Három ember története egy fejezetben.

Neh 2,1-8 - Niszán havában történt, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, hogy egyszer éppen bor volt előtte, s én fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Közben bágyadtnak tűnhettem fel előtte, mert így szólt hozzám a király: „Miért olyan szomorú az arcod? Tudtommal nem vagy beteg. Ok nélkül azonban ez nincsen! Szívedet, nem tudom milyen, de valami bánat emésztheti.” Erre nagyon megijedtem, és azt mondtam a királynak: „Örökké élj, ó király! Hogyne lenne szomorú az arcom, amikor a várost, atyáim sírhelyét lerombolták, kapuit pedig tűz emésztette meg.” Erre így szólt a király: „Mi volna a kívánságod?” Én ekkor a menny Istenéhez fohászkodtam és így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király és ha kegyben van előtted a te szolgád, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol atyáim sírja van, hogy újra felépíthessem azt.” Erre azt kérdezte tőlem a király meg a királyné, aki mellette ült: „Mennyi időt venne igénybe utad, és mikor térnél vissza?” Amikor megmondtam neki az időt, beleegyezett és elbocsátott. Majd így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király, adjon nekem írásokat a folyamon túli terület helytartóihoz, hogy adjanak kíséretet mellém, amíg Júdába nem érek, valamint levelet Ászáfhoz, a királyi erdőség felügyelőjéhez: bocsásson rendelkezésemre fát, hogy gerendával láthassam el a templom várának kapuit, a városfalakat és a házat, amelybe be fogok lépni.” A király megadta, mivel Istenem jóságos keze volt rajtam.

Zs 136 - Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk. A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket, mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: „Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból”, mondták, akik elhurcoltak minket. Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön? Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem! Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek! Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: „Rontsátok le! Rontsátok le, egész az alapjáig!” Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért! Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!

Lk 9,57-62 - Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Három ember története egy fejezetben.

Jézus e három emberrel személyesen kommunikál. Mind e mögött ott van az, amit mi tudunk már, de azok nem tudtak, akikkel találkozik: Jézus oda megy, ahol Rá a végső megpróbáltatás vár, a számonkérés, a magány, a szenvedés, és az kegyetlen és igazságtalan vég, amit egy 33 éves, ereje teljében lévő ember nem kíván magának. Jézus hordozza már idő előtt tudott sorsát, mégsem ez az egyedül fontos számára. Hanem az a küldetés, amiért a maga emberi sorsát is vállalja.

Az első ember megszólítja Őt, valami olyan dolgot próbál kifejezni, vállalni, amiről fogalma sincs. Mert Jézus jelenét, és múltját ismeri ugyan, de jövőjét nem. Eddig Jézust felmagasztalta a tömeg, tisztelte, és követte, de éppen most fordul a kocka. Éppen elutasítják, eltanácsolják egy helységből, azért, mert zsidó, és mert, mint a zsidó ünnepre igyekvők, kihasználni akarják őket. Vagyis, Jézust nem tisztelik annyira, hogy szállást adnának számára. Jézus már tudja, hogy nincs többé nyugta, hiszen már sokak keresik a módot rá, hogy elveszítsék, kitöröljék követői emlékéből is. Egyik oldalról a másvallásúak, másik oldalról pedig maguk a zsidók. Talán elkeseredett is, és csalódott is, ami teljesen emberi érzés.

A második esetben Jézus szólítja meg az embert. Aki válaszával kifejezi, hogy jó, jó, de, …

Jézus már tudja, hogy mire hívja meg az illetőt. Mire mondja azt, hogy itt, nincs helye a de-nek. A halottnak is szüksége van Isten országára! Ha azért teszel, közbenjársz érte is, többre megy az azzal, ha Te Isten dolgáért e kényszeredett kötelességedet elhagyod! Ne törődj vele, hogy mit szólnak mások!

A harmadik ember megint olyan valaki, aki ajánlkozik rá, hogy kész követni Jézust.

Lukács evangéliumában ezek az esetek ott szerepelnek, ahol már Jézus kétszer megjövendölte a maga szenvedését. Amit, persze, hogy érthetne az, aki nem látja a jövendőt, úgy, ahogy azt láthatta Jézus! Hiszen az Atya felkészítette már Őt arra, hogy mi vár rá. De arra is, hogy miért várja ezt tőle, azzal együtt, hogy mit készít számára ezért cserébe.

Talán erősnek mondhatom azt, hogy Jézus ezt a választ adja az embernek. De, talán, Jézus nem is okvetlenül ennek az embernek válaszol, inkább a tanítványainak mondja, akik látják Jézus megterhelt tekintetét, érzik benne azt a csüggedést, aggódást, ami mindabból van benne, amiről már tud, ami vár rá, és ami a tanítványait is kezdi elbizonytalanítani, aggasztani.

„Aki kezét az ekére teszi, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” – Ez a kijelentés úgy hangzik, mint aki hátra fordul, mert hallja, hogy tanítványai aggódva sutyorognak, és kezdenek arról beszélni, hogy talán ideje volna visszatérniük a családjukhoz, akiket féltenek, és akiknek biztonságáért talán ideje volna aggódniuk. Akkor, amikor érzékelik, hogy gyülekeznek Jézus feje felett a sötét felhők, és amiben nem biztos, hogy osztozni szeretnének.

Emlékezzünk csak arra a jelentre, amikor majd a Getsemáni kertben Jézust elfogják, Márk megjegyzi: „A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindnyájan elfutottak.” [Mk 14,50]. Ami nem volt meglepő – Jézus számára -, hiszen korábban, Jézus már emlékeztet bennünket is a jövendölésre (Mk 14,27), mely Zakariástól való (Zak 13,7).

Amikor Jézus ezeket a nehéz szavakat kijelenti, akkor tulajdonképpen véleményét ossza meg arról, hogy számára nincs visszaút. Neki meg kell tennie, mert ezzel tartozik az Atyának tett ígérete szerint. Ami számunkra példa kell legyen! És a tanítványai számára is minta, amire ez után emlékezteti őket a Lélek, miután a feltámadását követően küldetést kapnak Jézustól (Lk 24,44-49). Nincs visszaút, annak, aki elkötelezte magát! És az úton, bizony, a szenvedéssel is együtt kell tudni maradni! Nem kerülhető el, ha a cél fontosabb az útnál, és az úton a cél eléréséért vagyok! Erőnek Szent Lelke legyen ezen az úton velem, hogy célomat elérhessem! Ámen