Konvencióinkra van nagyobb szükségünk

1Sám 3,3b-10 - Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: „Itt vagyok!” Azután odafutott Hélihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Héli azt felelte: „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Az ezt felelte: „Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: „Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”„ Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

Zs 39 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám. Meghallgatta könyörgésemet, kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből; Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette. Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot.Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket. Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől. Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: „Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van.” Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; Íme nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod! Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. Nem titkolom irgalmadat és hűségedet a nagy gyülekezetben. Te, Uram, ne vond meg irgalmadat tőlem; Kegyelmed és hűséged tartson fenn mindenkor engem, mert számtalan veszély környékez; utolértek gonoszságaim, fel sem tudok tekinteni, számosabbak, mint a hajszál fejemen, és a szívem is elhagyott engem. Teljék kedved, Uram, megmentésemben, Uram, siess segítségemre. Jöjjenek zavarba mind és szégyenüljenek meg, akik életemre törnek, hogy elvegyék. Hátráljanak meg és piruljanak, akik rosszat akarnak nekem. Dermedjenek meg zavarukban, akik azt mondják: „Úgy kell neked!” Ujjongjanak s örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek; „Magasztaltassék az Úr!” - mondják mindenkor, akik örvendeznek szabadításodon. Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj!

1Kor 6,13c-15a.17-20 - „Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!” De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy volt a ti váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben.

Jn 1,35-42 - Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: „Mit kerestek?” Azt felelték neki: „Rabbi - ami Mestert jelent -, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: „Gyertek és nézzétek meg.” Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).

Konvencióinkra van nagyobb szükségünk, vagy szeretetképességünkre? Melyikre mikor, és hol? Vagy nem ez a kérdés?

Pál apostol veti fel a kérdést, és állít döntés elé. De, ha döntést kell hoznom, akkor az a döntés az agyamban születik meg, vagy a szívemben?

Napi elmélkedésemet megszakítva, kezembe vettem az éppen olvasott könyvemet. Erre éreztem indíttatást. A soron következő fejezetben ez áll: „Isten nem akarja, hogy a róla élő kép merev formává szilárduljon bennünk, amely onnantól kezdve ugyanolyan is marad. Ő mindig új és új arcát mutatja felénk, és egy egész élet, sőt az örök élet adatott számunkra, hogy igazán megismerjük őt.” Majd a fejezet vége felé ezt olvasom: „Istent nem lehet birtokolni, nem lehet belőle szabályt és rendszert építeni.”

Megvallom, hogy az elmélkedésem első, kiinduló gondolata, a konvenció fogalom, úgy vallom, hogy spirituális indíttatásból szólított meg. Talán azért, hogy tisztázzam magam számára mi a fontos. Mert érezni, mindig éreztem, és talán tudat alatt így is élek, hogy a konvenciókat alárendelem szeretetképességemnek. Amivel nem vagyok soha elégedett. Miért nem? Erre a válaszom most az, hogy azért sem, mert szeretetképességem konvencionális, törvénytisztelő. Ami neveltetésemből, vallásosságomból következik.

Azt is vallom, hogy minden családnak kell, hogy legyenek konvencionális keretei. De, ugyanakkor, minden családnak kell legyenek szeretetképességét meghatározó keretei is, ahhoz, hogy egyensúlyt lehessen képes teremteni a kettő között, és az életállapotának helyzeteiben is. Mert nem minden körülményben szabad, kell, és lehet azonos módja ennek az egyensúlyi állapotnak.

Pál, amiről a mai szentleckében elmélkedik, az a személy belső, legbelső egyensúlyi helyzetére vonatkozó kijelentése. Amiben nem kell, nem szabad, hogy kompromisszumot kössön az egyén. Ezen belül, már akkor is, amikor két ember viszonyáról van szó, a viszony mindig kompromisszum kötéséről szól. A másik elfogadása, a magam elfogadtatása, a közlés és a befogadás mindig azt várja el a személytől, hogy benne túlsúlyt kapjon a szeretetképessége, mely a törvény felett állón nyitott a másik ember felé.

Teljesen mindegy az, a mai elmélkedésem szempontjából, hogy az idézett szövegek kinek a tollából származnak. Számomra! De legyen ez érdektelen az olvasóim számára is. Amiért én azért idéztem ide, mert az, aki azt papírra vetette, számomra, ezen elmélkedés kapcsán maga az Isten, aki elém hozta e gondolatokat, és azt a fejezetet, melybe ágyazottan megerősíteni kívánja számomra, hogy bennem, legyen és bátran, megengedni képessé tegyem magam rá, hogy gondolataimat alárendeljem a szív érzéseinek, melyben Isten akar úrrá lenni rajtam!

Azt gondolom, hogy ez a megnyugtató érzés teremti meg emberben azt a békességet, mely Isten békéjéből táplálkozik, és Isten boldogságára akar elvezetni. Hát legyen rajtam Istenem a Te szándékod szerint! Ámen