Az elmúlás benne van

Dán 7,2-14 - ,,Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. Az első olyan volt, mint a nőstény oroszlán, de sasszárnyai voltak; láttam, hogy kiszaggatták szárnyait, majd felemelték a földről, a lábára állították, mint valami embert, és emberi szívet kapott. A másik vadállat íme, olyan volt, mint a medve; félig állt, a szájában a fogai között három borda volt, és azt mondták neki: "Kelj fel, egyél nagyon sok húst!" Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt. Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

Dán 3,75-81 - Áldjátok az Urat, hegyek és halmok, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, föld terményei mindnyájan, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, források, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, tengerek és folyamok, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, nagy halak, és minden, ami a vizekben mozog, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, az ég madarai mindnyájan, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat, vadak és barmok mindnyájan, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké!

Lk 21,29-33 - Példabeszédet is mondott nekik: ,,Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

Az elmúlás benne van Isten, teremtésről szóló koreográfiájában. De, minden mulandón túl, megáll Isten Igéje. Ami alatt én azt értem, hogy Ember, a maga életében kevés arra, hogy Istenről mindent megtudjon, megismerjen, és megértsen. Ezzel lehet együtt élni, ha el tudom fogadni a magam mulandóságát, végességét. Semmi vagyok a végtelenben, mégis, mindene lehetek a Végtelennek, ha a helyemen megállom a helyemet, melyet nekem szánt Ő!

A gondunk valójában az, hogy nem találjuk a helyünket, és végességünkről nem vagyunk képesek tudomást venni, lemondani arról, amit nem is birtokolhatunk. Elfogadni, alázattal lenni, és szelíden elviselni a töredékességünket, és törékenységünket. Az Ember mindig mást, lehetőleg többet képzel magáról, mint aki.

Ezért nem sikerül nekünk az életünket átadni, átengedni Istennek, arra a szándékra, amire szán bennünket.

Pedig, nincs más esélye az Embernek az Életre, mint az örökkévalóhoz ragaszkodás.

„Aki bálványt csinál és bálványképet önt magának, annak nem lesz belőle semmi haszna. Igen, tisztelőik mind csalódnak majd, a készítőik meg szégyent vallanak. Gyűljenek mind össze, álljanak elő! Megrettennek és megszégyenülnek mindannyian.” [Iz 44,10-11] „Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket.” [Iz 64,6]

Izajástól szóló szavak, bizony kemény bírálatok Isten szájából! Bárcsak figyelmeztetésül vennénk és komolyan elgondolkodtatnának e szavak bennünket!

Valóban, bűneink hatalmában vagyunk! Annyira, hogy képtelennek tartjuk magunkat rá, hogy menekülhessünk önmagunktól. Pedig, ha erre a felismerésre eljutnánk, talán képesek lehetnénk belezuhanni Isten karjaiba, és azt mondani: csak Te lehetsz szabadítóm, Istenem! Mutass utat nekem, és vezess ki sötétségemből, hogy világosságodra jutva, menedékem legyen! Mert egyetlen vágyam az, hogy ott legyen örököm, ahol Te vagy! Ámen