Isten oly sok embert meg akar menteni

1Sám 8,4-7.10-22a - Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába és azt mondták neki: „Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.” Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: „Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.” Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz. Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle, és azt mondta: „A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi. Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja. Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak. Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja. Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek. Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.” Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: „Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.” Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára. Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.” Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: „Egyelőre menjen mindenki a maga városába.”

Zs 88,16-19 - Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram. Nevedben egész nap ujjonganak, s felmagasztalódnak igazságosságodban. Mert te vagy erejük és ékességük és jóságod emeli magasra fejünket. Mert az Úré a pajzsunk, s Izrael Szentjéé a királyunk.

Mk 2,1-12 - Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: „Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: „Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?” Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: „Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: „Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj föl, vedd ágyadat és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - ekkor a bénához fordult: - Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!” Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

„Isten oly sok embert meg akar menteni! Igazi gyógyulást akar hozni az életükbe, de rajtunk keresztül akarja meggyógyítani őket. Jézus maga is megtalálhatta volna a béna embert. De Ő azt akarta, hogy mások hozzák őt oda hozzá. Jézus meg akarta gyógyítani őt, de a négy férfi felebaráti szeretete nélkül talán soha nem következett volna be a gyógyulása.” – olvasom egy mai elmélkedésben. Eltűnődöm ezen! Mit látok ezzel együtt én, körünkben, keresztény köreimben? Mintha ezt is félreértelmeznénk!

’Az én személyem a fontos, hogy Jézus véghezvihesse a rá bízott feladatot.’ – Tévedés!? Hogyan kell ezt értenem helyesen? Én azt mondom, hogy nem a személyem a fontos abban, hogy Jézus eleget tudjon tenni az Atya szándékának, hanem az én személyem azért fontos, hogy velem véghezvihesse az Atya azt a feladatot, amire engem akar igénybe venni.

E két dolog abban nem azonos, hogy a motivációk eltérők: míg az egyikben a kényszerűség, a megfelelési kényszer a hajtóerő, addig a másik esetben az a szeretet kapcsolat, mely engedelmességgel, szelídséggel, szíves készséggel párosultan keresi annak kedvét, akivel ez a szeretet közösség fenn áll.

Jézus, a mai példabeszédben arra lett figyelmes, hogy e négy ember, egyikük sem kényszerből tette a dolgát, hanem az ötödik ember iránti szándék, hogy az meggyógyuljon, és Jézus iránti bizalom, hogy Ő az, aki tehet érte!

Láttam már ilyent, ismerek ilyen esetet, amikor ez a közösségi hozzáállás ilyen tőről fakad, és ez váltja ki a cselekvést? Közösségi létünk, azt gondolom, hogy erősen felülvizsgálatra szorul, és sokkal tudatosabb vizsgálatra kényszerít bennünket. Beszélnünk kellene róla többet, hogy bennünket milyen motiváció az, ami cselekvésre bír, és mi a mi cselekvésünk iránya, irányultsága, … illetve, mi mennyire ismerjük azt, hogy bennünket Isten milyen feladatra választ ki, szán, és mit szeretne velünk megvalósítani?

Felszínesség, és elkötelezettség. E két dolog nem azonos, és nincs is e két dologban hasonlóság sem. Mégis, összetévesszük őket. Talán azért, mert, ha nem vagyok képes elköteleződni, akkor megelégszem azzal, hogy megfeleljek valamilyen elvárásnak, kényszernek, annak az elismerésnek, amit azért kapok, és attól kapok, akinek sikerült megfelelnem. De, el tudom fogadni, hogy ez nem több mint megfelelési kényszer a magam részéről? Bizony, ez is az a kör, ami nem hitre épülő, hitből fakadó cselekvés, hanem hiedelmeimnek megfeleltetésem. Láthatjuk, az Ószövetségi példából, hogy ezzel, egy egész nemzetség, egy egész társadalom is félrevezethető. Miért ne gondoljam azt, hogy egy egész kor kereszténysége félrevezethető azzal, hogy hite helyett hiedelmeit erősítjük, tápláljuk! Tévedéseimtől ments meg engem Istenem! Ámen