Barátom – Ne zavarj

Mal 3,13-20a - Keményen beszéltetek ti ellenem, - mondja az Úr, - és ti kérdezitek: „Mit beszéltünk ellened?” Azt mondjátok: „Hiábavaló dolgot tesz az, aki Istennek szolgál! Mi hasznunk van abból, hogy megtartottuk törvényeit, és hogy szomorúan jártunk a Seregek Ura előtt? Ezért hát boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. Az Úr pedig felfigyelt és meghallotta, és előtte emlékkönyvbe írták azokat, akik félik az Urat és nevére gondolnak. Ezek, - mondja a Seregek Ura, - az én tulajdonommá lesznek azon a napon, amelyen majd cselekvéshez látok, és én megsajnálom majd őket, mint ahogy az ember megsajnálja a fiát, aki neki szolgál. És akkor majd ismét látjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló között. Bizony, íme, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence, és minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a tarló, és az eljövendő nap lángra lobbantja őket, - mondja a Seregek Ura, - és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem hajtást. Nektek azonban, akik nevemet félitek, felkel az igazság napja, ami gyógyulást hoz szárnyain; kimentek és ugrándoztok, mint a csorda fiatal borjai.

Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.

Lk 11,5-13 - Azután így szólt hozzájuk: „Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: „Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: „Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”

Barátom – Ne zavarj! Ez a szópár ötlik ma a szemembe. És az a kérdés, hogy vajon, egy barátnak, bármikor is mondhatom azt, hogy ne zavarj? Vagy, talán az lehet a legvisszautasítóbb kijelentésem a számára, hogy pont most nem alkalmas?

Arra gondolok, hogy van olyan helyzet, amit meg kell értenünk. És lehet olyan eset, ami nem vár halasztást. Egy barátság akkor az, ha ezt a barátok megérzik. Érezni egymást! És itt nem szexualitásról van szó, nem is érzelmekről, hanem emberségről, és arról a két ember közötti viszonyról, melyben a másik szükségét, a magam alkalmasságával lehet összhangba hozni.

Persze, képtelen helyzetek vannak. De azokat is lehet, sőt, talán kell legalább utólag kommunikálni. Elnézést kérni, és megbocsátani.

Vagyis: tolerancia és érzékenység kell ahhoz, hogy két ember között fenntartható legyen a barátság. Ezek az emberi dolgok, melyek a szükséget, és az igényt a vágyakkal, és a követelményekkel, a kötelességekkel és a jogosultságokkal képesek kezelni, mert az értelem és a szabadság az egyénen belül összhangban van!

Ezzel arra az okoskodásra próbálok rámutatni, hogy mindennek alapja az egyén, a személy belső rendje. Ha bennem nincs rend, ugyan, hogyan lehetnek rendben az emberi kapcsolataim? De a bennem lévő rendet mivel érhetem el? Egyedül azzal, én úgy tartom, ha a Teremtő Istenemmel vagyok összhangban. Mely a bizalom, és szeretet összhangja, mely békességre juttat. Ha békességemre eljutni képes vagyok, akkor képessé leszek magamat is látni kívülről. Amit úgy neveznék, hogy van rálátásom önmagamra és kapcsolataimra is.

Azért, azt ne felejtsük el, hogy honnan is indultunk el ebben a gondolatmenetben? Tegnapi evangélium arról szólt, hogy Jézus arra ad példát, hogy fontos az ima, és ami minősége is. A mai evangélium pedig a tegnapinak a folytatása. Vagyis, az Istennel való személyes kapcsolatom – ima életem – meghatározója személyiségem fejlődésének, és emberi kapcsolataim alakulásának is! Csak az képes élni, és élettel ajándékozni mag másokat, aki a lelkéből képes élni!

Mire kell tehát, hogy legyen időm? Legfőképpen és elsősorban?

1. Istennel megteremteni és megtartani a személyes kapcsolatot!
2. Ebből a kapcsolatból magam lelkiismeret vizsgálatára! Ami alapja a személyiségfejlődésemnek.
3. Emberi kapcsolataimra! azokra, melyekre szükségem van, és azokra, melyeknek rám van szükségük!

Úgy vélem, hogy bizony mindhárom pontban van mit fejlődnöm! Bocsánatot kérek szeretteimtől, és mindazoktól, akik számítanak rám. De, velük együtt Istentől is, hogy nem vagyok képes rendben lenni! Egyúttal Hozzád sietek Istenem, segítségedet kérve, hogy felelősségem, kötelességem és feladataim között találjam mag végre a bölcs összhangot, kegyelmeid által, Jézus Krisztus nevére! Ámen