Az emberek reakciója, és Jézus reagálása

ApCsel 5,34-42 - Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk: „Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit tesztek ezekkel az emberekkel! Mert a közelmúltban fellépett Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki, mind szétszórták és semmivé lettek. Őutána az összeírás napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.” Igazat adtak neki. Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Nem is szűntek meg naponta a templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.

Zs 26 - Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: „Téged keres tekintetem!” A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

Jn 6,1-15 – Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” Jézus erre azt mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: „Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!” Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Az emberek reakciója, és Jézus reagálása az emberek szándékára ébreszt bennem érdeklődést. Istenem, kegyelmedből indulok el, mely bennem működni akar, hát engedek Neked! Legyen rajtam a Te akaratod!

Az emberek reakciójára eszembe juttatja azt, amikor Jézus meginti Pétert: »Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.« [Mk 8,33] Mennyire e világ hatása alatt vagyunk! Még akkor is, ha azt állítjuk, hogy keresztények vagyunk. Állításaink ennyire szubjektívek, és szűklátókörűségünkről árulkodnak.

Talán azért, amiért időt és teremt nem szentelünk, vagy nem elégségeset szentelünk annak, hogy bennünk szétáradhasson, kiteljesedhessen Isten szándéka. Mellyel rajtunk, általunk és velünk szeretne használni a világnak.

Erről lehetne még sokat elmélkedni, de az már nagyon személyre szabott gondolkodás kellene, hogy legyen. Amiért mindegyikünknek a maga, személyes életállapotának megfelelően kell ezen a gondolaton elidőznie, és megtalálnia, hogy hogyan vagyunk képesek ezen változtatni. Azt azonban tudomásul kell vennünk, mindegyikünknek, hogy változnunk kell. Az életünk, itt, ezen a bolygón arra való, hogy változzunk. Anyagi létformánkból kiszenvedjük, kiformáljuk, világra hozzuk Istenénünket, mely elfogadni és elviselni lehet képes azt a közelséget, azt a közösséget, melyben minden úgy valósuljon meg, amint Isten szándéka.

De nézzünk Jézusra. Próbáljuk meg megérteni az Ő reakcióját. Így jegyezték meg számunkra a történést: „Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.” Nincs szó, nincs elutasítás, emberi kommunikáció, egyedül a testbeszéd. Hátat fordít az embereknek és elvonul, hogy azt, ami benne lejátszódik, egyedül az Atyával tisztázza, tegye helyre. Mért gondolnám azt, hogy emberként Benne, Jézusban nem dúltak háborúk, konfliktusok. Amikor Neki is megadatott a személyes döntés szabadsága. Ha pedig megadatott a számára is, akkor Neki is meg kellett küzdenie a döntést, a kísértés szenvedését. De Ő nem hagyta, hogy másokon keresztül a kísértő teret kapjon. Nem hagyta, hogy az, ami benne kétség, és az Atya Igazságával próbál szembe szegülni, az mások igazságában táptalajra leljen. Egyből tesz egy 180 fokos fordulatot, és az atya felé fordul. Így Jézus számára egyetlen kérdés marad, amit önmagában kell önmagával és az Atyával tisztáznia: Atyám, mi a Te akaratod? Biztos, hogy Jézusnak is volt akarata, szándéka, vágyakozása, aminek tetszett az, amit az emberek is akartak. De azt képes volt rá emberi, evilági valóságként kezelni, mely ellenében ott volt az Atya akarata.

Ki a fontosabb nekem, én? Vagy az Atyám? Kinek vagyok fontosabb: magamnak, vagy az Atyámnak? Lehetek én bölcsebb Istenénemnél, akit az Atyám bennem akar kibontakoztatni a világ és a mindenség javára? Még soha nem tettem fel ezeket a kérdéseket, ilyen formában a magam számára! Talán Jézus ezen kérdések között élt, és ezekkel a kérdésekkel szeretné, hogy foglalkozzak, amikor azt mondja, hogy „ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve.” [Kol 3,1] Ő felvétetett, mert képessé tette magát rá, hogy minden kétségét az atyával vitassa meg. Jézuson Isten kegyelme munkálkodott, munkálkodhatott. Csak olyan kérdésekkel foglalatoskodott, melyeket az Atyával közösségben tehetett fel! Jézus Krisztus nevére kérem a Szentlélek erejét, az Atya jelenlétébe vonjon engem is! Ámen