Ez a kérdés mindig benne van a levegőben

MTörv 18,15-20 - Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened a te saját nemzetségedből s a te testvéreid közül, úgy, mint engem: arra hallgass. Azt kérted ugyanis az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, amikor együtt volt a gyülekezet: „Ne halljam tovább az Úrnak, az én Istenemnek szavát, s ne lássam tovább ezt a felette nagy tüzet, hogy meg ne haljak.” Erre azt mondta az Úr nekem: „Jól mondták mindezt. Prófétát támasztok majd nekik a testvéreik közül, hozzád hasonlót, s annak a szájába adom szavaimat, hogy elmondja nekik mindazt, amit parancsolok nekik. Aki az ő szavára, amelyet az én nevemben szól, hallgatni nem akar, azon majd én bosszút állok. Viszont a prófétát, aki elkapatja magát, s olyat mer szólni nevemben, amit én nem parancsoltam neki, hogy mondjon, vagy más istenek nevében szól, azt meg kell ölni.”

Zs 94 - Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, ujjongjunk szabadító Istenünknek. Járuljunk eléje magasztalással, vigadjunk előtte zsoltárokkal. Mert nagy Isten az Úr, hatalmas király ő minden istenen. Kezében vannak a föld mélységei, s övé a hegyek csúcsa. Övé a tenger, ő alkotta meg, s az ő keze formálta a szárazföldet. Jöjjetek, imádjuk, hajoljunk meg, boruljunk térdre az Úr, a mi alkotónk előtt! Mert ő az Úr, a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népe, s kezének juhai vagyunk. Ma, ha szavát meghalljátok: „Ne keményítsétek meg szíveteket, Mint Meribánál s Massza napján a pusztában, hol atyáitok megkísértettek engem: próbára tettek, bár látták műveimet. Negyven esztendeig undorodtam e nemzedéktől, s azt mondtam: Tévelygő szívű nép ez. Nem ismerték útjaimat, ezért haragomban megesküdtem: Nem mennek be nyugalmamba!”

1Kor 7,32-35 - Én pedig azt szeretném, ha gond nélkül lennétek. Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogy hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék feleségének, tehát meg van osztva. Férj nélkül az asszony is, a szűz is arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen; aki azonban férjnél van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék a férjének. Ezt pedig a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy csapdát állítsak nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.

Mk 1,21-28 - Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

Ez a kérdés mindig benne van a levegőben, míg ember él a földön: „Új tanítás, hatalommal?” Le van írva, 2000 éve, a szó nem változik, de jelentésében, értelmében Isten az, aki megújítja, és mindig új tartalommal tölti meg, bennem, bennünk, akik megengedővé tesszük magunkat rá, hogy általunk hangozzon Isten Igéje! Éppen ezért, aktuálisan mindig azok a farizeus lelkületűek, akik gátat szabnak az Isteni Ige megszentelő kegyelme általi elhangzásának! Isten a törvény, bennem, bennünk hozza meg Isten a maga „ítéletét”. mindig úgy, ahogy az az Ember javát szolgálni képes.

Vagyis: a tanítás a régi, de annak hangzása és értelme mindig új, mert megújítani akarja Isten népét! Hatalommal hangzik, mert Istentől van, Aki örökérvényű, és szüntelenül megszentelni, jóra érdemesnek tartja a teremtését, azaz: bizalma, a teremtett ember iránt nem változik! Ami nem zárja ki azt, és nem zárhatja ki azt, hogy csalódjon az egyes emberben, vagy egyes, általa felkent hatalomban! Mert az Ember gyarló, esendő. Értem ez alatt azt is, hogy hamarabb képes egymással szövetségre lépni, egymással közösséget alkotni, mint Istennel. Még úgy is igaz ez, rám, az Emberre, hogy a magam esendőségében vagyok hajlandó közösséget találni, mintsem Istennel, Aki esendő voltomat kiigazítani akarja. Ugyan, miért akarnék változni, ha a változás a pillanatban értékítéletemmel ellentétesnek látszik? Az Ember esendőségének számtalan esete van, formája, és alakzata. Ahányan vagyunk, annyi a tévedésünk egy adott pillanatban is, hát még, a történelem, korok, és generációk egymásra hatásának kapcsolatában! Nehéz kiigazítani magunkat, és még nehezebb akkor, ha egyikünk sem teszi meg a magáét azért, hogy Isten kedvét keresse. Bizony, magunkat, és egymást vezetjük félre, így navigáljuk félre a világ Istentől szándékolt fejlődési irányát is.

Például, a mai Szentleckéből, szerintem a lényeges maradt ki, pedig csak néhány verssorral korábban hangzik el Pál igen lényeges gondolata, mely így hangzik: „Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott.” [1Kor 7,24] Talán azért, mert ma ezt meg sem hallanánk, és fel sem kapnánk rá a fejünket? De már hallom is, hogy e verssornak a kommentálása hány meg hányféle képen hangozna el a szószékekről!

Képes lehet számunkra Isten szava egyértelművé lenni? Mely irányba állíthatja, is irányban megtarthatja Isten népét? Mennyivel inkább vagyunk készségesek a vitára, önnön igazunk hangoztatására, mintsem a megengedésre, az engedelmességre, hogy rajtunk Isten ereje érvényesüljön? Mennyire vesszük komolyan Isten kegyelmi erőművének működését? Vagy, mennyire iktatjuk ki ennek az erőműnek a működését. Talán úgy gondoljuk, hogy ideje volna leselejtezni? Vagy, talán már régen kiiktattuk, csak most kezd feltűnni, hogy jé! Miért nem működik? Lehet, hogy kezdjük észrevenni, hogy szükségünk volna rá, mert nélküle nem boldogulunk? Uram, Istenem, újítsd meg a földünk színét, e helyen, és rajtunk keresztül, kik hinni próbáljuk, hogy nem csupán földből vagyunk, hiszen Te lehelted belénk az életet, a Te Életerődet! Ámen