Egy meggyőző vallomás

Én 3,1-4a - Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. „Felkelek, járom a várost, az utcáit és tereit, keresem, akit szeret a lelkem!” Kerestem, de nem találtam. Ott jártak a várost járó őrök. „Láttátok-e, akit szeret a lelkem?” Alighogy elhagytam őket, megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem, amíg be nem viszem anyám házába, édes szülőm kamrájába.

vagy

2Kor 5,14-17 - Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.

Zs 62 - Dávid zsoltára, amikor Júda sivatagjában tartózkodott. Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok. rád szomjazik a lelkem, utánad sóvárog a testem, puszta, úttalan, víztelen vidéken. Bárcsak megjelenhetnék előtted a szent helyen, és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet! Hisz irgalmad jobb, mint az élet, ajkam téged dicsér. Áldani akarlak, amíg csak élek, és nevedben emelem fel kezemet. Szinte zsírral és kövérséggel telik el a lelkem, ujjong az ajkam és dicsér a szám. Ha reggelenként rólad elmélkedem, rád gondolok fekvőhelyemen. Hisz te megsegítettél engem, és szárnyad árnyékában örvendezhetem. Lelkem tehozzád tapad, és jobbod erősen tart engem. Akik pedig meg akarják rontani életemet, lesüllyednek a föld mélységeibe, kard hatalmába kerülnek, sakálok osztályrésze lesznek. Örvendezik akkor majd a király Istenben; Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien, mert elnémul a szája azoknak, akik gonoszat beszélnek.

Jn 20,1-2.11-18 - Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

Egy meggyőző vallomás! „… megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester” A hangjából, a hanglejtéséből, abból, ahogy nevén szólította, felismerte! Ez válhat Embernek üdvösségére, ha lelkéből fakad fel az a felismerés, hogy Ura szólítja! Hallom hangodat, én Uram! Hallottam már, mikor szólítottál engem!

De, ha csak addig jutok el, hogy én vagyok a fontos, hogy számomra vagy Te fontos, akkor szegény pára vagyok csupán. Nekem azt is hallanom kell, amikor Jézus Krisztus Istene, a mi Istenünk azt is mondja, hogy siess, amit hallottál, és amit láttál, vagyis amit tapasztaltál, ami örömöddé lett, menj és mond el testvéreimnek. (Nem az én testvéreimnek, hanem Jézus Krisztus testvéreinek!) Azoknak, akik vágyakozzák azt az örömöt, amit én, a ti Istenetek, beléjük álmodtam, beléjük tápláltam!

Jézus nem azt mondja, hogy az én Istenem, és a te Istened. Az általa képviselt Istent, testvéreivel egy, és közös Istennek mondja: „az én Atyám(hoz) és a ti Atyátok(hoz), az én Istenem(hez) és a ti Istenetek(hez)”!

Mária Magdolna hitelességét az igazolja, hogy állítja, hogy látta, és megismételte, idézte azokat a szavakat, amiket hallott a feltámadott szájából. Nem a saját véleményét, érzéseit adta át, hanem a tapasztalását! Isten tanújává lenni, nem a vallásos ember képes, hanem az az ember, akinek hite a személyes találkozásból ered, és Isten megtapasztalásáról képes tanúskodni. Ezért kell keresnem szüntelen, Veled, Uram, Atyám, Istenem a személyes találkozást. Hogy tanúságot tudjak tenni arról, hogy Te az Élők Istene vagy (Mk 12,27; Mt 22,32; Lk 20,38)!

A találkozásom igaz voltát Vele, igazolni van az Írás, a Biblia Istene! Aki állhatatos, hűséges és bizalommal rábízza magát Istenre a keresésben, az megtalálja Őt! És akkor, maikor találkozom Vele, rájövök arra, hogy mennyire én magam voltam az akadálya annak, hogy eddig nem tudtam találkozni Vele.

Istenem! Köszönöm a Te hűségedet, bizalmadat, és állhatatosságodat! Azt a reményt, hogy míg élek esélyt adsz rá, hogy találkozhassak Veled! De, ahogy megadod a számomra, bizonyosságot adsz arra is, hogy minden ember számára megadod ezt a lehetőséget. Amihez a hitet önmagunknak kell növelni, táplálni, őrizni, és bátorságot, vagányságot, merészséget tenni hozzá. Köszönöm! Ámen