Mint a vízbe dobott kő

Józs 3,7-10a.11.13-17 - Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: „Ma kezdelek felemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy úgy, ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is. Parancsolj tehát a papoknak, akik a szövetség ládáját viszik, és mondd nekik: Ha a Jordán vizének széléhez értek, álljatok meg a Jordánban.” Azt mondta erre Józsue Izrael fiainak: „Gyertek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „A következő dologból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van és elűzi színetek elől a kánaánit, a hetitát, a hivvitát, a perizitát, a girgasitát, a jebuzitát meg az amoritát: íme, az egész föld Urának szövetségládája bemegy előttetek a Jordánba. - s amint a papok, akik az Úrnak, az egész föld Istenének ládáját viszik, talpukat a Jordán vizére teszik, a lefelé levő víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.” A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, s a papok, akik a szövetség ládáját vitték, előtte mentek. Amint beléptek a Jordánba, és lábukat belemártották a víz szélébe - mivel aratás ideje volt, a Jordán teljesen betöltötte medrének partjait -, a felülről jövő víz egy helyen megállt és messze attól a várostól, amelyet Ádomnak neveznek, egészen Szártán helyéig, úgy feltornyosodott, hogy hegynek látszott, a lefelé levő víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe (melyet most Holt-tengernek neveznek), míg egészen el nem fogyott. Erre a nép átment Jerikó felé: a papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon, a Jordán közepén, felövezve álltak, s az egész nép száraz medren ment át.

Zs 113A - ALLELUJA! Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, Jákob házanépe az idegen nép közül, Júda lett az ő szentélye, Izrael a birodalma. Látta a tenger és elfutott, a Jordán visszafelé tartott. Ugrándoztak a hegyek, mint a kosok, és a halmok mint juhok bárányai. Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy visszafordultál? Hegyek, miért ugrándoztatok, mint a kosok, és mint a juhok bárányai, ti halmok? Rendülj meg föld az Úr színe előtt, Jákob Istenének arca előtt, aki a kősziklát vizek tavává változtatta, s a szirtet vizek forrásává. Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, irgalmad és hűséged szerint. Hogy azt ne mondják a nemzetek: „Hol van az ő Istenük?” Hisz a mi Istenünk az égben van, mindent megtesz, amit akar. De a nemzetek bálványai ezüstből és aranyból vannak, s emberi kéz alkotásai. Van szájuk, de nem szólnak, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, an lábuk, de nem járnak, torkukkal nem kiáltanak. Legyenek hozzájuk hasonlók a készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük! Izrael háza az Úrban bízik, ő a segítőjük és oltalmazójuk. Áron háza az Úrban bízik, ő a segítőjük és oltalmazójuk. Akik félik az Urat, az Úrban bíznak, ő a segítőjük és oltalmazójuk. Megemlékezik rólunk az Úr, s áldását adja ránk. Áldását adja Izrael házára, áldását adja Áron házára. Áldását adja mindazokra, akik az Urat félik, kicsinyekre és nagyokra egyaránt. Sokasítson meg titeket az Úr, titeket és fiaitokat. Áldjon meg az Úr titeket, aki az eget és a földet alkotta. Az ég az Úr ege, de a földet az emberek fiainak adta. Nem a holtak dicsérnek téged, Uram, és egy sem azok közül, akik leszálltak a némaság honába, hanem mi, akik élünk, dicsérjük az Urat, most és mindenörökké.

Mt 18,21 - 19,1 - Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: „Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus azt felelte neki: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: „Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: „Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.” Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

Mint a vízbe dobott kő, mely hullámokat, körkörösen, a helyszíntől távolodva, elcsendesülve vet, úgy kell meghallanunk Jézus megbocsátásra felszólító tanítását. Mely, az állóvízbe dobott kőként akar, és képes lehet hatni ránk, emberi kapcsolatainkra. E szerint, ki a megbocsátásban, illetve az irgalmasságban, vagy kiengesztelődésben gyenge, az önmaga számára arról ad bizonyosságot, hogy nagyon távol van még Krisztustól, az Istennel való közösségtől.

Dolgom van fegyelmemmel, önmagam szeretetével, mely Isten szeretetében kellene, hogy növekedjen, hogy felebarátaimmal lehessek olyan közösségben, melyre Jézus Krisztus tanítása szerint az Atyai szándék mutat. Minden emberi kapcsolat felett álló kell legyen Jézus Krisztussal a kapcsolatom! Személyes, mély és őszinte szeretetben való kapcsolatom! Ha ez nem áll, ugyan, hogyan élhetném meg azt, hogy Jézus szavai mit jelentenek? Hiszen, az az irgalmasság, az a kiengesztelődésre, megbocsátásra készsége Istennek, Jézus szavaiban nyer igazolást, bizonyosságot. A kettő egymást képes, és akarja is igazolni. Ha ezt az ember nem éli meg, ugyan, miből is meríthetne erőt rá, hogy ezt a mentalitást vigye tovább emberi kapcsolataira? Mert mindig volt, van és lesz olyan kapcsolat az ember életében, amikor ezt gyakorolnia kell, élnie kell a meg nem érthető, az el nem fogadható, az értelmetlen, és a „felesleges” megbocsátást! Nekem magamnak van szükségem rá, hogy megbocsássak! Az én szabadságom – lelki, szellemi és érzelmi szabadságom – múlik azon, hogy képes vagyok-e megbocsátani. Független akkor lehetek csak, minden negatív, és a jótól visszatartó függőségtől, ha el tudom engedni azokat a kényszerű erőket, melyek falként akarnak elválasztani, bezárni önmagamba. Ha önmagamba zárkózom, akkor Istentől is eltávolodok, elhatárolódok. Közösségbe teremtette Isten az Embert, pontosan azért, mert Ő minden teremtményén keresztül keresi a kapcsolatot velem, akit a képére és hasonlatosságára teremtett, azért, hogy bennem és általam teljesülhessen az Életért elkötelezett teremtő és megtartó szándéka. Az örökkévalóság nagy tervének apró részlete bennem van! Ez Isten szándékából van bennem. Hogy számomra is, megvalósuljon általam az Isten Országa. A Mű! Ez az a mű, mely velem, de nélkülem is elkészül, azonban az nem mindegy, ne legyen mindegy, hogy számomra is, vagy, … vesztesként, hiányát szenvedőn pusztulok bele, mert kárt vallója lettem bűnömnek. Mert bűnöm akkor lesz engem vádlóvá, ítélőmmé, mikor már késő kimondanom, hogy „bocsáss meg”!

Szívem mélyéről megbocsátani! Önmagamnak ugyanúgy, ahogy bárki másnak is! Semmit fel nem hánytorgatni, meg nem torolni, vagyis megengedni, hogy bűneinként ne szenvedtessük egymást! Példád nyomán, taníts, nevelj, és formálj engem Istenem! Ámen