Hagyományok, dogmák, nem ellenségek

1Kir 8,22-23.27-30 - Majd odaállt Salamon Izrael gyülekezetének színe előtt az Úr oltára elé, s kitárta kezét az ég felé és így szólt: „Uram, Izrael Istene, nincs hozzád fogható Isten sem fenn az égben, sem lenn a földön! Te megtartod szövetségedet s irgalmasságodat szolgáid iránt, akik teljes szívükkel előtted járnak, De hát gondolhatunk-e arra, hogy Isten igazán a földön lakjon? Hiszen ha az ég s az egek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet építettem? De tekints szolgád imájára s könyörgéseire, Uram, Istenem: hallgass e dicséretre s imádságra, amellyel szolgád ma előtted imádkozik, hogy éjjel-nappal nyitva legyen szemed e ház felett, amelyről azt mondtad: „Ott lesz az én nevem” -- hogy meghallgasd az imádságot, amellyel szolgád e helyen hozzád imádkozik, hogy meghallgasd szolgádnak s népednek, Izraelnek, minden könyörgését, bármiért fognak imádkozni e helyen: halld meg azt lakóhelyeden, az égben, s ha meghallod, légy kegyelmes.

Zs 83 - A karvezetőnek. A „Szőlőprések” szerint. Kóré fiainak zsoltára. Milyen kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura! Sóvárogva vágyakozik lelkem az Úr udvaraiba. Szívem és testem ujjong az élő Isten után. Hiszen a veréb házat talál magának, a gerlice fészket, ahová fiait helyezze: a te oltáraidnál, seregek Ura, én királyom és én Istenem! Milyen boldogok, Uram, akik házadban lakhatnak: magasztalhatnak téged örökkön örökké! Boldog az az ember, akit te segítesz, akinek szíve zarándokútra készül. Átkelnek a kiaszott völgyön és forrássá teszik azt, és a korai eső is áldásodba öltözteti. Erősségről erősségre mennek, mígnem meglátják az istenek Istenét a Sionon. Uram, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat, vedd füledbe, Jákob Istene! Oltalmazó Istenünk, tekints ide, nézz fölkentednek arcára! Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint más helyen ezer. Inkább akarok a küszöbön lenni Istenem házában, mint a gonoszok sátraiban lakni. Mert nap és védőpajzs az Úr Isten, kegyelmet és dicsőséget ad az Úr; Nem vonja meg javait azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregek Ura, boldog az az ember, aki tebenned bízik!

Mk 7,1-13 - Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak” [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Majd így folytatta: „Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok. Mózes ugyanis azt mondta: „Tiszteld atyádat és anyádat”; és: „Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg” [Kiv 20,12; 21,17]. Ti pedig azt mondjátok: „Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna”, azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen az apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok; és sok más effélét cselekszetek.”

Hagyományok, dogmák, nem ellenségek, és nincsenek ellenünkre. Ugyanakkor ezekre is érvényes Szent Ignác, a Loyolai tanítása, alapelvként, nekünk, keresztényeknek: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ez által lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van. Ebből következik, hogy az embernek ezeket annyira kell felhasználnia, amennyire célja elérésében segítik, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban.”

Elgondolkodtatók, ma is visszhangzóak Jézus szavai: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” (…) „Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok.” Magamra ismerek, és magunkra. És ilyenkor elkap a félelem. Hogy, nem vagyok képes úrrá lenni önmagamon, együgyűségemen, gyengeségemen; és ha én ilyen vagyok, ugyan, figyelmeztethetem e testvéremet?

Úgy kezdtem, hogy hagyományok, dogmák. Ezek az Egyházat is jellemzik, és ha az Egyház törvényeit nem tartom be, bűntudatot kell éreznem. Vagy, szabad azokkal ellenkeznem, vitatkoznom, ellenszegülnöm?

Arról már szóltam, hogy én abban a korban nőttem fel, amikor az Egyházban a büntető, haragvó, Istent tanították. Mára ez a kép olyan módon változott, hogy a szerető Istenről beszél az Egyház, és arról a személyes Isten kapcsolatról, melyet Isten kezdeményez, kopogtat az ajtómon, mert velem szeretne étkezni! Vagyis: az irgalmas, és megbocsátó Isten kap teret ma életünkben.

A mai evangéliumban azt mondja Jézus, azt veti a szemünkre, ha a külsőségek mögött nincs tartalom, a szív lángoló hite, meggyőző ereje! És azt is mondja, hogy a magunk törvényeit tartjuk előrébb valónak, mint Isten parancsait! Amit helytelennek tart Jézus, a megtestesült Ige! Nem akarom kijátszani Isten parancsait, mert számomra fontosabb az az Isten által kimondott szó, mely Izajás ajkáról való: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy. Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód; odaadtam érted váltságul Egyiptomot, Etiópiát és Sábát helyetted. Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged, azért embereket adok oda helyetted, és népeket az életedért. Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről elhozom ivadékaidat, és napnyugatról is összegyűjtelek.” [Iz 43,1-5]

Isten azt üzeni, azt fejezi ki, hogy merjem járni a magam útját, Ő velem van, és megsegít! Csak keressem Őt, és kutassam fel, mert az én utam az enyém, és az én utam az, ami Hozzá vezető út! Isten számára én vagyok a fontos, fontosabb, mint az Egyház.

Valójában az Egyház helye ott van, ahol azok vannak, akik Isten útján járnak, Isten igazságát kutatják, melyet a személyes Isten, az emberi méltóságra vágyakozó ember számára tesz személyessé. Isten országába bele épülő köveknek kell lennünk! Isten országát nem én nekem kell építeni, hanem megengedővé kell lennem rá, hogy engem beépíthessen az építőmester abba az Atya által megtervezett, megkomponált építménybe. Akire lehet további köveket ráilleszteni! Isten dicsőségére, és e kövek üdvösségére!

Akkor, az Egyház kereteit annyira használjam, amennyire az a javamra válik? Ha erre a kérdésemre az a felelet, hogy igen, akkor az bizony rettenetes komoly felelősséget rak a vállamra. Azaz: ezzel a lehetőséggel akkor élhetek, ha tudom vállalni azt, hogy minden percemben törekszem Isten jelenlétében lenni, és megmérettetni magamat. Tetteimet és cselekedeteimet! Sokkal komolyabban kell vennem a bűnbánatot, az Isten kontrolja alá helyezésemet, a Neki való engedelmességet. Jelenlétedbe vonj engem Istenem, és megtartani légy kegyes! Ámen