Nagyon határozottan búcsúzóra fogta magát ez az év

1Jn 2,12-17 - Írok nektek, fiacskáim, mert bocsánatot nyernek bűneitek az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írok nektek, kisdedek, mert megismertétek az Atyát. Írok nektek, fiatalok, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és a gonoszt legyőztétek. Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Zs 95 - Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden földek! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó a dicséretre, minden istennél félelmetesebb. Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott. Színe előtt fenség van és szépség, szentélyében ékesség és hatalom. Ünnepeljétek az Urat, népek családjai, ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát. Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget, hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. Boruljatok le szent pompával az Úr előtt, rettegjen előtte az egész föld! Hirdessétek a nemzetek közt: „Király az Úr!” Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék, s igazságosan ítéli a népeket. Örvendjenek az egek, ujjongjon a föld, zúgjon a tenger s ami betölti azt; Vigadjanak a mezők és minden, ami rajtuk van! Ujjongjon akkor az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, eljön hogy megítélje a földet. Igazságban ítéli meg a föld kerekségét, s a népeket hűsége szerint.

Lk 2,36-40 - Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.

Nagyon határozottan búcsúzóra fogta magát ez az év. Ugyanakkor, nem visszafogottan, mégsem erőszakosan hívogat az Új Év bennünket. 2018!

Valami új, és mi nagyon szeretjük mindig az újat, az ismeretlent, a meglepetést. Talán a hittel, Istenünkkel azért nehezen tudunk mit kezdeni, mert Ő állandó, Ő mindig ugyanaz, és örökkön reményét kínálja a szeretetben, a jóra buzdításában? Miközben mi, minden újban arra jövünk rá, hogy nem vagyunk képesek többet kihozni, jobbat teljesíteni. Mert mindig elrontjuk, mindig hibázunk, soha nem sikerül az, amit vágyakozunk, … Mert szeretnénk a jót – talán túlon túl is, erőnek erejével akarjuk -, mégis arra jövünk rá, hogy nem sikerül. Mindig marad bennünk a sikertelenség érzése, a csalódottság, az elégedetlenség, a frusztráltság.

Mintha a Szentírást is fordítva vennénk a kezünkbe. Mert nem azt értjük meg belőle, a tanításokból, hogy jóra akar vezetni bennünket Isten, hanem azt látjuk, hogy nem tudunk annak megfelelni. Pedig, Jézus maga mondja, akkor, amikor rá azt mondják, hogy Te jó vagy, hogy egyedül az Isten a jó (Mk 10,18)! Önmagát sem tartja elég jónak – emberi mivoltában. De Ő legalább abban bizonyos, hogy Isten lelke benne él. Az, Aki Őt magát – emberségében - jóra készteti, és bírhatja.

Az Ember, ha alapállásával Isten felé fordul, Istenhez méri magát, Istent félve, tisztelve értelmezi magát, akkor válhat képessé rá, hogy – ahogy Anna asszony – dicsérje az Istent, Urát, Uraként (!), és beszélhet Istenről dicsérettel, azoknak, akik várják megváltásukat. És ez ránk, akik már Krisztus után kétezer évre élünk; ismerjük Őt, vagy legalább is ismerhetjük, igaz lehet. Mert, bár tudjuk, hogy Krisztus megváltotta a világot, megnyitotta az utat számunkra, hogy beléphessünk Atyja örökébe, de oda belépni, nekünk, magunknak kell!

Hallgassuk csak Jánost, mit mond!?

- Valóban éljük a bűnbánat kegyelmét, elfogadjuk azt, hogy bűneink bocsánatot nyernek, vagy még mindig azt állítjuk, hogy nekünk nincs bűnünk? – Egyáltalán, tisztában vagyunk azzal, hogy mi az én magam bűne, melynek bocsánatát kérem Istentől? Pontosabban: bocsánatát kell kérnem, ahhoz, hogy bocsánatot nyerjek!

- Vagy: hiszem a Fiú kezdettől való létét? És annak tanítását ezzel a tudattal félem, és élem meg?

- Vagy: valóban, elmondhatjuk, hogy legyőztük a gonoszt? Mert úgy vagyunk azzal, hogy az a bennünk lévő gonosz lélek, és nem rajtunk kívül álló valaki, akiről úgy beszélünk, mint aki az ellenségünk, de semmit sem tehetek azért, hogy ne hatalmaskodhasson? Nekem magamnak kell védekeznem ellene, ahogy Pál apostol mondja az Efezusi levélben: „Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! ^{(Iz 59,17)} Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal könyörögve” [Ef 6,13-18] – Igen, Isten lehet a fegyverzetemmé a gonoszságaimmal szemben!

- Vagy: mondhatom, bizonyossággal, hogy ismerem az Atyát, mert ismerem a Fiút, aki azt mondja, hogy aki engem ismer, ismeri az Atyát is (Jn 14,9-14)?

Úgy gondolom, hogy, ha a fenti kérdésekre képesek lehetnénk tiszta szívvel, teljes bizonyossággal azt felelni, hogy: igen, én Isten békéjében vagyok közösségben Krisztussal; akkor a világ is másképpen vélekedne talán Istenről, és más lenne e Világ és az Ég kapcsolata.

Nem véletlen, hogy úgy hagyja Jézus a tanítványait itt a világban, hogy azt mondja, azt kéri tőlük, „maradjatok bennem” (Jn 15,2-11)! És ezt kéri mindazoktól, akik magukra veszik azt a kijelentését, hogy általa vagyunk kiválasztottak (Jn 15,16).

Mennyire hiszem el, mennyire veszem magamra, hogy Jézus nekem, hozzám beszél, engem tanít?

De, ha, magamra is veszem, azt is el kell fogadnom, hogy ha szeretnék is úgy élni, amit meghallok tanításából, gyenge vagyok, és erőtlen, nehezen változom, de akarok! És ebben van benne Istent dicsőítésem felfakadása: hogy Isten is tisztában van velem, ismer engem, és mégis szeret! Ez ad számomra erőt arra, hogy soha ne szűnjek meg tanulni tőle, változni, megújulni. Készséges legyek a jóra, akkor is, amikor csalódom magamban. Mert hiszem, hogy Isten ki akarja hozni belőlem a legjobbat! És ennek a hitemnek válok engedelmessé!

Köszönöm Istenem, hogy Te, soha nem adod fel, Te mindvégig bízol bennem, akkor is, amikor én már nem tudok! Ámen