Jézus távolodik, szándékosan és tudatosan

ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.

Zs 46 - A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Tapsoljatok mindnyájan, nemzetek, örvendezzetek Istennek ujjongó szóval, mert az Úr felséges, rettenetes, hatalmas királya ő az egész földnek. Alánk vetette a népeket, lábunk alá a nemzeteket. Kiszemelte nekünk örökségünket, Jákob ékességét, melyben kedvét leli. Ujjongás közepette felvonul az Isten, harsonazengés között az Úr. Zengjetek Istennek, zsoltárt zengjetek, zengjetek királyunknak, zengedezzetek. Mert Isten az egész föld királya, zengjetek bölcsességgel. Isten uralkodik a nemzeteken, s ül szent trónusán az Isten. Egybegyűlnek a népek fejedelmei Ábrahám Istenének népével, mert az Istené a föld pajzsa: s igen fenséges ő.

Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Jézus távolodik, szándékosan és tudatosan mindazoktól, akik kötődnek Hozzá, és akik számára is fontosak, ebben a világban. Ebben a távolodásban, vagy búcsúzásban van valami drámai, fájdalmas. Ugyanakkor, miközben kilépni készül az általa felépített történetből, azokat, akikért aggódó és féltő szeretettel van, összekapcsolja, összekötni igyekszik direktben az Atyával. Teljesen nem tűnik el a színről, csak hátrább lép. Látja, hogy szükségünk van rá, hogy önmagunk lehessünk, és ne árnyak, ne hason másak legyünk.

Képessé kell tenni magunkat rá, hogy önállóakká legyünk. Személyes elköteleződésünkre van szükségünk, és ezt kéri is tőlünk, hogy azokká legyünk: amikor személyesen elköteleződésre jutok, azon a napon már semmit sem fogok kérdezni tőle. Akkor már nem tőle fogok kérni, nem rajta keresztül fogok kapcsolatba lépni az Atyával, hanem nevében kérni fogom az Atyát! Rá hivatkozva, Jézust megértve, Rá utalva fogom tudni, mit kell kérnem az Atyától! Ez a „bármit” (Jn 15,16), vagy, ahogy itt áll: „amit csak kértek”, az azt jelenti, hogy én már azon a lelki fejlődésnek a szintjéről szólítom meg az Atyát, ami Jézussal létrejött, fennálló és Benne való közösségemből indítok. Nem magamért kérem tehát az Atyát, hanem azért a közösségért, amiben Van az Atya és a Fiú, és amely közösségben létre törekszem én is! Eggyé lenni a Fiúval és az Atyával! Ez a program, ez a dolog, felette áll minden evilági kapcsolatrendszeren! Amit nem is érthet a világ! Amit talán el is utasít a világ. Amit talán fel sem ér a világ, éppen ezért nem tud vele mit kezdeni. Talán, éppen ezért, ki is maradok minden emberi szerveződésből. Ahogy én magam nem vagyok képes annak már „megfelelni”, úgy a a világ sem képes engem a maga programjaiba beleilleszteni. Idegenek vagyunk már egymás számára! Így kezdődik János evangéliumának 16. fejezete: „¹Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. ²Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. ³Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. ⁴Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek.”

Csak meg ne vessem ezért a világot, és azokat, akik ezt teszik. Inkább imádkozzak értük! Mást úgysem tehetek, mint rábízom Őket Istenre, az Atyára, aki mindent és mindegyikünket egyként szeret. Éppen ezért, ha így élem meg a világgal kapcsolatomat, akkor nekem nagyobb a felelősségem az Atyában való egységünkért, mint nekik! Istenem, Atyám! Krisztus nevére kérlek segítsd a világban lévő gyermekeidet, hogy megfejlődni képessé legyenek a Veled való egységet, és közösséget, hogy mi mind egyek legyünk Bennetek a Szentlélek által! Ámen