Amit meglátott Jézus

Dán 1,1-6.8-20 - Joakimnak, Júda királyának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Babilon királya, felvonult Jeruzsálem ellen és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, s ő elvitte ezeket Sinneár földjére, istenének házába, és bevitte az edényeket istenének kincstárába. Azután meghagyta a király Asfenáznak, az udvari tisztek főnökének, hogy vigyen be Izrael fiai közül olyan királyi és fejedelmi származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, akik szép külsejűek és minden bölcsességben jártasak, tudással bírnak és ismeretekkel rendelkeznek, egyszóval alkalmasak arra, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek, és tanítsa meg őket a káldeaiak írására és nyelvére. A király ellátást is utalt ki nekik minden egyes napra a saját ételeiből és ugyanabból a borból, amelyet ő maga ivott, hogy miután három esztendeig így nevelkedtek, a király színe előtt szolgálatot teljesítsenek. Ezek között voltak Júda fiai közül Dániel, Ananja, Misaél és Azarja is, Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten kegyelmet és irgalmat ébresztett Dániel iránt az udvari tisztek főnökében, ám az udvari tisztek főnöke ezt mondta Dánielnek: ,,Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és az italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál.’’ Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: ,,Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.’’ Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.

Dán 3,52-56 - ,,Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene! Dicséretre méltó, dicsőséges és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó, és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy dicsőséged szent templomában, mindenekfölött dicséretre méltó és mindenekfölött dicsőséges mindörökké! Áldott vagy királyi trónodon, mindenekfölött dicséretes és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy, aki a mélységeket szemléled s a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy az ég erősségében, dicséretre méltó és dicsőséges mindörökké!

Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.’’

Amit meglátott Jézus, az az, hogy ez az özvegyasszony az életét adta oda. Egészen rá merte(?), tudta(?), vagy kénytelen volt, rá bízni az életét Istenre. Mert már semmi sem maradt a számára, amiből reményt meríthetett, egyedül a kegyelem, Isten gondviselő kegyelme!

„Uram, semmim sincs, csak Te vagy nekem!” Voltam már ilyen helyzetben? Talán a hívő ember akkor válik hívővé – úgy igazán, és egészen – amikor a halálos ágyán rádöbben arra, hogy már az élete sincs. Már ahhoz sem ragaszkodhat többé, hiszen képtelen bármit is tenni azért, hogy megmaradhasson ebben a világban, még megtenni képes lehessen azt, amiről álmodozott, amit szeretett volna, amire úgy gondol, hogy még meg kellett volna tennem.

A mai példabeszédben bemutatott özvegyasszony, még él, még van, de rádöbbent arra, hogy amije maradt – az élete -, azért semmit sem tehet, hogy megőrizhesse. Egyetlen méltósága az a bizalom, melyet Istenbe helyez!

Nem hogy nincs; nem lehet másba kapaszkodnia, egyedül abba, Aki a Van, Aki a Létezés maga, és Aki a létezés élményével, tudatával megengedi az Ember számára, hogy legyen!

Amikor el kell viselnem azt, hogy teljesen kiszolgáltatott vagyok Isten megajándékozó szeretetének! Megélni, megtapasztalni azt, hogy „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek” [Mt 6,8]! Amit már nem elviselek, hanem elfogadom, és békesség tölt el, nyugalom, és öröm: nincs gondom semmi másra, csak arra, hogy hálát mondjak Istennek mindenért, ami, és aki vagyok. Mert már érzem, és élem, hogy ami vagyok, Általa vagyok, Benne vagyok, Neki vagyok!

Köszönöm Istenem, hogy ezzel a tapasztalattal már megleptél engem. Hogy erre a Veled való közösségre emlékezhetek, és ezt az élményt már szüntelen felidézhetem! Olyan jó ebből az élményből táplálkoznom, és hitemet szüntelenül újra táplálni. Hiszem, hogy Te táplálsz engem, és Te vágyad az, hogy teljességemre eljussak! Ámen