Nézzük a történet elemei

ApCsel 6,1-7 - Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: „Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.” Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek.

Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Jn 6,16-21 - Miután beesteledett, tanítványai lementek a tengerre. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tengeren túlra, Kafarnaumba. Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. Mivel nagy szél támadt, a tenger háborgott. Amikor mintegy huszonöt vagy harminc stádiumra hajóztak, látták, hogy Jézus a tengeren járva a bárkához közeledik, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak.

Nézzük a történet elemeit: Beesteledik, bárkában indulnak neki a tanítványok, hogy átjussanak a tenger túloldalára. Jézus nincs velük. Nagy szél támad, háborog a tenger – dobálja a hajót. Egyszerre, a háborgó vízen, meglátják Jézust, közeledni. Megijednek a tanítványok - mert nem tudják, hogy Ő az. Jézus látja rémületüket, ezért így szólítja meg őket: „Én vagyok, ne féljetek!”. Mire felocsúdtak, partot értek.

Jézus, az Ember, Istent hozza el abba a világba, melyben az Ember bizonytalansága, aggódása, félelmei lesznek úrrá. Minden időkben vannak az Embernek olyan életállapot béli aggódásai, melyek bizonytalanná teszik. Amiért jelenvaló az Ember, és nincs hatalma a jövője felett! Kimondhatjuk, és ki is kell mondanunk, hogy jövőnk Isten kezében van! Az evilági és az örökkévaló jövőnk is, egyaránt. Ha csöppnyi józanság birtokában vagyunk, akkor beláthatjuk, hogy szükségünk van Istenre, ahhoz, hogy biztonságra leljünk, hogy félelmeinktől megszabadulhassunk, vagyis, hogy szabadságunk, mely Istentől való (!), javunkra válhasson. Bizalom, a szeretetnek egy formája, mely kegyelem. Ha élni vagyok képes a bizalmat, mely biztonságot ad, akkor az azért van, mert hitem van Istenben. Jézusnak e kijelentése, hogy „Én vagyok, ne féljetek!”, az nem az Embernek, hanem Istennek a megnyilvánulása. Ezt a kijelentést felidézhetjük magunkban mind ahányszor, amikor a bizonytalankodás kerít bennünket hatalmába. Bárhogy is van, bízhatok Istenben!

Ez olyan állapota az Embernek, amikor felismeri, hogy önmaga nem képes irányítani azokat a körülményeket, melyek hatnak rá, melyek életét befolyásolják. Amikor nem marad más az Ember számára, mint az, hogy higgye el, hogy Isten jelenlétében van, éppen ezért bármi történik is vele, az javára válik! Ami nem azt jelenti, hogy nem történhet velem olyan dolog, amit én nem szeretnék, hanem azt jelenti, hogy hiszem, hogy Isten tenyerén vagyok, ezért, ha szenvedést is kell elviselnem, az nem lesz olyan, aminek elviselésére nem lehetek képes, az az Istennel való kapcsolatom javára való, vagyis: hiszem, hogy Isten kegyelmében létezem!

Mert áldott, aki az Úr nevében jön! Mert áldott, akit az Úr megszentel, kegyelmével táplál!

Márpedig én, hitemben élek, mely hitben akarom, vágyom Isten áldását!

Élővé Istenben lehetek, és életre csak Isten által juthatok. Bizony, az élet, a nagybetűs Élet, mely a felnőtt embernek kijár, azt jelenti, hogy viselnie kell a terheket is. Az Élet nem az, amiben vagyunk, de amiben vagyunk, az vezethet el bennünket az Életre. Ha el akarok jutni az Életre, akkor el kell fogadnom azt, ami az ahhoz vezető utam! Legyen nekem Isten szeretetében az Út, hogy az Igazság, és az Élet részévé lehessek! Ámen