azon mód, kérdéssé kell alakítanom, és magam felé fordítani. A magam ura vagyok? Vagy van nekem uram, akinek a szeretetében van lehetőségem rá, hogy szavait hordozva életté legyenek bennem? Mely élet életet akar fakasztani a teremtett világ számára. Isten szava teremtő szó! Teremtménye által teremtő az Isten! Így válhatok részévé annak a teremtő szándéknak, mely Minden akar lenni mindenben, mint megszentelő, életet adó, vagyis Szeretet.

Nehezemre esik itt leírni a szeretetet, anélkül, hogy bölcselkednék arról, hogy e fogalom, mennyivel több annál, Isten szájából, mint az enyémből. Szeretném, csak vágyakozom, hogy úgy váljon e fogalom soraim között közkinccsé, ahogy az, Isten szándéka szerint való!

Mert Isten végtelen ereje által olyan mérhetetlen kegyelem árad e fogalomból, hogy szeretet, melyet Ember csak megsejteni lehet képes.

Szándékosan, pontosabban nem kapok indíttatást rá, hogy Jézus ezen kijelentéséről úgy elmélkedjek, úgy gondolkodjak, olyan közhely szerűen, amit az Oltáriszentség személyesít meg, tesz láthatóvá a számunkra. Mert az csupán a tárgyi valósága annak, amit a Lélek erejéről szeretnénk kifejezésre juttatni akkor, amikor azt vizuális jelenséggé tesszük a magunk számára. Tudnom kell, és meg kell engednem azt, hogy Isten kegyelme, megszentelő ereje nincs belezárva, bele sajtolva abba az ostyába. Őt nem lehet belezárni, hiszen Isten pontosan azért Lélek, amiért minden akar lenni Mindenben! Nekem van szükségem rá, hogy láthassam, érzékelhessem emberi érzékszerveimen keresztül Őt, Aki bennem akar tárgyiasulni, cselekvővé válni. Én vagyok, lehetek az, akiben megtestesülni képessé lehet a megszentelő kegyelem!

Így kérem Teremtőmet, Istent, hogy alakítson, formáljon, tegyen engem megszentelő kegyelmének eszközévé! Nem kell, hogy tudjak róla, nem kell, hogy tudomásom legyen róla, mert akkor az csak arra lesz elég, hogy én magamat elbízzam, túlértékeljem. Nekem elég az, ha hasznára, javára lehetek annak, Aki a Van! Ámen