Ne gondolj gonosz dolgokat a szívedben!
Ter 22,1-19 - Miután mindezek megtörténtek, Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: „Ábrahám!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Isten akkor azt mondta neki: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákok, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” Erre Ábrahám kora reggel felkelt, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és a fiát, Izsákot, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten mondott neki. A harmadik napon, amikor felemelte szemét, meglátta azt a helyet a távolban. Azt mondta erre szolgáinak: „Várjatok itt a szamárral; én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!” Vette tehát az egészen elégő áldozathoz való fát, feltette a fiára, Izsákra, ő pedig a tüzet és a kardot vitte a kezében. Amint így ketten együtt mentek, azt mondta Izsák az apjának, Ábrahámnak: „Apám!” Ő válaszolt: „Mit akarsz, fiam?” „Íme -- mondta a fiú --, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat?” Ábrahám azt felelte: „Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!” Így mentek ketten együtt, míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Azt mondta erre neki: „Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!” Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. Annak a helynek ezért ezt a nevet adta: „Az Úr gondoskodik!” Azért mondják mindmáig: „A hegyen majd gondoskodik az Úr!” Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: „Önmagamra esküszöm - mondja az Úr -, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” Erre Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és elmentek együtt Beersebába; Ábrahám ezután Beersebában lakott.
Zs 114 - ALLELUJA! Szeretem az Urat, mert meghallgatta könyörgésem szavát. Mert felém fordította fülét azon a napon amelyen segítségül hívtam. Körülvettek engem a halál gyötrelmei, rám találtak az alvilág veszedelmei. Szorongatásba és nyomorúságba jutottam, de segítségül hívtam az Úr nevét: „Uram, szabadíts meg engem!” Irgalmas az Úr és igaz, megkönyörül a mi Istenünk. Megoltalmazza az Úr a kicsinyeket, megaláztatásomban megszabadított engem. Térj vissza, lelkem, nyugalmadba, mert az Úr jót tett veled. Megmentett engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól.
Mt 9,1-8 - Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába. Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: „Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Erre íme, egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: „Ez káromkodik.” Jézus látta gondolataikat és így szólt: „Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? Ugyan mi könnyebb, azt mondani: „Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj föl és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - s ekkor a bénához fordult -: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Ne gondolj gonosz dolgokat a szívedben! Ábrahám is, amikor Isten ilyen mérhetetlen képtelenséget kért tőle, hogy fiát áldozza fel érte, azt az Isten iránti bizalmat, Aki nem lehet rossz, így volt képes kifejezni, hogy mikor a fia megsejti, megérzi, hogy minek kell történnie, azzal csitítja, nyugtatja, hogy így szól – teljes lelki békében és nyugalomban, mely Isten iránti bizalomból eredt: „Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!”
Ne engedjek teret szívemben Istennel kapcsolatosan gonosz, ostoba, rossz gondolatoknak! Isten, Aki jó, nem akarhat a földhöz ragadt, és a földi jót kóstolgatni, csipegetni akaró, ínyenckedésre elcsábulni képes embernek sem a rosszat! Isten ismeri az Ember minden gondolatát, minden vágyát, és minden kívánságát. Tudja azt is, hogy mi válhat az Ember javára – abban az értelemben, ahogy azt Ő az Ember javára valónak tartja – amiért tenni kész és tenni jó! Mégsem merészkedik rá, hogy kicsikarja az Emberből azt, ami Istennek jó, és Isten szándéka szerint az Ember javára való. Istennek ebben mutatkozik meg a teljes teremtése iránti alázata, szelídsége. Ami nem közömbösség, és nem közönyösség. Mert az nem szeretetből fakadó tulajdonság, és nem jóra képesség. Isten érzékenysége a szeretet szentségi létében mutatkozik meg, ami a valós bölcsesség forrása.
Isten irgalmas szeretete sem valami olyan dolog, mely kereskedelmi értékké alázható! Jézus mai csodája is erről árulkodik: ha nekem, az Embernek az jó, hogy járhatok, akkor mondom Neked, „Kelj föl és járj”! Isten számára – Aki Lélek - ez a fogalom közömbös. Azt sem mondja, hogy, ha Te járni akarsz, akkor én megteszem ezt Neked, de cserében Te pedig tedd ezt, vagy tedd azt.
Istennel nem lehet bizniszelni! Számára nincs nagyobb érték annál, mint az, hogy teremtménye, az Ember, megérti, és azonosulni képes az Ő transzcendens szándékával, ami a földi halandó számára misztérium. Isten dicsőítése az, ha én, az Ember, felismerem Benne azt, ami jó, ami szent, ami szeretet, és Akitől a nekem nyújtott szövetségére igent mondok. Csak vigyáznom kell, hogy ez az Igen, előbb legyen a Vele való azonosságra és közösségre szóló válaszom, mint valamire, vagy valakire mondott nem, tiltakozás.
Mert Isten nem vakbuzgóságot kér az Embertől, hanem azonosulást az Ő jószándékával, szeretetével, szentségével! Akkor, amikor bármelyik vallás a törvényeknek megfeleltetésről beszél, nélkülözve az Istennel való közösség megteremtését, vagyis szándékának megértését, és e szándék iránti elköteleződést, akkor rettenetesen nagy hibát követ el. Mert megalázza Isten nevében az Embert, azt, Akit Isten felmagasztalni akar. Isten a maga dicsőségéből akar minden embert részesíteni. Boldognak akar tudni engem, és minden embert. Ő, Aki egyedül tudja mi a Boldogság! Mi, sajnos, csak a boldogságra való vágyakozást ismerjük, vagy talán csak sejtjük, ösztönösen, mert belénk teremtette Isten a Vele való közösség utáni vágyat. Amit mi félre értünk, és félre magyarázunk. Azt képzeljük, hogy ez valami olyan dolog, amit ebből a világból szerezhetünk meg a magunk számára. Pedig, nem megszerezhető, csak elérhető! Ha, közösségre lépek – testi és lelki közösségre! – Istennel. Amire csak úgy van esélyem, ha értem is azt a szövetséget, amit nekem ajánl, kínál.
Mennyei Atya, Istenem! Ki a Fiúban végtelen mélységeidet és erődet fejezed ki a számomra, add, hogy bizony, ne csak az eszemmel, de szívemmel is érteni, és élni tudja azt, ami számodra és Veled közösségben a Jó! Ámen