Bizony, érthetetlen számunkra

2Sám 1,1-4.11-12.19.23-27 - A Gelboe hegyén vívott nagy csatában Saul is elesett. Dávid az amalekiták legyőzése után visszatérve már két napot töltött Ciklagban, midőn a harmadik napon megjelent előtte egy ember megszaggatott ruhában, porral behintett fejjel. Saul táborából jött.

Amikor Dávid elé ért, a földre vetette magát, és arcra borult. Dávid megkérdezte tőle: „Honnan jössz?” Azt felelte: „Izrael táborából menekültem.” Dávid faggatni kezdte: „Mi történt? Mondd már el!” Az pedig így felelt: „Megfutamodott a nép a harcban. Sokan elestek közülük, és meghaltak. Sőt Saul és a fia, Jonatán is elesett.”

Ekkor Dávid és az emberek, akik vele voltak, megszaggatták ruháikat. Aztán egész estig siránkozva és böjtölve gyászolták Sault, a fiát Jonatánt, meg az Úr népét és Izrael házát amiatt, hogy kard által elestek. Majd Dávid ezt a gyászdalt énekelte:

„Izrael, hegyeiden véget ért dicsőséged! Hogyan is eshettek el ekkora hősök? Saul és Jonatán, kik életükben úgy szerették és becsülték egymást, holtukban sem váltak el. Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál bátrabbak voltak. Sirassátok Sault, Izrael lányai, ki titeket pompás bíborba öltöztetett, és ruhátokra arany ékszert tűzött. Ó jaj, a harcban elestek a hősök; a halmokon megölték Jonatánt! Drága voltál nekem, testvérem, Jonatán. Miattad gyász nekem az élet. Szereteted nagyobb volt irányomban az asszonyok szerelménél. Ó, elestek a hősök! Elvesztek a harci fegyverek!”

Zs 79 - A karvezetőnek. „A törvény lilioma” szerint. Ászáf zsoltára. Figyelj ránk, Izrael pásztora, aki Józsefet nyájként vezérled! Aki a kerubok felett trónolsz, ragyogj fel Efraim, Benjamin és Manassze előtt! Ébreszd fel hatalmadat és jöjj, szabadíts meg minket! Isten, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Uram, seregek Istene, meddig haragszol még néped könyörgése ellenére? Könnyek kenyerével etetsz minket és bőséggel adod nekünk italul a könnyet. Civódás tárgyává tettél szomszédaink előtt, s ellenségeink gúnyolnak minket. Seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt, nemzeteket űztél el és elültetted őt. Utat egyengettél előtte, elültetted gyökereit, s betöltötte a földet. Árnyéka elborította a hegyeket, vesszői az Isten cédrusfáit. Kiterjesztette indáit a tengerig, hajtásait a folyamig. Miért rontottad le kerítését, hogy szaggassák mind, akik elmennek mellette? Pusztítja az erdei vadkan és lelegeli a mezei vad. Seregek Istene, fordulj vissza hozzánk! Tekints le az égből, hogy meglásd és meglátogasd e szőlőt! Oltalmazd, amit jobbod ültetett, s az emberfiát, akit magadnak naggyá neveltél. Tűzzel égették feldúlták, vesszenek el arcod feddésétől! Legyen kezed jobbodnak férfián, az emberfián, akit magadnak naggyá neveltél. Nem távozunk el tőled, te éltetsz minket és mi segítségül hívjuk nevedet. Uram, seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk.

Mk 3,20-21 - Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor övéi ezt meghallották, elmentek, hogy elvigyék őt, mert azt mondták: „Megháborodott.”

Bizony, érthetetlen számunkra mindaz, amit Jézus tesz. A mi logikánk, a világ logikája számára idegen, érthetetlen az, ami szerint működik Isten, és mozgásba akar hozni bennünket is. Azért, hogy életünk legyen. Több életünk legyen, mint amit életként magunk kikövetkeztethetünk. Mert mi az, amiből következtethetünk, mi az, amiből felépíthetjük a magunk logikáját, és a magunk igazságát? Valljuk meg: kevés az ismeretünk, tapasztalásunk, és tudásunk ahhoz, hogy képessé lehessünk úgy gondolkodni, ahogy az, az Isten észjárásához illő lehetne. De, ha volna is elég ismeretünk, tapasztalatunk, vajon, azt helyesen tudnánk értelmezni, vagy olyan következtetéseket vonnánk le, ami az éppen aktuális életállapotunkhoz megfelelő lehetne? Bizony voltam már úgy, hogy amit tegnap jónak ítéltem meg, másnapra felülírtam.

El tudom képzelni azt, hogy Isten rálátása a teremtésre szélesebb körű, mint az enyém? Ő olyan személy, Aki minden mindenben? Ahogy bennem van Isten lelke, úgy mindenben benne van. Amit úgy érthetek meg, talán, hogy minden teremtett részben van egy olyan csíra, egy olyan eredeti rész, mely nem teremtett, hanem a teremtő. Azaz: minden teremtett, anyagi létező a Teremtőből való. Ilyen módon, a teremtés, a Teremtő kiteljesedése, kibontakozása. Amibe én, az Ember, úgy válok résszé, hogy a Teremtő arra szánt, hogy a Teremtő részeként, részt kapjak a teremtőképességéből! Ez lehetőségem, de Isten, vagyis a Teremtő akaratából, szándékából az! Innen elindulva kell értelmeznem a szabad akaratomat, mely szintén a Teremtő szándékából, bőkezűségéből adatik meg nekem!

Az izgalmas ebben a gondolatmenetben, ebben a felismerésben az, hogy, bár önmagam rendelkezhetek szabad akaratommal, azt a mindent érthető átlátó, felfogóképességet nem kapom meg hozzá, ami egyedül az Istené! Isten számára éppen ezért, elégséges az, ha én szándékát fejezem ki annak, hogy tisztelni próbálom az Isten minden feletti hatalmát, mely hatalom a szeretet bőkezűsége, nagyvonalúsága, és éppen ezért kiengesztelődésre készsége azon teremtménye irányában, aki belátja az emberi korlátait, a Teremtővel való viszonyában.

Hát persze, hogy az, aki ebbe a viszonyulásba emberként beleállni törekszik, azt az önérvényesítő világ bolondnak tartja. Ráadásul, az Embernek ezt úgy kell tennie, hogy tudatában, birtokában van önálló gondolkodásának, önálló cselekvőképességével tisztában van, és kényszert is érez a jóra, úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy esetében, az éppen időszerűségben, Isten mit gondol a jónak! Vagyis: tisztában kell lennem azzal, hogy többre nem vagyok képes, mint szándékoznom a jót követni, és rábízni Istenre a tetteim sorsát.

Istenem, Te ezért mondod, hogy elég a mának a maga baja [Mt 6,34]! Segíts, hogy szándékaiban elégedett lehessek, és a Te jóságodra bízzam magam! Ámen