A féltés, az aggódás nem maradhat el

2Kor 11,1-11 - Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz. De félek, hogy amint a kígyó félrevezette Évát álnokságával, úgy a ti értelmetek is elfordul a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaadástól. Mert ha valaki jön, és más Krisztust hirdet, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, mint amit kaptatok, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, azt igen jól eltűritek. Pedig azt hiszem, semmivel sem tettem kevesebbet a fő-fő apostoloknál, mert ha járatlan vagyok is a beszédben, az ismeretben nem, hiszen azt minden tekintetben mindenki előtt megmutattam nektek. Vagy talán bűnt követtem el akkor, amikor önmagamat megaláztam, hogy titeket fölmagasztaljalak, mivel Isten evangéliumát ingyen hirdettem nektek? Más egyházakat fosztottam ki, támogatást fogadtam el tőlük, hogy titeket szolgálhassalak. Amikor nálatok voltam és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére, mert ami hiányzott nekem, azt pótolták a Makedóniából jött testvérek, és mindenben vigyáztam, hogy terhetekre ne legyek, és vigyázni is fogok. Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ezt a dicsőséget nem lehet megtagadni tőlem Akhája vidékein. Miért? Azért, mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója!

Zs 110 - Hálát adok az Úrnak, teljes szívemből, az igazak tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úr cselekedetei, kívánatosak mindenkinek, aki vágyik utánuk. Fönséges és ékesség az ő műve, és igazsága megmarad örökkön örökké. Emléket állított csodáinak, irgalmas és kegyes Úr. Enni adott az őt félőknek; Szövetségéről mindenkor megemlékezik. Megmutatta népének hatalmas művei erejét, nekik adta a nemzetek örökségét; Kezének műve igazmondás és igaz ítélet. Mind megbízhatók az ő rendelkezései; Örökkön örökké szilárdan állnak, hűségben és igazságban születtek. Megváltást küldött népének, örökre elrendelte szövetségét. Szent és félelmetes az ő neve. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, helyesen gondolkodik mindenki, aki aszerint cselekszik; Dicsérete megmarad örökkön örökké. ALLELUJA!

Mt 6,7-15 - Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

A féltés, az aggódás nem maradhat el, csak mert törekszem a tisztaságra. Sőt, talán e kettő együtt is jár, amiért érzem, tapasztalom, és tudom milyen töredékes, és mennyire kiszolgáltatott a hitem gyengeségemnek. Szándékosan nem beszélek a gonoszról, aki ugyan úgy bennem lakik, mint Isten Szent Lelke. Csak az egyik ellenében és a másikért kell küzdenem, megküzdenem, önmagammal.

Igen, azt is tudom, hogy a küzdelembe időről időre bele lehet fáradni, mert csalódással jár együtt. Amiért szeretném a jót, de csupán, a rosszra vagyok képes. Még az is megesik, hogy jól esik néha rosszalkodni, csibészkedni. Packázni azzal, amit nem szabad. És Isten, az Emberrel, még ebben is partner! Igen, Isten játékos Isten, kedves Isten, Aki kedveli a játékosságot, a csibészkedést is. Az Embert úgy szereti, úgy fogadja el, úgy viseli el, ahogy jónak szánta. Isten szereti azt, hogy a maga rendjében, szentségében ezt az Embert megszentelheti, magához ölelheti, és azt mondhatja kedvesen: „én így szeretlek téged!” A Miatyánkban is, az Atyának erről a végtelenül kedves, túláradó, túlcsorduló szeretetéről tanít bennünket Jézus.

A csalódásról, a fent említett összefüggésében szeretnék még egy gondolatot felvetni: tulajdonképpen a csalódás sem más, mint a magam gyengeségének a kivetülése. Ugyanis, azért csalódok, mert valami olyan ideához társítottam önmagam, melyet személyes érdekem, vágyakozásom generált. „Szeretném ha, …” – mindannyian ismerjük ezt az érzést. Ami, ha nem úgy lesz – különösen, ha azért, hogy az legyen még teszünk is -, akkor csalódással éljük meg a helyzetet. Meg kell vallanom, hogy a jót, többnyire önmagam értékrendszerében, és világi értékítéletemben fogalmazom meg, és nagyon ritkán úgy, hogy az mindenek javára jó legyen. Ráadásul, nem is vagyok képes a mindeneket együtt látni, és a mindenekkel számot vetni, hogy javukra tehessem a jót! Vagyis: a csalódás többnyire azt jelenti, hogy szándékaimban és jóra törekvésemben vagyok kénytelen csalódni.

Atyám, Istenem! Nem is azt kérem, hogy ments meg csalódásaimtól. Csak azt kérem, hogy tudjak reális lenni, és viselni csalódásaim terhét is! Ámen