Tamás csak egy a tizenkettő közül
Ef 2,19-22 - Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!
Jn 20,24-29 - Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”
Tamás csak egy a tizenkettő közül, de nagyon a mi jelenvalóságunkra hasonlít! Éppen ezért, mondhatom azt, hogy Tamás apostol korunk apostola, bennünket mintáz meg, és von Krisztus közelébe. Hiszen a mai európai Ember, hitetlen ember. Hiszem, amit látok. Mert nagyon evilágiak vagyunk, az anyagi természetbe belesavanyodottak, beleörvénylők lettünk. Ki sem látunk a mókuskerekünkből, melyről a reklám szlogenje jut az eszembe: „aki kimarad, lemarad”. Félünk, hogy lemaradunk bármiről is, ami a világnak fontos, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy abban higgyünk – és ez legyen biztonságunk -, ami számunkra kézzelfogható, materiális valóságunk! Pedig, Isten, aki a láthatatlan valóság, létező! Annyira amennyire a levegő, létező. Bár nem érzékelhető, mégis, ha nem volna, ha nem lélegezhetnénk be, nem lenne életterünk ebben a valóságunkban. Ha nem volna, és nem hatna át mindent, ha nem hatolna át mindenen Isten, akkor nem volna valóságunk sem!
Nyolc boldogságról beszélünk általában, nyolc boldogságot vallunk (http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=31), Mt 5,1-10 alapján. De lám, a mai evangéliumi részlet egy kilencedikről tesz említést: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Ezek mi lehetünk, akik ma élőkként hívő keresztényekké válhatunk, Jézus Krisztusba vetett Istenhitünk által! Mert nem láthatjuk Őt ebben a teremtett valóságunkban, ha csupán az öt érzékszervünkre hagyatkozva létezünk. De tudhatjuk, hogy ennél sokkal több érzékelő képességünk van (ahogy például, az alábbi cikk is rávilágít erre: http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/hallas/cikkek/hany_erzekszervunk_van_valojaban/20141222124103). Ugyan, miért ne vennénk igénybe, miért ne használjuk azt az evilági érzékeléshez felesleges, de a transzcendens valóságunkhoz elengedhetetlen lelki érzékelő-képességünket, melyre a Szentírás kinyilatkoztató tanítása hívja fel a figyelmünket?! Van az Embernek lelke, és van módja, hogy lelki érzékelő-képességével, érzékenységével reagáljon az élet dolgaira. Csak ehhez boldogság kutatókká kell válnunk. Nem megelégedve azzal, hogy engem a világ boldoggá tehet, vagy: én magamat boldoggá tehetem, ha lesz elég pénzem rá, ha megszerezhetek mások felett elég hatalmat, stb. Az önámítás, az álmodozás, az álmok kergetése nem érzékszerv, hanem, pontosan az érzékenységem, az érzékszerveim képességeinek elsorvasztására való hajlamnak való engedelmesség, amit ösztönnek is nevezhetek. A tudatos élet pontosan az, hogy begyűjtök érzékszerveim által begyűjthető minden információt a környezetemből, és azt, majd értékelem, kiértékelem, rendezem. Hogy kialakítsam a magam értékrendjét. Ha ebből az információ halmazból bármelyik érzékszerv által gyűjthető információkat kizárom, akkor értékelésem téves lesz!
Nem könnyű azonosulni Pál szavaival akkor, amikor a világ annak ellenkezőjéről győzköd, vagy, legalább is, igyekszik kitakarni előlem azokat az információkat, melyek lelki érzékelésem fejlesztésére szolgálnának. Ezért olyan fontos az imaéletem. Annak a megszólítása, Aki a hitemet, a lelkemet felügyeli, és ápolni képes, és hajlandó lehet. Uram, én Atyám, Istenem, Aki vagy, mert létedre szólít fel, figyelmeztet Jézus, az Isten Fia, segíts meg, hogy egyetlen információt se kelljen hiányolnom ahhoz, hogy Életem legyen! Mert hiszem, hogy Te vagy az Élet. Így, minden, amit eddig életnek neveztem, Benned való, létező, és lesz élettel telivé. Add értenem, élnem, és hinnem a Lélek hatalmát, erejét, hogy Boldoggá lenni lehessek! Ámen