Isten a maga bőkezűségéről ismerhető fel!

Róm 10,9-18 - Ha tehát a száddal vallod, hogy „Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: „Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül” [Iz 28,16]. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül [Jo 3,5]. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: „Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!” [Iz 52,7] De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás: „Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?” [Iz 53,1] Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által. De kérdem én: Talán nem hallották? Sőt, ellenkezőleg: „Hangjuk elhatott az egész földre, s beszédük a földkerekség határaira” [Zsolt 19,5].

Zs 18A - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

Mt 4,18-22 - Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

Isten a maga bőkezűségéről ismerhető fel! Ezt kijelenthetem Róla? Én azt állítom, hogy igen. Én, igen! Persze, a bőkezűségét azok tapasztalhatják meg, akik ráfanyalodnak és segítségét kérni képesek, mert hiányt szenvednek, melyre mástól nem várhatnak segítséget, csak és egyedül Istentől! És mindjárt e gondolat után a Római levél sietve tudatja velünk, „mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. Azaz: aki a maga életét – gondját és örömét – Istenre bízza, az nem csalódik! Hogy áll az evangéliumban? „Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?” [Lk 9,24-25] Életátadás Istennek! Megengedni Istennek, hogy beleszóljon az életembe!

A mai evangélium arról beszél, hogy amikor Jézus körbe járt, és meghívta az első tanítványokat, azok mindent – egész addigi életüket – félredobtak, és követték őt! Átadták az életüket annak, akit addig sosem láttak, sosem hallottak! Mert meglátták, meghallották, és hittek Neki, ezért követték!

Nem vagyok fiatal. És barátaim többsége is hozzám hasonló korúak. Na jó, fiatalabbak. Mégis elhangzik szájukból, amikor arról van szó, hogy hogyan értsük Jézus tanítását, kinyilatkoztatását: jó, jó, de … és kezdődnek azok az indokok, hogy miért nem lehet azt betartani, megvalósítani. Arról csak halovány sejtésünk van olyankor, de azt is sietve elhessegetjük, hogy nem biztos, hogy helyes az, ha mentegetődzöm. Mégsem vagyunk képesek mást tenni. Mert annyira bele vagyunk gyökeresedve ebbe a földi létbe, hogy képtelenek vagyunk már rá, hogy azt mondjuk, hogy jó, mostantól másképpen élek.

Talán azért nem teszünk így, mert rádöbbenünk arra, vagy legalább is rádöbbenhetnénk arra, hogy mennyi mindent kellene felrúgnunk. Könnyű volt Péternek, Andrásnak, Jakabnak és Jánosnak: mindent ott hagytak, nem kellett azon alkudozni, hogy hol húzzák meg az újabb kompromisszumkötés határát. Mindent felrúgtak, ami addig meghatározta életüket, és követték Jézust!

De, valóban, képtelenség az, hogy változtassunk az életünkön, ha már egyszer elhatároztuk azt, hogy Krisztust akarjuk követni? Vagy, lehet, hogy annyira nem is akarjuk?

Biztos, hogy életünk szálai sok szálon futnak, sok ember életét meghatározzuk, mozgásterüket, ahogy mások a mienket is. Persze, nehéz kimondani, hogy bocsánat, de én mától erre nem vagyok képes, hajlandó, már másképpen szeretnék élni! Tőlem csak ezt várd el, vagy ezt már ne várd el tőlem.

Persze, hogy nem könnyű. De, Jézusnak sem lehetet olyan könnyű azt mondani az Atyának, hogy legyen meg a Te akaratod, ha Te azt akarod, hogy megfeszüljek, szenvedjek, áldozzam fel magam 33 évesen. Csak, mert Te ezt akarod tőlem.

Arra gondolok, hogy el kell azon gondolkodnom, hogy mi a fontos a számomra. Meg, azon is, hogy mit tehetek még meg, ha azt tartom magamról, hogy keresztény vagyok, vagyis: Krisztus a számomra a mindennél fontosabb. Mert üdvösségre jutni vágyom, éppen ezért tennem is kell érte! Segíts meg engem Istenem, Szentlelked által! Ámen