Az Élet kifogyhatatlan

ApCsel 2,1-11 - Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: ,,Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.’’

Zs 103 - Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra.Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt. Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne. Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr, akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem. Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!

1Kor 12,3b-7.12-13 - Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: ,,Átkozott legyen Jézus!’’, és senki sem mondhatja: ,,Jézus az Úr’’, csakis a Szentlélek által. A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át.

Jn 20,19-23 - Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!’’ Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.’’ Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.’’

Az Élet kifogyhatatlan! De újra kell tölteni, minden nap. Hogy végül, örökérvényűvé lehessen. A Szentlélekben kell újra tölteni, ráadásul! Ami Isten feltett kérdésére a válaszomból, igenlő válaszomból fakadóan lehetséges. Ez pedig olyan tudatos, alapállásbéli másság, minden, valóságról alkotott véleményem másságát jelenti, ami abból a tényből fakad, amiről a szentírás így beszél: Aki minden mindenben (1Kor 15,28). Akinek aláveti magát maga Jézus is!

Így érhető utol Jézusban a Mindenség, az Ember számára.

Nekünk, kik Jézus halálában és feltámadásában részesültünk, a Szentlélek jelenléte, Vele a közösségünk megtapasztalása, szükség! Magamra venni, vonni, Benne tudatosulni, hogy a Lélek átjárja minden porcikámat, sejtjeimet, a változás, a megtérés legyen természetemmé.

Talán nem világos az, amit ezzel ki szeretnék fejezni. Megpróbálom kibontani azt, amire gondolok.

Jézus jelenlétével beavatott bennünket, az egész emberiséget valami végtelenül nagy titokba, gazdagságba, egyúttal misztériumba. Amivel bajlódik az emberiség már kétezer éve. De azért bajlódik, mert nem érti, nem éli a Szentlélekkel való közösséget, mely kétségeink, kishitűségünk, értetlenségünk, vagyis minden gyarló és töredékes anyagi létünk fölé lenne képes, és akarna emelni bennünket, csak éppen nem hagyjuk. Mi szüntelenül lerángatjuk a földre, a porba Isten Szentlelkét. Komolyan gondolom azt, hogy mi emberek akadályozzuk Isten szeretetének áradását, terjedését és kiteljesedését. Nem hiszünk Isten Szentlelkének az erejében! Nem is a bűneink ennek az okai. Vagy, pontosabban az a bűnünk, hogy nem hiszünk abban, hogy Isten Szentlelkének kegyelmei által lehetne életünk, és lehetnénk Isten csodáinak eszközeivé. Minden felett mi akarunk gyakorolni hatalmat. Mi akarunk hatalmaskodni, mindent irányítani, és mindent a kezünkben tartani. Mindenhatónak tartjuk magunkat, nehogy kiszolgáltatottá legyünk, és nehogy gyengének tartsanak.

Jézus azt mondja: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.’’ Vegyük ezt a kijelentését úgy általánosan magunkra. Ne hárítsuk el azzal, hogy ez a papoknak szól. Nem! Neked, és nekem szólnak Jézus e szavai! De, ennek kapcsán, tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon, szükségünk van megbocsátásra? Képesek vagyunk megbocsátást hirdetni, és nyújtani? Egyáltalán, mi alapján lehetnék én képes eldönteni, hogy kinek bocsássak meg, és kinek ne? Mi az a rendező elv, aminek mentén erre, magamat méltónak tarthatom? Ugyan, mi lehetne más, mint az a Szentlélekben való közösség Istennel, mely jogosítványt nyújthat számomra? De van ilyen mély és elkötelezett, őszinte és tudatos kapcsolatom Istennel, amiből fakadhat biztonságom, és bizonyosságom döntési helyzetekben?

El kellene vennem, amit kínál, átnyújt nekem Jézus. A Szentlelket. Amit nem is értek, mert hogyan is érthetném, amikor Jézus egész tanítását, életét, emberségét és istenségét sem értem, mert nem adok magamnak sem időt, sem módot, sem alkalmat arra, hogy bennem megszülessen Ő. Miközben én, általa, újjászülethetnék. E helyett hárítok, fontos dolgokkal elfoglalom magam, felületesen megelégszem azzal, hogy én jártam hittanra, és úgy nevelkedtem, … Csak a baj az, hogy mindez, rajtam kívül álló tudás, de nem vált sajátommá, részemmé! Nem lettem még krisztusivá!

Több időt kell adni életemből Istennek. Több kockázatot kell megengednem magamnak, amikor Isten beavatkozhatna és rendezhetné az életemet, még azon az áron is, hogy a kísértések kockázatosak. Mert eleinte kockáztatni kell, hogy bizonyosságot szerezhessek arról, hogy Isten valóságos személy, az én életemben is! Gondviselő, megbocsátó, irgalmas, és nagyvonalú.

A Szentlélek teret követel magának! Ha nem adok számára, az életemben teret, soha nem fogok rájönni arra, hogy kicsoda a Lélek, és mire képes!

Bátorság Lelke, segíts engem, önmagam ellenében is! Ámen