Mindegyikünknek személyes a meghívása

Ef 4,1-7.11-13 - Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége;

Zs 18A - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

Mt 9,9-13 - Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Mindegyikünknek személyes a meghívása, és személyes a feladata abban, ami mindannyiunkat elvezethet az „Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége”.

Úgy tűnik, hogy ebben a földi életben ez az, amire eljutni képes lehet az Ember. És ez elég ahhoz, hogy mikor annak ideje elérkezik, azt mondhassa Ő, hogy Te, embernek fia, „menj be Atyád örömébe” [Mt 25,21]!

Tehát, az első lépés, amit embernek meg kell tennie, hogy tisztázza önmagát: ki vagyok én, Isten akaratából? Mire vagyok teremtve, mi az én képességem, karizmám, adottságom, amivel szolgálhatom ebben a világban Isten tervét, szándékát?

Ha e kérdést meg tudom fogalmazni, akkor már is adódik a második feladatom: megismerjem, mi az Isten terve, szándéka?

Amihez kell találkoznom azzal, aki ebben, engem eligazíthat.

Ha elfogadom, elismerem, és elhiszem azt, hogy ebben a kérdésben Jézus az, aki engem útba igazíthat, akkor, már is adódik a következő feladat: Ki ez a Jézus Krisztus, és mit is akar velem közölni? Azaz, Vele olyan közösségre kell lépnem, amiből megérthetem, világossá válhat számomra az Ő élete, példája, mintája. Amit számomra akar nyújtani, ahhoz, hogy célt érhessek abban, ami velem az Isten terve!

Hát, ez bizony egy szép életfeladat. Egy életre való feladat, miközben ezt az életet élnem kell. A kettőt együtt, és egységben megfejlődni.

Mindeközben imádkozhatom a zsoltáros szavával imámat Istenhez, hogy legalább arról ne kelljen gondolkodnom, hogy hogyan fogalmazzak, esedezzek mindehhez Istentől kegyelmet, hogy sikerülhessen a velem való szándékára lennem!

Mindehhez lehet az bizonyosságom, megnyugvásomra, hogy Isten velem, és szeretetével terel, igazgat, és megtartani kész. Vagyis bizalmát élvezhetem, és hibázhatok is. Végzetes nem lehet hibám, mert hiszen Rá bízom magam, és jelenlétében maradok meg, ami valami olyasmi, amit úgy szoktunk mondani, hogy félem az Istent! Rád bízom magam, Istenem! Azzal a tudással, ismerettel, töredékességgel, amivel ma vagyok, de amiben nem nyugszom meg, míg élek. Mert Krisztus teljességét vágyom megközelíteni szüntelen! Ámen