Ennek a jelenetnek a leírását

ApCsel 2,36-41 - Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Péter azt felelte nekik: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak [Iz 57,19], de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.” Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!” Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.

Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Jn 20,11-18 - Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

Ennek a jelenetnek a leírását az a mondat vezeti be, hogy: „Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól.” [Jn 20,1] Mi indította sírásra Mária Magdolnát vajon?

Döbbenet, izgalom, félelem, aggódás, csalódottság a miatt, hogy lám, nem elég, hogy meghalt, de még halálában sincs nyugta, nem lehet egyedül az övé Jézus. Valaki itt járt, valaki nem hagy a Mesternek nyugtot, halálában sem! Ráadásul, valaki megelőzte Őt, van valaki, aki számára fontosabb, mint neki! Miért nem maradt a sírnál, hogy mindez ne történhessen meg?! Talán hibáztatta is magát azért, hogy Jézus holttestét nem hagyták ott.

Úgy gondolom, hogy az a legkevésbé fordult meg Mária Magdolna fejében, hogy Jézus feltámadt. Arra sem gondolt Mária, valószínű, hogy érte, vagy miatta, kellett e halált Jézusnak elszenvednie. Egyszerűen űr volt benne. Hiány.

Végre, volt egy olyan ember, aki úgy szerette őt, hogy abban nem volt elutasítás, nem volt megalázás, sőt, Akinek a szeretetében kiengesztelődést nyert embersége, női méltósága! A világ, Mária számára, Jézus társaságában megszentelődött, kitisztult, és ragyogássá lett. Mindez egyszerre, ebben a tragédiában szétfoszlott. Megint olyan egyedül, olyan magányosnak érezte magát a világban, ami létbizonytalansággal járt együtt. Elvesztette értelmét az élet, nincs akiért éljen, és nincs, aki az életének jelentést adott már. Talán soha többé nem lesz, nem lehet értelme az életének.   

Milyen jó nekem! Aki most élek, akinek már azzal a bizonytalansággal, azzal a reményvesztettséggel nem kell megküzdenem! Mert tudom, hogy feltámadt, tudom, hogy él, és örökké él, és számíthatok, magamra vonhatom a Szentlélek megsegítő, megmentő jelenlétét! Miután Jézus teljes tanítása kezemben van! Ahogy Péter tanúságot tehetett, és ahogy megtérésre bírta az embereket, a Lélek által, úgy lett Mária számára maga a Mester, a Feltámadott segítségére! A cselekmények eltérők, de a Lélek ugyanaz! Ezt nem megérteni, hanem hinni a dolgunk, és ebben a hitben megerősödni, és életre kelteni a világot, ez a mi dolgunk, akiket kiválasztott Isten, a maga számára!Legyen áldott a Te neved Istenem, Atyám, Aki a Lélek erejével, a gondolataimon keresztül, génjeimen keresztül, érzéseimen keresztül, pszichémen keresztül magadba olvasztani vagy képes! Köszönöm! Ámen