Nagy teher a kötelezettség

Rut 2,1-3.8-11; 4,13-17 - Volt pedig Noémi férjének, Elimeleknek egy rokona, aki hatalmas és igen gazdag ember volt; Boóznak hívták. A moábi Rút így szólt anyósához: „Ha parancsolod, elmegyek a mezőre, és összeszedem azokat a kalászokat, amelyek az aratók kezét elkerülik, ott, ahol hozzám irgalmas gazdának kegyére találok.” Noémi ezt válaszolta neki: „Menj csak, lányom!” Elment tehát, és összeszedegette a kalászokat az aratók után. Úgy esett azonban, hogy annak a mezőnek a Boóz nevű, Elimelek nemzetségéből való ember volt a gazdája. Azt mondta erre Boóz Rútnak: „Halld, lányom, ne is menj más mezőre böngészni, el ne távozz erről a helyről! Csatlakozz szolgáimhoz, és menj utánuk, amerre aratnak. Meghagytam ugyanis legényeimnek, hogy senki se bántson. Sőt, ha megszomjazol, csak menj oda az edényekhez, s igyál a vízből, amelyből legényeim is isznak!” Erre ő arcra borult, a földig hajtotta magát, és azt mondta neki: „Hogyan lehet az, hogy kegyelmet találtam színed előtt, és ismerni méltóztatsz engem, az idegen asszonyt?” Boóz azt felelte neki: „Hírül adtak nekem mindent, hogy mit cselekedtél anyósoddal férjed halála után, hogy elhagytad szüleidet és a földet, amelyen születtél, és eljöttél ahhoz a néphez, amelyet azelőtt nem ismertél.

Erre Boóz magához vette Rútot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: „Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.” Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: „Fia született Noéminek!” És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.

Zs 127 - Zarándok-ének. Mind boldog az, aki féli az Urat, s az ő útjain jár! Élvezed akkor kezed munkáját, boldog vagy, és jó dolgod lesz. Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad oldalán, fiaid, mint az olajfa-csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri azt az embert, aki féli az Urat. Áldjon meg téged Sionról az Úr, hogy lásd Jeruzsálem boldogságát életed minden napján, és lásd fiaidnak fiait. Békesség legyen Izraelen!

Mt 23,1-12 - Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg - de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Nagy teher a kötelezettség. Mert felelősséget jelent. De, nem ez a magamra vállalt kötelezettségben a lényeg! Mert a vállalásomban nem én vagyok, nem én kell legyek a fontos, éppen ezért nem én állok a középpontban! Hanem Ő, akinek elkötelezem magam. Tudva, hogy még saját elhatározásomnak sem vagyok képes mindenben, mindenkor, és mindennek megfelelni. Vagyis: ha elismerem, elfogadom, és felvállalom azt, hogy bűnös ember vagyok, akkor minden kijelentésemben benne van, benne tudom azt, hogy szándékomat, jóakaratomat fejezem ki, aminek megfelelni vágyakozom, próbálok, igyekszem. Vágyaimat, szándékomat, akaratomat ajánlom fel Istennek, helyezem az oltárra, míg magamat megalázom és térdet hajtok az oltár előtt, elismerve gyengeségemet, igaz voltom minden hiányát.

Nem vagyok jó! A jó bennem az Isten szándéka, készsége, és kegyelme, Aki segít felül emelkednem emberi gyengeségemet, töredékességemen, hogy teljességébe vonjon. Igen, Isten is tudja, sőt kifejezi akkor, amikor teremtettségembe bele sóhajtja, mosolyogva, és derűsen, magát megalázva – amit kifejez azzal is, hogy emberré lesz, és nem csupán Jézusban, de bennem is (!) – hogy te is jó vagy az én szememben! Teljességéből tudja, hogy csak akkor képes részesíteni engem, mikor már magamat képessé tudom tenni rá, hogy e testi halálom után elviselni tudjam a teljesség gazdagságát. A bűnös, és gyenge ember számára bizony, az az igazi teher, hogy elviselni képessé legyen a boldogító teljességet, azaz: Istennel a közösséget.

Belegondolok abba, amit Jézus kinyilatkoztat János evangéliuma szerint: „¹Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. ²Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? ³És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. … Aki engem látott, az Atyát látta.  … Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tettekért higgyetek.” [Jn 14,1-3; 9-11] Egyetlen a tanító mesterünk, Aki által képessé lehetek én, hogy felnőni képessé lehessek arra a magasságra, ahonnan az Atya átemelhet, és majd megtarthat engem, mert képes vagyok kimondani, elsóhajtani, hogy ez az a boldogság, amiről Jézus beszélt nekem! Megérkeztem! Akkor érthetem meg majd, hogy megalázásom mit ér, és az a kijelentés, hogy Atyám, milyen tartalommal bír, mekkora hatalom a számomra! Vágyva vágyom Istenem, hogy teljességedből részt kapjak, melyre érdemtelenül, mégis készülök! Ámen