Óvatosan kell fogalmaznom

Jer 1,17-19 - Te azért övezd fel derekadat, kelj föl, és mondd el nekik mindazt, amit én parancsolok neked! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg előttük! Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, - mondja az Úr, - hogy megmentselek téged.”

Zs 70,1-17 - Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek! Igazságodban szabadíts meg, és ments meg engem. hajlítsd hozzám füledet és nyújts segítséget! Légy oltalmam sziklája, és erős váram, hogy megszabadíts engem, mert te vagy az én erősségem és menedékem! Istenem, szabadíts meg a bűnös kezéből, s a törvényszegő és a gonosz kezéből! Hisz te vagy az én reménységem, Uram; Te vagy, Uram, ifjúkorom óta bizodalmam. Születésem óta rád támaszkodom, anyám méhétől te vagy oltalmazóm; Szüntelenül rólad szól dicséretem. Szinte csodája lettem sokaknak, mert te erős segítőm vagy. Teljék meg szám dicséreteddel, egész nap fenségeddel! Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem! Mert ellenségeim ellenem beszélnek, s akik életemre leselkednek, együtt tanakodnak. Így szólnak: „Isten elhagyta, vegyétek űzőbe, fogjátok meg, hisz nincs, aki megszabadítsa!” Isten, ne távozz el tőlem; Én Istenem, siess segítségemre! Jussanak szégyenbe, pusztuljanak életem elleneségei. Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik nekem rosszat akarnak! Én azonban mindenkor reménykedem, és szüntelen dicsérlek téged. Egész nap jótéteményeidet és igazságosságodat hirdeti szám, bár elsorolni sem tudom. Hirdetem az Úr hatalmas tetteit, Uram, csak igazságodról elmélkedem. Isten, te ifjúkorom óta oktattál engem; Mindmáig hirdetem csodáidat.

Mk 6,17-29 - Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: „Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.” Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: „Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!” [Eszt 5,3]. Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az így szólt: „Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: „Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Óvatosan kell fogalmaznom. Mégis, Heródes helyébe próbálok belehelyezkedni, pontosabban őt próbálom áthelyezni korunk emberképébe. Milyen életállapotba helyezhetném őt bele, hol lehetne ma az ő helye? Arra a következtetésre jutok, hogy tulajdonképpen bármelyikünk helyébe helyén lehetne. Miért fogalmazok így? Mert tulajdonképpen mi jellemző rá? Biztonságban érezhette magát, egzisztenciálisan. Független volt döntéseiben a környezetétől, mégis, megfelelni akart azoknak, akik őt egzisztenciájában – függetlenségében, szabadságában, szabad döntéshozatalában, illetve önmaga bizonytalanságában -, kétségeiben és személyiségi zavaraiban kipótolhatják hiányosságait, és megerősíthetik adott helyzetében. Mi mind, nem így vagyunk? A világtól, környezetünktől várjuk el, hogy bennünket pozícionáljon. Ráadásul, azt várjuk el, hogy igazunkat alátámassza, bizonygassa. Mindegyikünk ezt éli, még keresztényként is erre vagyunk szocializálódva. Miért nem szocializálódunk Krisztusra, Krisztusban? Mert arra azt mondjuk, vagy nem is mondjuk, egyszerűen az irányban sodródunk, amerre a világ sodorja a tömeget: nekem se legyen rosszabb, mint másoknak. Közben azt állítjuk, hogy számunkra legfontosabb az üdvösség. Meg tudjuk magunk számára fogalmazni, mit értünk üdvösségen? Miért lehetne számomra fontosabb az üdvösség, mint bármi is ezen a földön? Illetve, hogy tudom kézzel foghatóvá tenni a magam számára azt, hogy milyen út vezet el engem az üdvösségemre? Mi segíthet másokat, hogy eljuthassanak az üdvösségükre, általam, és velem együtt?

De ha ma, Keresztelő Szent Jánosra emlékezünk, ugyan, én, miért volnék hajlandó tűzbe menni, egészen elégő áldozattá lenni? Mert, végül is, ahogy Keresztelő Szent János, úgy Jézus is az emberi együgyűség, gonoszság, önzés, stb. áldozatává lett. Nem más okozta halálukat! Míg, mi, mai emberek, valójában nem teszünk mást, mint az együgyűséget, a gonoszságot, az önzést inkább kiszolgáljuk, mintsem vállalnák az igazságért önmagunk áldozatvállalását! Én sem vagyok kivétel! Kollaboráns vagyok! Nincs jogom feltenni a kérdést: miért tart itt a világ, miért nem épült még fel Isten országa? Bocsánatodért esedezem Istenem! Hozzád, Aki képes vagy még mindig irgalmat gyakorolni velem! Segíts, hogy e napom, és ha még lesz rá bizalmad, akkor rákövetkező napjaim az Igazságod szolgálatára vezessenek engem, vállalva e szolgálatért áldozatot! Ámen