Azon tűnődöm el, és keresem rá a választ

1Sám 4,1-11 - Történt aztán azokban a napokban, hogy a filiszteusok harcra gyűltek egybe. Erre Izrael hadbavonult a filiszteusok ellen és a Segítség-kövénél ütött tábort, amíg a filiszteusok Áfekben gyűltek össze és álltak csatarendbe Izrael ellen. Amikor aztán megkezdődött a harc, Izrael meghátrált a filiszteusok előtt, s azok megöltek e harcban, szanaszét a mezőn, mintegy négyezer embert. Amikor aztán a nép visszatért a táborba, azt mondták Izrael vénei: „Miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt? Hozzuk el magunkhoz Silóból az Úr szövetségének ládáját, jöjjön közénk, hogy megszabadítson ellenségeink kezéből.” Elküldött tehát a nép Silóba és elhozták onnan a kerubok felett trónoló Seregek Urának szövetségládáját; Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr szövetségének ládájával. Amikor aztán megérkezett az Úr szövetségének ládája a táborba, akkora örömrivalgásba tört ki egész Izrael, hogy a föld rengett belé. Amint a filiszteusok meghallották a rivalgás hangját, azt mondták: „Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában?” Amikor megtudták, hogy az Úr ládája jött a táborba, félelem szállta meg a filiszteusokat és azt mondták: „Isten jött a táborba!” Majd felsóhajtottak és azt mondták: „Jaj nekünk, mert nem volt ekkora ujjongás sem tegnap, sem tegnapelőtt. Jaj nekünk! Ki szabadít meg minket ezeknek a felséges isteneknek a kezéből? Ezek azok az istenek, akik annyi csapással sújtották Egyiptomot a pusztában! Legyetek erősek, legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, mint ahogy azok szolgáltak nektek, legyetek erősek, harcoljatok!” Harcba is szálltak a filiszteusok, s úgy megverték Izraelt, hogy mindenki a sátrába menekült. A vereség igen nagy volt: harmincezer gyalogos esett el Izraelből. Az Isten ládáját is elfogták, s Héli két fia, Ofni és Fineesz is meghalt.

Zs 43 - A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól. Isten, tulajdon fülünkkel hallottuk, atyáink beszélték el nekünk, mit műveltél napjaikban, a hajdankor napjaiban. Nemzeteket szórt szét kezed, őket pedig elültetted, népeket sanyargattál meg, őket pedig kiterjesztetted. Nem kardjukkal szereztek országot, s nem karjuk juttatta diadalra őket, hanem a te jobbod, a te karod, s arcod ragyogása, mert bennük lelted kedvedet. Te vagy az én királyom és Istenem, te küldesz segítséget Jákobnak. Általad ökleljük ellenségeinket, neveddel tiporjuk le támadóinkat. Mert nem az íjamban bízom, nem a kardom hoz szabadulást nekem. Sanyargatóinktól te mentesz meg minket, és te szégyeníted meg gyűlölőinket. Mindennap Istenben dicsekszünk, és a te nevedet magasztaljuk mindörökké. De most elvetettél és szégyenben hagytál minket, nem vonultál ki seregeinkkel, ó Isten. Megfutamítottál ellenségeink előtt, és gyűlölőink fosztogatnak minket. Vágójuhok gyanánt odaadtál minket, szétszórtál a nemzetek között. Népedet ár nélkül eladtad, nem lettél gazdagabb a cserével. Kiszolgáltattál szomszédaink gyalázásának, azok nevetésének és gúnyolódásának, akik körülöttünk laknak. Példabeszédül vetettél minket a nemzeteknek, fejüket csóválgatják fölöttünk a népek. Egész nap szemem előtt van szégyenem, s arcom gyalázata elborít engem, hogy gúnyolódót és szidalmazót kell hallanom, ellenséget és üldözőt kell látnom. Mindez ránk szakadt, pedig mi nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. Szívünk nem fordult el tőled, és nem tértek el ösvényeink a te utaidtól, noha kiűztél minket a sakálok helyére, és beborítottál minket a halál árnyékával. Ha Istenünk nevét elfeledtük volna, ha más istenek felé tártuk volna kezünket, nemde számonkérné azt Isten? Hiszen ő ismeri a szív rejtekeit. Ámde minket mindenkor teérted gyilkolnak, és levágásra szánt juhoknak tartanak. Ébredj fel, miért alszol, Uram? Ébredj fel, ne taszíts el végleg! Miért fordítod el arcodat, s felejted el ínségünket és szorongatásunkat? Hisz lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. Kelj, Uram, segítségünkre, és irgalmadban válts meg minket!

Mk 1,40-45 - Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: „Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: „Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49], és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Azon tűnődöm el, és keresem rá a választ, hogy mire utal Jézus, akkor, amikor a megtisztult embert azzal indítja útnak, hogy „Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49], és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.”

Mózes harmadik könyvében ezt találom: „Mondd meg Áronnak és fiainak: Szentelődjenek meg Izrael fiainak szent áldozata által, és ne szentségtelenítsék meg szent nevemet; rám való tekintettel tartsák szentnek. Én vagyok az Úr.” [Lev 22,2] Talán erre utalt Jézus. A tisztulás által megszentelte Isten ezt a leprás embert. Ám Ő, ezt nem értette, csupán azt fogta fel, hogy többé nem megvetett, nem kitaszított. Egyenértékű azokkal, akik közösségben élhetnek! Azaz, a hite, Istenben, nem társult gyógyulásához! Nem tudta elvinni azt az üzenetet Jézustól, a papoknak, amit vele, Jézus, és Jézus által Isten akart közölni a papokkal.

Igen, a leprás, gyógyulásával együtt, nem vette magára a megszentelődés kegyelmét!

Bizony, nem egyszerű viselnünk azt, amit úgy kapunk, hogy azért nem kell fizetnünk árat! Pontosabban, ennek a leprásnak gyógyulásáért nem kellett volna semmi mással fizetnie, csupán azzal, hogy tudomásul veszi azt, hogy milyen kegyben részesült, és e kegyet Istentől kapta!

Méltósággal fogadni, viselni és hordozni a kegyelmet! Hogyan lehet rá képessé az Ember? Alázattal, és szelídséggel. Mely talán elég ahhoz, hogy a szeretetet, mely rám kiárad, érdemtelenül, el legyek képes fogadni. Vissza ne utasítsam azzal, hogy nem veszek róla tudomást.

Itt kell utalnom Bolyki László, Pedig mi azt hittük c. könyvére, aki könyvének 12. fejezetében taglalja a hiedelmeink káros, kóros létét, melyet mi vallásos emberek sokszor, talán leginkább, érdemtelenül alábecsülünk. Ezzel ártunk pedig, magunknak a legtöbbet. Így, hiedelmeinken keresztül tesszük, vagy engedjük meg azt, hogy a világ, a gonosz, packázzon velünk. A gonosz énünk a mi legnagyobb ellenségünk, mely hiedelmeinken keresztül burjánzik el, hatalmasodik el rajtunk. Eredménye az, hogy a szeretetet – Aki az isteni énünk lenne - felváltjuk valami olyan érthetetlen zagyvaságra, ami valahogy úgy rontja meg személyiségünket, mint amikor a lekvárba belenyúlunk egy tisztátalan, szennyezett kanállal, mely miatt a lekvár üvegben maradt része elkezd penészesedni, és végül kidobásra kerül, mert már nem az, aminek készült. Nem is vesszük észre, hogy milyen károsak vagyunk a magunk számára. Mindazonáltal, közösségeink számára is!

Jézus, mindig a személyt, a személyiségünkre szeretne hatni. Mert Isten tudja jól, hogy semmi sem képes működni, és működésével hatni, mint a személy. Vagyis, a fordítottja: ha én elkárhozom, azzal kárhoztatom a világot is. Isten logikája szerint, amit Jézus is képvisel, és hirdet: megszentelődésem által megszentelem a világot! Nem tudok mást megszentelni úgy, ha nem a magam megszentelődése által vagyok a jelenben, a világban. Csak azt ne higgyen, hogy szent vagyok! Ez a legsúlyosabb téveszménk, nekünk, keresztényeknek. Csak azért, mert a világhoz mérjük magunkat, vagy korábbi énünkhöz, és a világból vesszük a tükröt a magunk számára. Tévedésünk! El kell fogadnunk azt a tükröt, melyet Isten kínál a számunkra, ahhoz, hogy valódi tükörben láthassuk magunkat! Nekünk nem örömködnünk kell a megtisztulásunkon, hanem meg kell tisztulnunk! Jézus azt mutatja meg, a kegyelem által, hogy milyen úton kell haladnunk ahhoz, hogy megtisztultakká lehessünk. Azt kell tudnunk, hogy soha, Isten végső olvasztótégelye nélkül, ahol az aranyat kiolvaszthatja belőlünk, nem lehetünk tisztákká, azonban, haladhatunk a megtisztulás felé! De, hogy erről az útról le ne tévedjünk, egész életutunkon dolgoznunk kell, dolgunk van vele!

Egy mondatot mégis idézek Bolyki László, fent hivatkozott könyvéből: „A hiedelemből való felébredés titka természetesen az ige, amely annyiszor elénk tárja, hogy az igazi bűnbánat, gyógyulást hoz az ember lelkének, míg a takargatás és az abból következő bűntudat viszont lerombolja az embert.” (160.o.) Istenem! Ettől a személytelen istenkapcsolattól ments meg engem most, és mindörökre! Ámen