Nem nyertem meg

MTörv 34,1-12 - Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: „Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. Izrael fiai aztán harminc napig siratták őt Moáb síkjain: akkor leteltek Mózes siratásának és gyászolásának napjai. Józsue, Nún fia pedig megtelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette kezét, emiatt Izrael fiai engedelmeskedtek neki és így aszerint tettek, ahogy az Úr meghagyta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, akit az Úr színről-színre ismert volna, és aki Mózeshez hasonló lett volna azoknak a jeleknek és csodáknak tekintetében, amelyekkel őt elküldte, hogy hajtsa végre Egyiptom országában a fáraón, s annak minden szolgáján és egész földjén, meg mindazon hatalmas erő és nagy csodajel tekintetében, amelyet Mózes egész Izrael szeme láttára véghezvitt.

Zs 65 - A karvezetőnek. Ének. Zsoltár. Ujjongjatok az Istennek, minden földek, mondjatok nevének éneket, dicsőségét dicsérve zengjétek. Mondjátok Istennek: „Milyen félelmetesek műveid, hatalmad nagysága miatt ellenségeid hízelegnek neked. Az egész föld imádjon és dicsérjen téged, zengjen nevednek dicséretet.” Jöjjetek és lássátok az Úr tetteit, félelmetes, amit végbevitt az emberek fiai közt. Szárazfölddé változtatta a tengert, gyalog keltek át a folyóvízen; Örvendeztünk akkor benne. Uralkodik hatalmával örökre, szemmel tartja a nemzeteket, hogy fel ne fuvalkodjanak magukban a lázongók. Áldjátok Istenünket, ti nemzetek, hallassátok dicséretének szavát; Ő adott életet lelkünknek, és nem hagyta meginogni lábunkat. Mert próbára tettél minket, Isten, megvizsgáltál minket tűzzel, mint ahogy az ezüstöt vizsgálják. Tőrbe is vezettél, nyomorúságot tettél hátunkra. Engedted, hogy emberek gázoljanak a fejünkön, tűzön és vízen mentünk keresztül, de te kivezettél minket az enyhülésre. Égő áldozatokkal jövök házadba; Megadom neked, amiket fogadtam, amit megígért ajkam, amit szám fogadott nyomorúságomban. Kövér égőáldozatokat mutatok be neked; Jóillatú áldozatul kosokat mutatok be neked, bikákat és kecskebakokat. Ti mind, akik félitek Istent, jöjjetek, halljátok, elbeszélem, milyen nagy dolgokat cselekedett velem! Számmal hozzá kiáltoztam, nyelvemmel őt magasztaltam. Ha gonoszság lett volna szívemben, az Úr nem hallgatott volna meg. Ám Isten meghallgatott engem, figyelembe vette hangos könyörgésemet. Áldott az Isten, aki nem vetette el imámat, s nem vonta meg irgalmasságát tőlem.

Mt 18,15-20 - Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni [MTörv 19,15]. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Nem nyertem meg, … a testvéremet! És még a társaimmal sem tudtam rájuk hatni. Még odáig sem tudtunk eljutni, hogy azt kimondják, hogy bocsánat, ha bármi sérelmet, fájdalmat okoztak. Annyi önvizsgálatra nem jutottunk el, hogy az megfogalmazódhasson, hogy meggondolatlanok voltak, nem jártak el elég körültekintően. És ez egy csöppnyi, plébániai közösségen belül történik meg. Akkor, mit várhatunk a világban, a hitetlen, és polarizált környezetben, kis és nagyobb közösségekben?

Az Ember, bizony állítom, hogy akaratlanul, vagy együgyűségében, dölyfösségében, bizony minduntalan keresztbe fekszik – szándékosság nélkül is – Isten szándékai előtt. Mi, Emberek korlátozzuk Isten a szabad mozgásában. Mindeközben azt állítjuk, hogy „Isten szeretete sürget minket”. Itt, most, én szenvedem el mások korlátait. Máskor, bizony, én korlátok másokat. De, azt azért tudom, és meg is szenvedem, hogy bárkinek is, ha én gondot okozok, akkor abban a másik emberben okozok olyan kárt, ami miatt Isten mozgásterét – embertársamon keresztül – akadályozom mozgásában, tetteinek teljesedésében. És Isten tűr, türelmes, alázattal elszenvedi, hogy az Ember, Isten szándékai ellenében cselekvő. És megbocsátani képes, irgalmas szeretetével fel sem rója ezt az Embernek! Hihetetlen szeretet ez, a számomra, mégis félem Isten e szeretet képességét. Mert hiszen ezzel teremt életteret a teremtésben nekem, és minden embernek. Bölcsességét fel nem érhetem!

Isten számára, nagy előnye az, hogy nincs térben, sem időben korlátozva! Ez teszi Őt képessé, szerintem erre a végtelen nagy kegyességre.

Jézus ennek az ismeretnek a birtokosa. De annak is, hogy bizony, akarva, akaratlanul egymásba bele rúgunk. Nem vagyunk képesek egymásra tekintettel lenni, és egymás érdekeit a sajátunkéval egyeztetni. Pedig, senki más nem lehet könyörületes, irgalmas a másik emberrel, csak én, aki Krisztussal közösségre törekszem. Átvenni az Ő szándékát, a szüntelen és mindig készséges metanoiára alkalmasságot! Az embernek nem szabad megszűnnie megtéréseken keresztül, egyre közelebb merészkedni Jézus aurájához. Nekem Vele kell közösségre eljutnom! Keresve rendületlenül, és meg nem szűnő reménnyel azt, amiben és ahol közelebb kerülhetek Hozzá. Bármennyire is vágyakozom, és szomjazom a tenni akarást a szeretetben létem igazolására, ne tegyek olyant, ami mást, bárkit is elbizonytalanít, kétségekkel tölt el, vagy fájdalmat okozhat számára. Én fájhatok, ha tudom, hogy miért vállalom, akkor már is eleget tettem annak, hogy Istennek visszaigazoljam azt, hogy értem és élem szeretetét, irgalmát, melyet rám kiárasztani méltóztatott!

Nem én vagyok a fontos, hanem Ő, Isten, Akinek terve megvalósulásához én csupán eszköz vagyok! Ha másra nem, nekem arra kell közösségre lépnem másokkal, hogy bűneimért, és mások tévedéseiért engeszteljek. Isten képes minden olyan dolgot feloldani, ami bennem sérülést váltott ki. Én azonban gyógyulni akarok, mert tudom, hogy csak úgy vagyok képes dicsőségére lenni, ha kigyógyulok azokból a bajokból, melyek megakadályoznak abban, hogy Őt dicsőítsem, felmagasztaljam, örömében lehessek!

Nem léphetek közösségre azzal, aki nem keresi a kiengesztelődést, a békességet másokkal, mert a maga érdekeit, a maga szándékait előrébbvalónak tartja, ráadásul arra hivatkozással, hogy neki Istent kell szolgálnia, és nem embert. A kettő nem lehet ellentétes, nem válhat ellentétessé, és ezt magamra is vonatkoztatom, magam számára is tanulságként, következtetésként akarom érvényesíteni! Ebben a szándékomban kérlek Istenem, hogy erősíts és biztosíts engem! Ámen