Jézus, a maga emberségében

ApCsel 6,1-7 - Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: „Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.” Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek.

Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

1Pét 2,4-9 - Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt [Iz 28,16G]. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Azért áll az Írásban: „Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban; aki hisz benne, meg nem szégyenül” [Iz 28,16G]. Ez nektek, hívőknek, tisztesség, a nem hívőknek pedig „ez az a kő, amelyet az építők elvetettek, és mégis szegletkővé lett” [Zsolt 118,22]. Ezenkívül „a botlás köve és a botrány sziklája” [Iz 8,14] mindazoknak, akik megütköznek az igén, és nem hisznek benne, pedig erre rendelték őket. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit [Kiv 19,5kG; Iz 43,20k], aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára.

Jn 14,1-12 - Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.” Tamás erre azt mondta neki: „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.” Ekkor Fülöp kérte őt: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus így válaszolt neki: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: „Mutasd meg nekünk az Atyát”? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek.

Jézus, a maga emberségében, itt vallja meg nyíltan, hogy milyen erőtlen és gyenge, személytelen és alázatosan szelíd: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. (…) Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek.”

Jézus Krisztusra hagyatkozás, önmagam rábízása, ne jelentsen többet, mint az Atya tiszteletét, szeretetét, és teljes bizalmamat az Atya iránt, Benne! Nem többet, de nem is kevesebbet, mindent Krisztusban kapok igazolásként az Atyáról! Jézus eszköze az Atyának, hogy engem üdvösségre juttasson, vezessen. Vagyis: Jézus minden tette, egész élete arra szolgáló alázat, hogy engem közösségre elvezessen az Atya Istennel. Ami nélküle képtelenség, lehetetlen az Ember számára!

Én érzem, hogy mennyire vonz engem az Isten. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mennyire képtelen vagyok e vonzásban megtapadni, e vonzással közösségben maradni. De szeretnék, akarok, és minden rendelkezésemre bocsátott eszközzel szeretnék megfelelni az Atya szándékának. Mert érzem és tudom – hittel, kegyelemmel -, hogy kell nekem, akarom, és az a jó nekem, ha az Atyával, Istennel, és Jézus Krisztussal közösségben lehetek.

Vonzás és ellenhatás. Ez az életem, de lassan képes vagyok elfogadni, hogy e kettősség az életem, itt, a világban. Miközben az egyiket elfogadom, megengedem, hogy a másik erő vonzásához ragaszkodjak, igényeljem, vágyakozzam, és jóleső érzéssel engedékeny legyek iránta! Mert ez megnyugtató; mert ez nyújt számomra teljes biztonságot, miközben bizonyosságot szerzek arról – még akkor is, mikor a kétség gyötör, hogy az a szeretet, amivel lángol irántam Isten, az egészen más, sokkal több, mint amiről tanúskodni képes, számomra a világ. Isten szeretetéből, e világban, csupán foszlányokat érzékelek, észlelek, de ezzel is meg kell elégednem. Beismerve a magam töredékességét, képtelenségét és a világnak töredékességét, képtelenségét arra, hogy képessé legyen Isten szeretetét közvetíteni számomra. Gyenge az észlelésre képességem, és gyenge a világ észlelésre képessége arra a szeretetre, mely Istenből árad. És, mintha ezt az észlelő képességet egyre inkább gyengítenénk mi magunk. De jó, hogy a világ nem homogén egység, hanem egy hullámzó gazdagsága Istennek, Aki ott fúj ahol akar, ott teljesedik ki, ahol éppen hagyjuk, mi emberek. És Isten él ezzel a lehetőséggel, amit mi emberek megengedünk a számára. És szelíden visszavonul, visszafogja magát ott, ahol mi emberek képteleneknek mutatkozunk rá, hogy Őt értsük. Mert a magunk erejétől eltelve nem vagyunk képesek arra az alázatra, és szelídségre, amit Isten szüntelenül képes produkálnunk teremtésében, a Teremtés csodájának szüntelen teljesülése érdekében. Őt, Istent ezért a védtelen, és megengedő alázatáért, pazarló, nagyvonalú, bőkezű és szelíd, de megengedő szeretetéért csodálom, dicsőítem és magasztalom. Áldom Őt, tisztelem, és szeretném viszonzott szeretettel szeretni. Köszönöm Istenem, Aki Vagy, és magadénak ismersz engem! Ámen